Sokat készültem erre a versenyre, asszem ez nem kérdés. Illetve ez volt a tavasz legfontosabb versenye számomra. Már hetek, hónapok óta ennek rendeltem alá a többit, és erre gyakoroltam az edzéseken.

A helyszínnel, és a rendezéssel kapcsolatban azt hiszem csak a „leg” szó használható, úgyhogy ezzel nem is foglalkozok a továbbiakban. A lényeg, 2400!!! induló, ebből 80!! elit kategória. Az egyik legerősebb 70.3-as mezőny gyűlt össze itt Európa szívében. Előzetes számításaim szerint, a top 20-ba vártam magam, jó esetben.

A lényegre térek. A versenyt reggel hétkor lőtték el. A víz hőfok 19 fok, tehát neoprén.

A rajtpozíciómat tekintve, próbáltam minél kevésbe a tömegből indulni. Ez jól is sikerült, mert a startot követően egy ujjal sem értek hozzám, és rögtön a saját iramomat tudtam diktálni. Sikerült a 20-25. helyen megragadnom. Ez így is maradt az úszás végéig, amit a 19. helyen fejeztem be, fél perc hátránnyal. Ez eddig tökéletes, gondoltam magamban, most jön a neheze. Mivel magamat a kevésbé jó kerékpárosok közé sorolom, egy célom volt, minél tovább az „élbollyal” maradni. Bringára pattanás után, azonnal erőre kaptam, így hamar azon vettem magam, hogy „jövök fel, mint a talajvíz”. Egyedül a Benőcs Zoli csapott hátba, és állt is a kis vonatunk élére. Ez a vonat aztán hamar expresszé vált, ahogy hoztuk be az embereket. Húsz kilcsinél már egy terjedelmes kis csapat gyűlt össze, és Csabát is utolértem. Innen kezdődött a technikás rész. Beérve a dombos, hegyvidékes részre, 25 kilinél elérkeztünk az első kisseb erőpróbához. A nem túl hosszú kaptatóra teljesen jó pozícióban értem fel, nagyjából a 15. hely környékén. Fent frissítő, majd zúgás lefelé. Azt hiszem túl nagy volt a lelkesedésem, mert az egyik éles balkanyarban eldobtam a vasat. A szalagkorlát szerencsére megfogott, de a leszúrt ritbergeremet egy tornászbajnokságon legalább 9,75-re értékelték volna. Egyszóval megkarcoltam a fényezést magamon. Miután kimásztam a susnyásból, akárcsak egy országútis, azonnal a nyeregben találtam magam újra. Igazából nem adtam magamnak időt, hogy felfogjam, mi is történt.

Hál’ istennek a bringa megúszta minimális sérüléssel, de az ilyenkor „kötelező” 2 perces szerelést nem kerülhettem el :). Miután helyrepofoztam a bringám és magam, hamar a többiek után eredtem. Aztán, ahogy kezdett múlni a sokk, felmértem a károkat. Sajna mind a 3 kulacsom kiesett. Így mivel pont a bukás előtt hagytuk el az 1-es frissítőt, 40 kilcsit kellett várni a következőig. Ahogy az várható volt, szépen kezdtem leépülni az elégtelen folyadék-potlás hatására. Így 50-nél hátba csapott egy 5-ös, akiknek azért felvettem az iramát, de nagyon nem esett jól. Ahogy elértük a hegyet, kicsit már magamhoz tértem, de várnom kellett a frissítőre a hegytetőig. Ez egy kellemes 8 kilis emelkedő volt, helyenként 10%-os részekkel. Meglepően könnyen felértem (végre kezd kijönni a rengeteg hegyi résztávozás eredménye). Fent betankoltam, de igazából sok értelme nem volt, mert onnan már csak 20 kili volt a végéig.

Harminckilencediknek ugrottam le, jó 10 perc hátránnyal Maccáéktól. Enyhén hitehagyottan, de azért nekiduráltam magam a félmaratonnak. Teljes vákuumban futottam, miután magam mögött hagytam az említett 5-öst, akikkel nagyjából együtt szálltam le a bringáról. Három kiliig magamhoz kellett térnem, de utána elkezdtem futni egy egész gyorsnak tűnő iramot. Motiváció hiányában, azon voltam, hogy minél jobban kifussam magam a végére. 12-ig semmi történés, itt értem utol Ádámot. Ettől kezdve mindenféle cél nélkül futottam, és végül 27.-ként értem be 4:09:47-es idővel.

Ezután nekem ugrottak a mentősök, és rám lötyköltek vagy fél liter sebfertőtlenítőt. Összekötöztek, és utamra engedtek a kajálda felé.

Mit mondjak?! Hatalmas tüskét érzek magamban, mert nem tudtam kihozni magamból, amit akartam. Valahogy ebben az évben nem akarnak összejönni a középtávok. Remélem, innentől felfelé kezd ívelni a szerencsecsillagom.

Az biztos, hogy most legalább 1 hetes kényszerpihenő vár rám , mivel így egy nappal az esett után már csak bicegve tudok járni.  Ezt sajnálom a legjobban, mert motivációm lenne készülni. Érzem, hogy fejlődtem kerékpáron, és a futás is rendben lett volna, ha mondjuk 15.-nek szállok le, és onnan jóval motiváltabban futottam volna. Így a semmiből futottam a semmibe egy 1:16-os félmaratont.