Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 928 633 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
Meleg helyzet
Hauanita | 2008-05-31 22:15:36 | 2 hozzászólás

Szóval itt a nyár, és az elmúlt hét már zömében ennek jegyében telt.
Meleg volt, mikor futottam este, süt a nap ezerrel. Élvezem, meg minden, de tűző napon jobban esik az úszás, mint a futás. Azért hét közben az edzések megvoltak, főleg estefelé, főleg lazán, beszélgetősen. Illetve csütörtökön futottam egy 1perc/1 perc iramjátékot, gondolván arra, hogy ma majd jól versenytfutok.

Ja. Kaptam meghívót erre a Michelin futóversenyre, amin már évek óta részt veszek itt Nyíregyházán, és tökre szoktam szeretni. El is határoztam, hogy megyek, persze, ha már épp itthon vagyok, csak aztán délelőtt egyszercsak arra a következtetésre jutottam, hogy "Ég a napmelegtől az utca aszfaltja, Ani nem megy futni, elmegy inkább strandra" :)
És lőn. Egy héten belül harmadszor kerültem vízközelbe, ezzel egyfajta egyéni rekordot döntöttem. Múlt vasárnap Mórahalmon úsztam egyet, mikor Anyukámmal strandoltunk, kedden duplalyukas órában mentem vizeskedni egyet, ma meg ugye futás helyett.

És elkezdtem újra a küzdést a gyorsúszással. Újra és ismét. Múlt vasárnap még első 4 alkalommal frankón ment a 33-as medence, aztán elfáradtam, és "fuldoklás" lett a vége, meg levegő után kapkodás, úgyhogy feladtam a harcot a gyorsúszással aznapra.
Kedden Szentesen ugye csak 25-ös a medence, annyi meg ment. Minden 25 gyos után 50 mellen pihentem, és ebből ment 8 kör, úgyhogy örült a fejem.
Ma új stratégiát gondoltam ki. Hogy még az elején (mellúszós bemelegítés után) megpróbálok leúszni 2 hossz gyorsat. És ment. Meeeent! MEENT!!! Megcsináltam. Úgy örültem neki, mint amikor az egy perc futásokról eljutottam a 2 percekig. Úgy gondoltam akkor, hogy hát ez duplázás, és minden, ami ezután jön, csak könnyebb lehet. Na, ezt érzem most is. Ha megy 50 méter, akkor már valamiféle "alapképességnek" a birtokában vagyok, vagyis innen nyújtani a távot elméletileg nem okozhat gondot. Mondjuk van olyan elképzelésem, hogy a karjaim nem elég erősek ehhez, de most már csak erősödök.

Szóval nem, nem adom fel, mert látom, hogy nem reménytelen, csak gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Az meg lesz, hisz jön a hosszú forró nyár, idén nem lesz bezárva az egyetlen uszodás hely Nyíregyházán, és épp ma este kaptam oda egy 10-alkalmas bérletet névnapom alkalmából.

De persze futok is mellette, ha a héten már nem is (holnap családozás, lazulás, visszautazás), de hétfőtől újult erővel nyomom azt is, elvégre is vasárnap K&H váltó, és ott azért indulok, ha esik, ha a nap tűz.
Hajrá minden Edzésonline-osnak előre is. Ott leszek, és szurkolok is :)))

2 hozzászólás

pen 6049 napja
pen képe
Hajrá gyorsúszás! :o)
sepi 6048 napja
sepi képe
A gyorsúszás engem is az első futólépésekre emlékeztet. Az a jó benne, hogy van előtted reális perspektíva, amit el lehet érni. Ja és boldog névnapot!:-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)