Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 654 750 km-t sportoltatok
...

A hol volt holnemvolt bronzérem története…

ewwwil | 2011-12-13 18:52:13 | 9 hozzászólás

Eleinte győzködni kellett, hogy benevezzek a Csapatba (az Edzésonline csapatába) az I. Egyetemi és nyílt 12 órás éjszakai csapat úszóbajnokságra és Potther barátom vállvetve Ildivel és Bendegúzzal bizony győzködött ezerrel.  Örülök, hogy végül mégis úgy döntöttem hogy beszállok, pedig nem éreztem még annyira jónak a gyorsúszásom és ugye mellben fogadalom miatt nem úszom semmiképpen sem.

Végül 16-an álltunk oda a rajtkőre, az összes többi csapat 20 fővel. De amit létszámban hátrányként megéltünk azt bizony összetartással igyekezettel kitartással és vidámsággal pótoltuk.  6 Ironman volt a csapatban magammal együtt, de bizony nem látszott ez annyira, mert mindenki nagyon odatette magát és hozta a teljesítményt rendesen. Rendeltünk pizzát, kisegítettük egymást amikor fáradtság hideg akármi volt 3 ember ugrott oda segíteni és leváltani egymást ha arról volt szó. Végig nagyon jó hangulat volt Petivel, Pottherrel, Bendegúzzal, Zolival hülyültünk sokat, meg beszélgettünk a lányokkal.

 Végig 4. helyen voltunk és hol kisebb hol nagyobb különbség választott el minket a 3. helyen úszó Víznyelők csapatától, úgy éreztük talán be tudjuk fogni őket majd ha fáradnak a vége felé. 5x úsztam összesen, 2,5 órát voltam vízben és ebből 1 óra 8 percet töltöttem sprinteléssel, (ami azt jelenti hogy csak addig tudsz pihenni amíg a társad sprintel egy gyorsat aztán újra neked kell). Ez egy idő után eléggé kimerítő tud lenni főleg, hogy végig talpon vagy szinte és ott kell lenni fejben frissítésben mindenben (legalábbis én nem tudtam aludni meg lefeküdni mint némelyek). De óriási élmény volt, szeretem a hosszú versenyeket. Így végül 3 kilométert sprintelgettem össze a 12 óra alatt, magamhoz képest őrült tempót diktálva a viszonlag frissen megtanult gyorsúszásommal. Összességében elégedett voltam a teljesítményemmel.

Úgy gondolom, hogy ennél jobb csapatot nehéz lett volna összerakni és az eredménytől függetlenül elejétől a végéig élveztem az egészet, bármikor bárhol kiállok ezzel a társasággal szívesen...

Az utolsó 3-4 órában gyanúsan egyformák voltak az óránkénti összesítésben az általunk megtett hosszok száma. Csodálkoztunk is hogy különböző emberekkel különböző úszóstílusokkal rendre ugyanannyi hossz van beírva minden órában. Persze igyekeztünk ezzel nem foglalkozni és az utolsó órát megnyomni amennyire csak lehet így 11 óra elteltével. Jól is ment a csapat, de elkönyveltük magunknak a 4. helyet. No problem, nem nyerni jöttünk hanem bulizni helytállni ésatöbbi. Az eredményhirdetésnél viszont óriási meglepetés ért minket amikor bejelentették hogy a 3. helyen az Edzésonline csapata végzett …..hossz megtételével. Megmondom őszintén a számra nem emlékszem mert egy pillanatra kihagytam a meglepettségtől az örömtől meg úgy egyáltalán. Kivonultunk, mindenkinek a nyakába akasztották az érmet és gratuláltak nekünk. Ildi a Csapatkapitány kérdezte a szervezőket hogy ez most hogy volt. Azt válaszolták hogy az utolsó órában nagyon jót mentünk. Másoktól azt hallottam hogy gyanús volt a túl egyforma óránkénti eredményünk ezért újraszámolták és ezért hoztak ki minket a 3. helyre. Mindegy volt örültünk és büszkék voltunk magunkra hisz mindent megtettünk és igazi csapatként működtünk. Ez mindennél fontosabb.
„Itt a csapat az első és 110%-ot kell nyújtani…”

Eltelt ezek után 2 és fél nap és ekkor jött a fekete leves, a szervezők levele:

„Egy fontos módosítást kell tennem, az érintett csapatoktól pedig elnézést kell kérjek. A verseny végét követő sietségnek is köszönhetően az eredmények számolása-összesítése közben hibáztam, és így rossz végeredményt hirdettem ki. Némi alvás után újra átnézve a lapokat és Excel táblázatokat az alábbi, hivatalos eredmények születtek: ... 3. Víznyelők 1874 hossz, 4. Edzésonline 1838 hossz.
A hivatalos végeredmény szerint tehát a Nyílt kategória harmadik helyezett csapata a Víznyelők lettek. Az Edzésonline csapatát –az eredményhirdetés hibája miatt- tiszteletbeli harmadiknak nevezzük ki. Az érintettektől még egyszer elnézést kérünk! A Víznyelők csapatának járó érmeket még a héten átadjuk.”


(a vitatott érem)

Na most ez szerintem egy érdekes húzás részükről...
1. Miért vártak 3 napot?
2. Ha nem voltak biztosak az eredményben miért hirdették ki?
3. Miért nem a helyszínen számolták újra előttünk?

Ha mondjuk futball bíróként valaki 3 nap után betelefonál hogy bocsi de mégsem adom meg azt a 11est amit szombaton megadtam és ezért nem 1:0 az eredmény hanem 0:0 az mi?

Mindenki előtt ki lett hirdetve az eredmény azoknak a papíroknak az alapján amikre most utólag hivatkoznak. Ez teljesen ellentmondásos, saját magukat is kínos helyzetbe hozó döntés mivel ezek után senki nem fogja elhinni a számolást és az eredményhirdetésen elhangzottakat. De legalábbis mi semmiképpen sem...

Legközelebb saját számlálókat is szervezünk a versenyre...

 

2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-07 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (2 bejegyzés)