Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 928 374 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
15×200
Hauanita | 2007-07-05 19:32:56 | 11 hozzászólás

Állítólag hasznosak ezek a magas ismétlésszámú rövid résztávok, és hogy ezektől lehet gyorsulni. :)) Anno az ilyentől óva intettek "odaát", bár viszont rendszeresen futottam én is amolyan fartleknek nevezett 10-15×1p/1p-et. Na, ez annál sokkal bulisabb :)) De ettől is el lehet fáradni.

Mindenféle önvédelmi okoból azért nem mertem túl magas ismétlésszámmal kedzeni, és még ezt a 15-öt is daraboltam. Hogy nagyjából egyenletes eloszlású legyen, addig osztottam, szoroztam, míg arra jutottam, hogy 1200m bemelegítés, majd 5×200/200. Jó, ekkor leszek 3200-nál, 2 kör pihi, 4000m-től 6000m-ig egy újabb 5×200/200-as sorozat, majd megint 800 pihi (bár ugye ezek a 800-ak az előttük lévő sorozat utolsó laza 200-ával máris 1000-es pihenők, ami jó :), majd 6800m-8800-ig az utolsó 5×200/200m, majd levezetés. Ezt persze jóóól meg is jegyeztem, mert ott edzés közben gondolkodni, na az nem biztos, hogy megy :))

A pálya egyedül az enyém volt. Csönd és nyugalom, meg akkora szél, hogy olykor majd lefújt a pályáról. De nosza. Gyorsan lement az első sorozat, és bár úgy éreztem az elején, nem találom még a ritmust, tök egyenletes 48-48-48-48-47-es sorozatot szaladtam. Köztük 1:10 körüli laza 200-ak. Aztán az 1000m laza (6 perc), majd kissé összevissza sorozat: 49-46-47-47-47. Na, összeállt ez a végére :)) Megint 1000 laza, majd 48-47-47-46-46. Majd levezetés, eközben már megjelentek más kocogók is, jelentem, mind csajok, mert igenis, mi nők küzdünk lelkesebben csinos külsőnkért ;))
Aztán még felfedeztem vízcsapot, és remélem, ivóvíz jött belőle :)) Még köszönöm jól vagyok...

Szóval jó volt ez a mai pályaedzés is, feldobja nagyban az edzéseimet, főkét az élvezeti értékét. Mert most is: a gyors 200-ak gyorsan lepörögtek, a lazák meg nagyon jól estek. :))
Most csak azt nem tudom, holnapután neki merjek-e menni egy 5 kilis időre-futásnak...

11 hozzászólás

torolt_685 6380 napja
torolt_685 képe
Egy ilyen intervalltól általában jól felpörög az ember.
Mi néha szoktunk hasonló időzítéssel ilyet edzeni a kontrollfutások előtt. Kicsit magasabb pulzussal ugyan, de nagyon könnyedén lehet utána jó tempót futni.
Csak aztán pihenni kell egy pár napot, csak lazán.

Szóval, én futnék holnapután, de aztán jól lazítanék két napot. Vagy hármat. :)
Amatőr 6380 napja
Amatőr képe
Naná, hogy fuss szombaton időre 5 km-t, hisz az a szigetfutás napja, aztán ne csak páran szenvedjünk... :) Tessék szolidáris edzést berakni!!
Most így téged olvasva, lehet, hogy ezt a hetemet másképp kellett volna abszolválni a szigetfutásra készülgetvén: a gyorsaság külön tudomány. Hajrá neked, tiéd a nyár! :)
nada(m) 6380 napja
nada(m) képe

Ajjaj, most kedvet kaptam...

Persze egyúttal én is megnyomnám az igen, fuss szombaton egy szélvészgyors 5kilit gombot.

Már ha ez most szavazásnak minősült:D 

lenkeanyu 6380 napja
lenkeanyu képe
Hát én is megszavaznám, ha nem is értek még hozzá, mert nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége! ;)
Hauanita 6380 napja
Hauanita képe

Hát, jól van, meggyőztetek.
Csak gondoltam, próbálkozom, hátha valaki lebeszél, hogy az álmoskönyvek szerint nem jó ómen 15×200 gyors után 5 kilit futni gyorsan, vagy ne fuss szombaton gyorsan, mert fejedre esik egy villamos vagy valami hasonló :) De látom, mindenki azt akarja, hogy fussak egy tempós 5 kilit. Na, jó. Legyen...
:) De azt azért nem várja (el) senki, hogy egyéni csúcsot fussak, ugye??

Zilaciiii: egy 15-16 kilis (tehát rövidebb) hosszú azért befér a lazítás kategóriába ugye? Már lazán, persze. Csakazért mégis...

torolt_685 6379 napja
torolt_685 képe
Persze, egy laza futás mindig belefér... :)
Csak ezt úgy, olyan könnyen kell futni, hogy felemeled a lábad, és megvárod, hogy aláforogjon a Föld. :)
eftomi 6379 napja
eftomi képe
Hajrá Anita! Rajtad nem fog ki 5km pörgés.
pen 6379 napja
pen képe
Hmm.. esetleg megkérjem a Gépházat, hogy fejlesszen ki egy szavazós motort a hasonló kérdések frappáns elintézésére? Én akkor csak a szavazatszámot kell megnézned az edzés reggelén, hogy tudd, mit fogsz futni :o)
sepi 6379 napja
sepi képe
Pihenni mikor fogok basszus:-) Csak az igények, meg az igények mindig. A kisujjamat nyújtom és a karomat is akarják. Bezzeg az én időmben:-)
Hipertér 6379 napja
Hipertér képe

Szia!

 

Javasolnám pl. a Mórahalmi Vesszőfutást holnap! (10 km) 

Hauanita 6379 napja
Hauanita képe

Sepi: mindig csak a lógás, meg a pihenés, mi :))

Hipertér: Nem vagyok Szegeden...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)