Két hölgy is kiérdemelte a díjat: a Duna maraton PRO győztese Dósa Eszter és a mindig vidám Farkasdi Edina. A díj 4 éves történetében ez az első eset, hogy olyan vehette át, aki mindkét nap megnyerte az összetett versenyt. Eszter ezzel új fejezetet írt az 1000 éves Visegrádon.



A díjazottak között egyedüli kivétel Fenyvesi Péter, akit a szervezők külön jutalmaztak, hiszen Péter 16 évesen igaz "csak" a rövid távú MTB versenyt teljesítette, de azt fölényesen megnyerte közel 600 induló között, majd másnap a X2S versenyen is az élmezőnyben végzett, U23 korosztályban a legfiatalabbként bronzérmet szerzett. A szervező csapat (X2S-KONA TEAM) tagjai közül öten is teljesítették a két napos programot.

A céges váltók kategóriában a z ERICSSON R&D - Racing Team érte el a legjobb eredményt, szoros versenyben a GE Healtcare - Elektromos Tábornok váltójával. A KPS biotechnológiai cég csapata technikai problémákkal küzdve is sikeresen megérkezett a dobogó harmadik fokára. A váltók között az Invitel, a Pénzügyminisztérium, az X-Web és az ELTE is indított váltókat. A X2S sorozat következő állomásán, Piliscsabán ismét lesz lehetőség hasonló versenyre, ahol a cégek hasonlóan csapatépítő jellegű versenyre nevezhetnek.