Az európai szövetség (EAA) új kiírásában idén először az Európa Kupa helyébe lép a csapat Eb. Hogy érdekesebbé tegyék a küzdelmeket, nyolcról 12 együttesre emelik a két legmagasabb osztály, azaz a Szuper Liga és az első osztály létszámát. Továbbá idén nem lesz külön női illetve férfi győztes csapat, hanem a férfiak és nők pontszámait összesítik, és az így legmagasabb pontszámot elérő ország nyeri az Európa-bajnokságot. A Szuper Ligában idén legkevesebb pontot elérő három csapat a következő csapat Eb-n lecsúszik majd az első osztályba, míg az első osztályból a legjobb három csapat felkerül a Szuper Ligába.

A Szuper Ligában idén Oroszország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Ukrajna, Görögország, Svédország, Csehország és Portugália szerepel majd, az EB házigazdája Portugália lesz, a versenyeket Leiria-ban rendezik június 20-21-én.

Ugyanekkor állnak majd rajthoz a magyar atléták is a norvég Bergenben, ahol az első osztályban Fehéroroszország, Szlovénia, Románia, Törökország, Belgium, Hollandia, Finnország, Észtország, Svájc, Szerbia és Norvégia atlétáival küzdenek majd. A bergeni verseny honlapja már elérhető: www.bergen2009.org. Az Eb-t a Bergentől 12 kilométerre délre található Fana Stadionban rendezik.





A második osztály versenyeit Szlovákiában, a harmadik osztály versenyeit pedig Bosznia-Hercegovinában rendezik majd, szintén június 20-21-én.