Először 2009 novemberében olvastam a Borvidék félmaratonról. Futás, bor...nagyon jó párosítás, be is neveztem rögtön. Aztán márciusban szépen feltöröltem a betont, így fájó szívvel, de le kellett mondanom a versenyről.

Ezután 2010 inkább a motiváció kereséséről szólt. Persze azért vannak szép emlékeim ebből az évből is:edzőtábor (főleg a Barbie-s UNO kártyát hiányolom még most is),Coca-Cola, Balaton Maraton, mind kedves a szívemnek.

Amikor februárban olvastam az idei versenykiírást már nem sokat gondolkoztam, beneveztem. Ez nekem bizony KELL! Ráadásul a verseny egy nappal a szülinapom után van, így gyorsan ki is találtam az ajándékomat, hoszú hétvége Szekszárdon. :)

Elkezdtem készülni, és vártam nagyon a Nagy napot. Persze a család - munka kombó nálam mindig tartogat meglepetéseket, de ezt már megszoktam. Most viszont még kitaláltam magamnak egy jó kis elfoglaltságot, beadtam a jelentkezésemet a BGF-re mesterképzésre. Szóval elkezdtem készülni a felvételire is. Közben elkészült az éremterv, ami rögtön ki is került a gépemre háttérképnek. Jó kis motivációt adott nekem. Utána megjött az értesítő a felvételi vizsgáimról, írásbeli verseny előtt egy héttel, szóbeli verseny után két nappal. Hurrá! Így az utolsó két héten bizony elég mozgáshiányosan teltek napjaim. A verseny hete már elég húzós volt, csütörtök este 8 körül estem haza. Szépen elterveztem, hogy még péntek reggel úszok egyet, beülök a termálba, utána irány Szekszárd!

Aha, ahogy én azt elképzeltem... Várt otthon egy levél a kórháztól. ".... szűrővizsgálati eredménye miatt onkológiai szakrendelésünkön megjelenni szíveskedjen..." Hát mit mondjak. Senkinek nem kívánom azt az estét, meg az álmatlanul eltöltött éjszakát. Péntek reggel 7-kor már a szakrendelőben toporogtam, ahol közölték velem, hogy nem kellett volna ennyire sietnem, csak meg kell ismételni a vizsgálatot. Meg egyébként is miért náluk töltöm az időmet a szülinapomon.... Köszi. Ennyit az egészségügyről.

Hazarohantam, elintéztem még néhány munkahelyi dolgot, utána csomagolás és végre tényleg indulás (dög fáradtan)!!!

Este már séta közben sokkot kaptam, mikor megláttam a kilátót. Nekem oda fel kell futni???? Kétszer??? Na neee!!! A nagy ijedségre gyosan le is küldtem 1 pohár Sárosdi féle kékfrankost. :)

Másnap reggel első utam a versenyközpontba vezetett, megkaptam a rajtszámomat, a pólót, meg sok-sok jó szót. Hihetetlen kedves volt mindenki. Ekkor már tényleg kezdtem izgulni, ráadásul a felkészülésem nem sikerült tökéletesen, az utolsó napoknak köszönhetően mentálisan sem... Mindenképpen végig akartam menni már csak a plecsni miatt is. :)

Rajt előtt találkoztam Csandyvel, Házisárkánnyal, Bense Krisztivel, a vásárhelyi srácokkal, csak éppen a Futériásokat nem leltem. Aztán végre eljött az idő, rajt!

Az első három kilométeren 6 perces ezreket futottam nagyon kényelmesen, ami igencsak meglepett. Utána jöttek a kisebb emelkedők, majd az első frissítő ééééés a szervezők által beígért fekete leves a Kilátó. Ekkor Kata (Házisárkány) egyik edzésleírása jutott eszembe, szadizós dombfutás naja. És ez csak a kezdet. Jó kis hullámvasút következett. Ekkor még élveztem a lejtőket.... Kb 8 km-nél kicsit nyugalmasabb rész következett, de az előző kemény szakasz így is elég sokat kivett belőlem. Az egyik fa alatt egy srác üldögélt, megálltam, megkérdeztem jól van-e, azt mondta már jobban, de jön a segítség. Szegénynek elég hamar végetért a verseny. Lassan jött a Bodri pince, ahol komolyan elgondolkoztam azon a lehetőségen, hogy én bizony egy lépést nem megyek tovább, elfröccsözök itt az esti borkostolóig. Utána persze tovább rugdostam magam. Viszon érdekes dolgot észleltem, bedagadtak az ujjaim. Meglepődtem, ilyen nem volt még. Ha valakinek van tippje mi okozhatta, kérem ossza meg velem... Szóval kb itt döntöttem úgy, hogy innen futókirándulás lesz. Ha beér a záróbusz, akkor oké elismerem, hogy ma kevés voltam ehhez, de ha nem, akkor küzdök tovább. Bizony volt néhány olyan szakasz ahol már inkább másztam felfelé, és a lejtőket se tudtam már annyira értékelni. Viszont a frissítő állomásokat nagyon. Itt jegyezném meg, hogy tényleg a mezőny végén mentem, de mindenki nagyon kedves volt, kezembe nyomtak mindent, amit csak kértem, és nem csak az állomásokon. Gyakran a polgárőrök is megkérdezték kérek-e vizet, mindenkinek volt hozzám egy-két jó szava. (Lehet, hogy annyira vacakul néztem ki?) Addig-addig, hogy újra beértem a városba. Innen már "csak" a kilátó, utána végig lejt a pálya. Bevallom én bizony megkérdeztem a helyi segítőket, nem akar-e valaki felvinni? Utána csak felküzdöttem magam Ruti sporttárssal együtt, akivel elég sokat kerülgettük egymást a verseny alatt. 18,5 km-nél, hagytam, hogy menjen tovább, a lábaim már görcs közeli állapotban voltak, de innen bizony már négykézláb is bemásztam volna! Erre szerencsére nem volt szükség, a célegyenesben még némi futómozgást is tudtam produkálni. Alig akartam elhinni, hogy ezt bizony én végigcsináltam! Hihetetlen érzés!

Váltottam néhány szót a srácokkal, Krisztivel (na itt egy kicsit eltörött a mécses), és a végén csak meglett Sneci és Tézé is. Kata sajnos nem tudott végigmenni, de erős csaj, majd jövőre visszavág! Igaz? ;)

Egy forró tus után alig vártam, hogy újra a Bodri pincében legyek, de azért gyalog nem válllaltam volna a túrát aznap este.... A borkóstoló is nagyon jól sikerült, isteni volt a babgulyás, hát még  borok.

Hogy jövőre lesz-e visszavágó? Ez nem kérdés! Akármilyen nehéz volt, ez a verseny lett a legkedvesebb a szívemnek. :) Ja, és az érem gyönyörű!!! Az egyik legszebb szülinapi ajándékom...