A korszerű repülőtér az előzetes becslések szerint az olimpiai család - versenyzők, szakvezetők, NOB-tagok, nemzetközi sportszervezetek, nemzeti olimpiai bizottságok, szponzorok és a médiák - mintegy 100 ezer képviselőjét fogadja a játékok idején.

Az érkező vendégek tájékoztatásáról óriási kivetítők idegen nyelven is gondoskodnak, s 5000 önkéntes állandóan szolgálatban van. A jelentések szerint 17 nappal a játékok előtt már több mint ezer hivatalos olimpiai vendég megérkezett Pekingbe.



Molnár Zoltánékat érkezésük után Vajda László, a MOB korábbi nemzetközi titkára várja a BOCOG központjában. A végleges névszerinti nevezésekkel, az akkreditálások előkészítésével, a versenyzők részvételi jogának igazolásával foglalatoskodnak. Az igazoláshoz egyébként a nemzetközi sportszövetségek megerősítése szükséges. Nevezetesen, hogy ki, hol, mikor szerezte meg az indulás jogát, teljesítette a nevezési szintet.

Egy változásra már hétfőn délelőtt fény derült: Kemény Dénes az Európa-bajnokság után, a fiatal Nagy Viktor helyett a tapasztalt Gergely Istvánt javasolta a vízilabda-válogatott 13. játékosaként. Atlétikában még vitás a sérült Győrffy Dóra és Zsivoczky Attila indulása. Erről kedden délelőtt értesítik majd a már Pekingben tartózkodó Molnár Zoltánt.

A versenyzők közben utolsó edzéseiket végzik, a női kézilabdázók skandináv túrára indultak, a női vízilabdázók Görögországban szerepelnek, a férfiak az Unicum-kupán vesznek részt. A csapat vezetője pedig megkezdi az olimpiai falubeli szálláshely átvételét.



A falu ugyan csak július 27-én, vasárnap nyílik, de a szálláscsinálókat már 20-ától fogadják a szervezők. A 205 ország képviselői közül 12 nemzet vezetői már hétfő estig megérkeztek.

Forrás: http://www.mob.hu/
Képek: http://www.en.beijing2008.cn