Most nem sikerült felérnem futáson……mint Baján.

Mindegy!

Szarul megy az úszás…Ha kicsit jobban menne, akkor reszkethetnétek ott elől!

De nem megy! Amúgy meg úszáson az első balra kanyarodásnál kaptam egy akkora sallert, hogy úgy kellett összekaparnom az iszapból a szemüvegem. Közben átúszott rajtam egy hadseregnyi ember, akiktől egyenként, szépen megkaptam a magam kis pofonadagját. Mire összeszedtem magam, már öregapám is előttem kavirnyált. Persze Kuttor mester rögtön azzal jönne, hogy „lehet szemüveg nélkül is úszni!” De én nem tudok. Meg különben is sajnáltam volna feláldozni a jó kis 1200 forintos Tribord-os szempámat. Tovább fuldokolva a végéig már eseménytelenül teltek a dolgok. Szépen előzgettem az embereket, de jobb ha inkább nem tudom kiket, mert lehet, hogy még mellező papa is volt benne. Szóval szépen megkaptam a 40 másodpercemet úszáson az elejétől. Nem akarom keresni a kifogásokat ezzel a szemüveges sztorival, mert valószínű akkor sem jöttem volna ki az elejével, de hát ki tudja…

Utána tulajdonképpen „futottam a pénzem után”, de jó volt, mert maradt bennem motiváció. Leborultam, és elkezdtem a kerót, ami szól. Nem figyeltem ki van előttem, nem gondolkodtam, csak nyomtam. Sok emberrel találkoztam, behoztam, néhányan beforogtak (főleg Benedek Laci), de legtöbben fehér zászlót lengetve lemaradtak. Ennek azért örülök, mert ezek szerint valamit most jól csinálok a keró edzéseken.

A futás már csak hab volt a tortán. Nagyon pörögtek a lábaim, pedig igencsak bucira voltak dagadva a bringától. De ment! 5. futóidő végül, és nem is kaptam sokat Fecsótól (18 másodpercet csak!) Végül 10. lettem.

Igazából ezt a verseny csak edzésnek szántam, mert mégiscsak feldobódik az ember egy ilyen veretés után. Legalábbis én most felpörögtem a belassult állapotomból, amibe az Ironmanre való készülés miatt kerültem.

Jövő hét Szombathely!

Hát…sokkal jobban nem fog menni az úszás, úgyhogy egy 10. helyet most aláírnék. Igazából nem is könnyítenék ki rá, de mégiscsak OB!  Nem baj, majd csapatunk egyet a második bolyban Fegyver Peti cimborámmal! Már szervezzük a groupettót!

De jót fogunk csavarni, és lehet, hogy olyan fog történi, ami eddig soha magyar versenyen… az üldöző boly felér!

Mi? 36 nap Atádig? Igen!!!

Szóval most már száz százalék, hogy indulok. Kicsit nehezen dolgozom fel, rágódnom kell még rajta. Lehet, hogy majd párszor izzadtan riadok fel éjjel, de mindegy, megéri. Motivált vagyok! Úgy érzem ennél felkészültebb még nem voltam rá. Nem félek a távtól, le akarom küzdeni! De amikor néha mélyebben belegondolok, megugrik vagy 10-20-al a pulzusom. Aztán persze majd a verseny igazol. Meg amúgy is, szerintem 28 év a legideálisabb kor elkezdeni.

Szóval van még 36 napom! Ez idő alatt már nagy dolgokat nem lehet alkotni, de nem is kell! Inkább legyek friss. Szerintem van még ez a hétvége, a következő-, és az utána lévő hét amit megtolok, aztán a Fadd-Dombori Ob után már csak érzésből nyomom. Sokat kalkulálok, és próbálgatom magam mostanában, de szerintem ezt nem lehet lemodellezni. Egy féltávot még csak-csak, de egy Ironmant…Ma például keróztam 115 km-t a jól ismert Szentendrei szigeti pályán (baromi jó, semmi autóforgalom. A legideálisabb időfutamozni). Nyomtam benne 1 órát az általam meghatározott „Ironman” versenyiramban. Ez azt jelenti, hogy 37-39km/h. 37.7km lett. Semmi gond nem volt. Átlag pulzus az egy órában 136. Úgy éreztem ezzel az irammal ki tudnék tekerni a világból. De mégsem vagyok nyugodt, mert ezt majdnem 5 óráig kéne így tolni. Attól félek, túllövöm majd magam, és 4 óra után lefordulok valami csalánosba az út szélén. Ugyanez a futás. 21 kilit vígan lefutok 3:45-3:40-es iramban, de mivel már futottam 3 maratont is, tudom, hogy ez semmit sem jelent. Nem tudom. Lehet, hogy a zánkai után magabiztosabbnak kéne lennem, de mégsem vagyok az. Szerintem ezzel mindenki így lehet, lehetett az első Ironmanje előtt. Mindenesetre most nagyon motiváltnak érzem magam, és nem titkolom, célom a kilenc óra. Meg is lehet, ha ésszel csinálom. Úgy számoltam, hogy egy kényelmes 50 perces úszás után, könnyed 1:30-2 perces depózás. A kerékpárra 5 órát szánok, és nem is akarok sokkal jobbat nyomni, még ha menne is. A futás pedig, hát…3 óra 5-10 perc-el már nagyon-nagyon elégedett lennék. Jobban félek inkább a melegtől. Szerintem a három számon kívül az lesz a negyedik tusa amit majd le kell küzdeni. Meg a lábgörcsölésem. Zánkán is nagyon beálltak már a végére a vádlijaim. Valamit kezdenem kell velük, mert ennek feladás lesz a vége. Kálcium, magnézium kétpofára, meg nyújtás megszakadásig. Amitől még félek, az az idei tiszaújvárosi bukásomról maradt sérülésem. Valahogy olyan szerencsétlenül estem, hogy a szeméremcsontnál valami izületi tapadási pontot talált telibe a felsőcső. Időről-időre előjön. De elég az önsajnálatból! Nem keresem a kifogásokat! Keménység kell ide! Ja, és szerencsémre itt van még Ica, akinél tapasztaltabb ironman nincs még egy az országban. Jól kifaggatom majd az elkövetkező időben, de már eddig is rengeteget sztoriztunk a dologról, úgyhogy kezdek kikupálodni. Kellenek az apró trükkök amiket Ő ismer!

Szóval a következő 1 hónapban fókuszban az Ironman. Remélem jól sülnek majd el a dolgok, és jól sikerül a felkészülésem.

Minden atádi indulónak, eredményes készülést, és sok sikert a versenyen!

Zánkai féltáv győztes szemmel!

Hol is kezdjem. Talán a pénteki helyszínre érkezéssel, ahol a bejárat előtt a nevezés felvételénél a szervezők készséggel elláttak minden jóval? Vagy a tészta partinál, ahol aztán volt választék? Vagy a kivetítővel támogatott technikai eligazításnál, amit eddig csak világversenyeken tapasztaltam? Na mindegy…

A zánkai tábor egyik épületében hajthattam le a fejem péntek este. Kitűnően aludtam, majd a 6 órás ébredés után még egyszer jól „bepasztáztam”. Persze ez már csak az én tapasztalatom, hogy egy ilyen „forró” verseny nagyon kikészíti a gyomrom, ezért semmi mást, csak üres tésztát tolok! Ja és persze kötelezően bedöntöttem 2 liter izotóniás cuccot, magnéziummal, és kálciummal megerősítve!

Lefelé a depóba menet jól ráhangolódtam a versenyre egy kis trance-muzsika társaságában. Nagyon éreztem az erőt, tudtam, hogy ha nem hibázok, és higgadt maradok versenyzés közben, ez az én napom lehet.

A jó öreg Balaton ismét kissé szeszélyes oldalát mutatta. Enyhe hullámzás, ami a legrosszabb pillanatba vág jól pofán úszás közben.

Melegítés kb. 3-400méter. Kicsit felpörgettem magam pár sprinttel. Majd a partra sétáltam 200-ad magammal. Próbáltam minél inkább jobb oldalra helyezkedni, mert úgy éreztem ott kevésbe mélyül a víz.

Rajt! Hosszú sípszó, és már romboltam is befelé maxon! Amíg bírtam rohantam, majd 4-5 delfinezés, és úszás ami szól! Mintha világkupán lennék, olyan pezsgés. Nagyon elkezdtük! Pár pofon, és rúgás, (de hát ez már kötelező). Az első bojához érve 3. lehettem. Majd balra fordulva bekaptuk a hullámokat! Pár száz méter után lenyugodott a társaság, és beálltunk az utazó sebességre. Ekkor a harmadik, negyedik helyen lavíroztam, amikor Kutya barátunk eltolta jobbról, mint egy motorcsónak. Én nem reagáltam a dologra, de úgy láttam a többieket sem izgatta. Visszafelé fordulva viszont jött a szörfeffektus! Körülbelül 3-4-en lehettünk ebben a követő csoportban.

Másodiknak vettet partra a Balcsi,  24:19-es idővel. Teljesen ura voltam a dolgoknak, nem ziháltam, nem éreztem fáradtságot. Egyszóval minden rendben volt! A szpíker és a közönség buzdítása után a kerós pályára érve a totális kontraszt, és már csak a telikerék jellegzetes mély zúgását hallottam.

Kiérve a főútra, kellemes hátszél fogadott a sunyin emelkedő első kilométeren. Nagyon hamar „átálltam” és már azon vettem magam, hogy 40-45-el zúzom. Csaba látótávolságomon belül haladt, de nem éreztem rá késztetést, hogy minél előbb utolérjem. Tudtam, hogy kedves TVK-s „lánctépőink” behoznak, és talán el tudok velük menni néhány kilométert! Ez így is történt 10-12 kilinél utol is ért a Benőcs-Woodward duó. Hátul szépen beálltam az iramukra, persze tartva a távolságot. Meglepetésemre teljesen vállalható volt a sebességük! Folyamatosan koncentráltam rá hogy döntsem magamba a folyadékot! Szénhidrát, izo! Plusz a fordítókban is jól meghúztam az ásványvizes flaskát. Visszaérve Köveskálra, behoztuk Csabát. Nem úgy tűnt mint aki csatlakozni szándékszik a vonathoz. Le is maradt. A második körre fordulva kisebb holtpontot kellett átütnöm, úgyhogy úgy döntettem búcsút intek barátaimnak, és nyomom a saját iramom, különben „fejreállok”.

A második kör teljes eseménytelensége után, csak a szemben jövő versenyzőtársaim buzdítása zökkentett ki a monotóniából, és zavarta fel bennem az adrenalint. Most azért már kezdtem érezni hogy ez a pálya a „lassan öl” kategóriába tartozik. 80 kili környékén már nagyon leszállnékom volt, de szerencsére innentől szinte végig a depóig leejtő várt.

Kicsit paráztam, hogy nagyon lemaradtam a TVK-s duóról. Viszont az elmúlt hetekben tapasztalt futóformám megnyugtatott, és tudtam, hogy akár 2-2 és fél percet is be tudok hozni. 2:20! ennyi volt a hátrányom, a futás megkezdése előtt. Nem voltam ideges, sőt meglepően nyugodt voltam, és kissé nehéz lábakkal nekiveselkedtem a félmaratonnak. Ivászat csordultig ismét. Nem baj, inkább lötyögjön, de a dehidratációnál nincs rosszabb! Légüres térben futottam le az első szakaszt, csak a napon szédelgő adóvevős biztonsági emberekkel találkoztam. Mintha egyedül versenyeznék! Az erdei szakaszon viszont akkorára nyíltak a szemeim mint még soha, nehogy rossz ösvényre lépjek. Áldottam ezért a részért a szervezőket! Hatalmas ötlet volt! Nemcsak az árnyék miatt, hanem mert teljesen felrázott, és kizökkentett az elborult állapotból. Az első 4-5kilin inkább csak próbáltam felmérni magam, mennyit tudok. És szerencsére ráéreztem az dologra, és visszafelé már jobban mertem nyomni. Ekkor vettem észre a délibábos hosszú leejtőn egy előttem haladó futóalakot. Na ekkor jött a „vérszem”! Innentől már csak a győzelem lebegett a szemem előtt! Meg akartam nyerni! És ez akkora erőt adott, hogy az első kör után a nézők nem kis biztatásától libabőrösen megelőztem Benőcs Zolit. Woody-t pedig nemsokkal később léptem le. Ekkor már tudtam, hogy megvan, és már csak magammal kell megvívnom a harcot. Ami nem is volt olyan könnyű, mint az kívülről látszott. Végig „görcshatáron” futottam. Néha azt hittem a lábaim összecsuklanak. Szörnyű volt!

De győztem!!!

Ez egy hősies küzdelem volt! És ha úgy vesszük rendkívül izgalmas is a nézőknek! Örülök, hiszen most kijött amit a szigeti OB-n nem tudtam bebizonyítani! Ezt tudom, ez az amit tudok! Persze hozzá kell tennem nekem nagyon feküdt a pálya! Főleg a futás! Sok cross-futásra járok a téli alapozáskor, és ez az én igazi terepem!

Hát ennyit a versenyemről, és mivel szerintem aránytalanul sok rossz kritika érte különböző fórumokon a versenyt, hadd szóljak hozzá ehhez egy kicsit!

Sokat versenyzek külföldön, főleg olaszországban. Ennél sokkal nagyobb versenyeken rendszeresen előfordult, hogy 15-30 percet is csúszott a rajt! Pályalezárási hibák, betévedt autósok, gyalogosok… Aki a zánkai versenyen ezen akadékoskodik az olaszországba ki se menjen soha, mert égnek áll majd a haja! Inkább a sok hibakeresés helyett annak kellene örülni, hogy még eggyel több ilyen nagy versenyünk van!

Ez egy majdnem tökéletes versenyszervezés volt! De tegyük hozzá, itt először rendeztek triatlon versenyt, ahhoz képest nagyon jó volt!!! Amin lehetne jövőre javítani a frissítés, és a pályán lehetne kicsit több rendező, de ezen kívül kifogástalan! Ja és különben is, mindenkinek állt a lehetőség, hogy feladjon egyéni frissítőt! A meteorológusok már a hét elején sipákolták, hogy szombat-vasárnap kánikula lesz! Már bocsánat, de ennek tudatában, bárki bármennyi frissítőt elfogyaszthatott volna!

Még egyszer gratulálok a versenyszervezőknek! Nagyon jó kis csapat, és végre megint érezni lehetett a családias hangulatot amit én utoljára 15-16 éve éreztem versenyeken!

Csak így tovább, és jövőre egy még tutibb verseny lesz ebből!!!