És végre! - átállítottuk az órát - nekem ezzel kezdődik igazán a tavasz. :) Végre tudok esténként is futni és nem kell otthon gubbasztanom várva a tavaszt... Tegnap ki is használtam az első naplementés estét, és nagyon jó esett. Sokszor gondolkodtam már azon hogy vajon mekkora az a táv amit szeretnék egyben lefutni ahhoz hogy azt mondjam magamnak elég, és rá kellett jönnöm hogy tulajdonképpen a távolság nekem nem számít. Én a futást önmagáért szeretem, meg azért mert karban tart, megőrzi az állóképességem, frissíti a lelkem (sokkal könnyebb utána mosolyogni), erősíti a tüdőmet (nagyon lényeges, asztmásan külön kihívás lesz a monti maratont végigtekerni még a legrövidebb távon is), és mert teszek valamit az egészségemért. Tehát nekem nem az a kihívás hogy minél nagyobb távot teljesítsek, hanem hogy rendszeresen fussak. Úgyhogy ettől kezdve nem szorongok hogy 3-4 vagy 5 kilit futok csak, nekem az pont elég. :)

A tegnapi nap megkoronázása pedig az volt hogy megszületett legjobb barátnőm kisfia, úgyhogy elmondhatom hogy ilyen szép hétfői napom már nagyon rég nem volt. :)

Most már tényleg elhiszem hogy itt a tavasz, a szombat és a vasárnap elégnek bizonyult hogy meggyőzzön. Szombaton dolgoznom kellett és otthon sajnos várt a takarítás, de vasárnap már nagyon nem bírtam magammal és kihasználtam a jó időt. Barátosnémat rábeszéltem egy laza kirándulásra, míg én futottam ő bringázott mellettem és mérte a távot, majd utána tekertünk még egy laza városi korzó kört. Nagyon élveztem, a tavaszi virágok mellett a szívem is kivirult végre és így sokkal könnyebb a hétfő reggel is. Nem emlékszem hogy mikor örültem ennyire a tavasznak utoljára, általában észre sem veszem, én inkább a kora-őszért vagyok oda. Jó volt látni hogy aki csak tudta kihasználta az időt, ahol futottam sokan sétáltak, és rengetegen hozták ki a gyerekeket játszani. Az ösvény mellett ahol haladtunk egy ifjú pár koravén shar-pei kutyájával játszott, de állítom a kutyus jobban élvezte az én lábaim kergetését a labdáénál... :) Nagyon édes volt, majd felbukfencezett úgy próbált lépést tartani velem, oda-vissza rohangált és a végén már alig kapott levegőt. Lehet hogy más frászt kapott volna tőle, de én egyszerűen nem tudtam félni - inkább játékos volt mint ilyesztő. :) Alig várom már hogy visszaállítsuk az órát, és bár korábban kell majd felkelni de hazaérni is korábban fogok, ami azt jelenti hogy világosban, és végre beiktathatom már a futást a hétköznapi elfoglaltságaim közé is.