A fene se gondolta volna, hogy az első olyan napon, amikor bármeddig aludhattam volna, már reggel 6 óra 6 perckor a pályán találom magam. Aztán mégis így lett.

4:51-kor jött az sms: eggyel többen vagyunk. Akkor már majdnem 6 órás volt az az egy.

Elolvastam, válaszoltam rá, örültem, és azt vettem észre, hogy nem tudok visszaaludni. Néhányszor testhelyzetet változtattam, hátha az segít, de túlságosan fel voltam már villanyozódva addigra. Meg is jelent a fejem fölött a felhőcskében az égő villanykörte: hát ez az, futok egyet a nagyonkiskorúnak üdvözletképpen.

Gyorsan cselekedtem, nehogy bárki is megelőzzön: megettem az összes kaját, amit találtam itthon, elmosogattam, amíg egy kicsit emésztettem, majd indulás!

A napfelkeltéről lemaradtam ugyan, de a "reggelség" még érződött. Szinte már el is felejtettem, milyen lehet ilyen elviselhető hőmérsékleten létezni. Mintha még fáztam volna is. Azért a forduló után már keményedett a helyzet, akkortól szembe sütött a Nap, de még épp időben befejeztem.

Volt még egy kis séta feldobott hangulatban, nyújtás, zuhanyzás (de ez már nem a futópályán), számítógép ellenállása a bekapcsolásnak, majd az is kiderült, hogy elhárult az akadály a további alvás elől. Fél kettőkor ébredtem újra.

Hát szóval jó dolog (lehet) ez.