One dark Lord

hát, ezt úgy könnyű elkerülni, ha más hobbi is van az ember életében. :) ha vannak még dolgok, amiket szeret csinálni. és itt nem a tévénézésre gondolok, hanem annál kreatívabb dolgokra.

egyszer olvastam egy amcsi futó csaj (47 éves amúgy vagy vmi ilyesmi) futós blogját és azt írta benne h amikor kb. 4 éve elkezdett futni, azóta tud blogolni is, mert azóta van miről írnia. nemrég kihagyott pár hetet és azt írta h most emiatt blogolni se tud, mert a futáson kívül más téma simán nem jut eszébe. azt is leírta, hogy a futással pénz is állt a házhoz, mert elkezdett vmi pólóárusító weboldalt is csinálni. szóval neki tényleg ez az élete.

jaa, és ráadásul nemrég összejött egy futós pasival is, előtte szingli volt.

szóval azért fura h vkinek ennyire a futás határozza meg a dolgokat, de az ő esetében csupa jó dolgot hozott. előtte unalmas ember volt, semmit nem csinált, családja sem volt, hobbija sem.

Gondolkodtam, hogy kommentáljam-e, de úgy gondoltam - ezügyben is - hogy a kevesebb néha több...
Nekem személy szerint kell, hogy más is legyen a futáson kívül. Sokat ad a futás, de ha elhatalmasodik az emberen, épp ennyit el is vehet. Néha úgy tapasztalom embereken, hogy éppolyan függőséggé tud válni, mint a drog vagy az alkohol. És számomra a szenvedély és a függőség között is van egy vékony határvonal. Én szeretem magam az innenső oldalán találni. Hát így. Így jó. Nekem.

uralkodni és függni. Na nekem erről két gondolat jut eszembe. Van az a mondás, szentimentális szállóige, hogy :

,, Nem az az igazi, akivel le tudod élni az életed, hanem aki nélkül nem tudsz élni." 

Érdekes megállapítás, és az ember már - már ,,meg is zabálja" de aztán rájövünk, hogy az is csak egy állapot, és cseppet sem egészséges. Az nagyon nem okés, amikor valami - valaki nélkül (úgy képzeljük) nem tudnánk élni.

Hiszen így a kiteljeseség benne kizárt.

Mágis akkor tapasztaljuk meg, hogy mennyire is számít nekünk, amikor időlegesen, vagy végleg elveszítjük. Az ember keresi a függőséget, a hova tartozást, és menekül is tőle egyszerre. Az egyensúlyt fenntartani művészet, és nagyon szép feladat. :o)

"Lehet a futás is szenvedélybetegség?

-Ha túlzásba visszük, ha az értékrendünket túlségosan befolyásolja, akkor bizony igen."

Spuri friss szám, interjú Dr. Zacher Gáborral.

Hauanitával egyetértek, feltétlen fontos, hogy ne vegye át az irányítást a futás/edzés/szer stb. az életünk felett.
Viszont ne várjuk azt, hogy akinél már túllépett egy szintet az edzés/futás stb, az ezt észre is veszi, vagy ellfogadja mások ténymegállapító vagy épp intő véleményét... :)

Bevallom, Mamba, a Te Mónikának szánt fehérjeturmix javaslatod volt az egyik, ami löketet adott a gondolat megfogalmazódásában. Részemről nem gondolom, hogy ez olyan veszettül veszélyes dolog volna, de azt, hogy nem természetes útja a tápanyagbevitelnek, azt igen. És többek közt nekem az is hozzátartozik a "nem uralkodáshoz", hogy a futás miatt nem akarok lényegesen másképp kajálni.

Amatőr! Pontosan ez az! "Viszont ne várjuk azt, hogy akinél már túllépett egy szintet az edzés/futás stb, az ezt észre is veszi, vagy ellfogadja mások ténymegállapító vagy épp intő véleményét... :)" És hányszor láttam/látom ezt. És azt, hogy a közösség egy másik része viszont pozitív visszajelzést ad. Az alkoholista sem arra hallgat, aki azt mondja: "Hé, most már elég lesz", hanem arra, aki hátbaveregeti és azt mondja "F***a csávó vagy, bírod Te a piát". 
Persze nem gondolom, hogy a két dolognak egyenlő a súlya, de remek párhuzamokat vélek felfedezni sajnos :(

Jajj lányok! Mi mindig összekeverjük az érzelmi döntéseket az értelmitől. Ezért maradunk mindig alul. :o))

Ez a mi gyengénk. A legnagyobb.... No mindegy. Vissza az edzésekhez! :D

Hehe :) csak azért hehe, mert kb naponta olvasom egy x fórumon (nem itt), hogy így meg úgy "a futás az életem" és mindig elgondolkodok, hogy ez elég szánalmas....Én azt szoktam mondani, hogy a futás (és még sok más) része az életemnek, fontos része, de akkor is csak egy kis/nagy rész a NAGY  egészből ami engem önmagammá és egyedivé tesz. Ha egy-egy ilyen rész teljesen elhatalmasodik és kirekeszti a többit akkor baj van, borul az egyensúly és uncsi szenvedélybeteg figurává válhatok. Persze egy ilyen figura alkothat valami óriásit abban az egy szegmensben, és lehet hogy van aki az ilyen állapotot jónak éli meg, de én maradnék a változatosságnál :) 

Huanita, sokszor felmerült már így a közösség hatása, formáló ereje és valóban, nem mindig pozitív szinezettel. Nehéz ebben okosnak lenni. Ismét a saját dumám, de önmagától senkit sem lehet megvédeni :)

Anita, totál igazad van. A függőséget általában úgy szokták meghatározni, hogy valamely tevékenység annyira lefoglalja az illetőt, hogy a normál életvitelében akadályozza.

Vagyis lényegében uralkodik fölötte.

Szerintem ha ilyesmi előáll, érdemes elgondolkodni, hogy az élet többi szegmense vajon miért képes háttérbe szorulni az illető számára. Pl. ki, mit csinál még a sporton kívül akár szabadidejében? Mi az a szabadidős tevékenység, ami még olyan lelki/testi felüdülést ad, mint a futás? Ha ezek az "egyéb" dolgok hiányoznak, akkor uralkodhat valaki fölött a sportolás. Ha nem, akkor csak egy része az életének, még ha fontos része is.

Hauanita: a turmixról: "kicsi" a gyomrom és rossz az étvágyam. annyira elég az étvágyam, amennyi kaja sport nélkül szükséges. futás mellett sem javul az étvágyam. folyadék viszont megy, azzal nincsenek ilyen problémáim.

két választási lehetőségem van:

1) nem sportolok, semmit.
2) sportolok és mellé iszom valamit.

őszinte leszek, elgondolkoztam az 1-es opción is, de rájöttem, hogy már megszoktam a mozgást. régen simán ültem a fenekemen egész nap a gép előtt, ez továbbra is menne, de azért rossz volt belegondolni hogy visszasüllyednék ide, és az alvási ciklusom is megint szét lenne rombolva. (konkrétan az alvásomat a futás hozta rendbe. nem mondom h úgy fekszem-kelek mint az átlagember, de legalább VAN egy ciklusom. a futás előtt nem volt. és nulla volt az energiám mert egész nap aludtam volna.)

szóval inkább "iszom valamit". :)

Mamba: tetszik, amit írsz érzelmi vs értelmi döntésről! meg a másik is (hogy nem az a jó h nem tudunk élni valaki nélkül.)

Bozót: nekem se a futás az életem, és azért nem, mert nekem már van valami ami az életem, ami a futás előtt is az volt :) azért a futást is szeretem.

melyik X fórumon olvasod amúgy ezeket, Bozót? amcsi fórumok? :))

Monique: brutál érdekes, mert még tán kaja fronton is hasonlóak a paramétereink. Én részemről nagyon válogatós vagyok, vagyis kevés félét eszem, és abból se sokat. Ahogy a srácok, a futótársaim mondani szokták: ropiból futom a maratont. De mivel arra viszont iszonyat ügyelek, hogy egy bizonyos testsúly alá ne menjek, ezért próbálok figyelni arra, hogy eleget egyek, ámbár az tagadhatatlan, hogy hosszúakat többek közt ezért sem futok. De heti 3-4 futás nem okoz gondot. Több meg semmilyen szempontból nem kell, nekem...

Amúgy szerintem Bozót nem szólított meg a hozzászólásában :-), bááár lehet, hogy - már megint - figyelmetlenül olvastam :) De most nem fogok nekiállni mondatot elemezni.
Viszont egyetértek, Bozót: nekem is kell, hogy több minden legyen az életemben, és ahogy Mamba is utalt rá, nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt, bár most van egy állapot, ami egy jóideje beállt, és jól tudom kezelni egyensúlyi állapotként :-)

De jó ilyet olvasni! És egyetértek: bármiből lehet szenvedélybetegség, érdemes odafigyelni az arányokra. Részemről addig szeretek valamit csinálni, amíg nem akadályoz abban, hogyha esetleg valami máshoz van épp kedvem, akkor azt tegyem. Ne legyen kötelező. Ne telepedjen rá az életemre, ne okozzon bűntudatot. Persze erre meg jön a válasz azoktól, akik a vonal túlfelén vannak már, hogy 'na ezért nem leszel igazán jó sosem'. Nem futással kapcsolatban ugyan, de kaptam már ilyet :) Hát istenem. Inkább maradok középszerű és élvezem, mintsem legyek profi ám megszállott. (És uncsi, ahogy Bozót mondta :)) Úgyhogy kifejezetten örülök annak, hogy ti is hasonlóképp gondoljátok.

Minstrel! Üdv a klubban :)

A sport sem abszurdabb dolog, mind bármi más. A káros szenvedélyekkel nem az a baj, hogy szenvedélyek, hanem az, hogy károsak. Ha nem épülne le és betegedne meg tőle az ember, meg nem tenne kárt a környezetében, akkor az alkoholizmus is szép és követendő dolog lenne.

Akinek nincs valami szenvedély az életében, azzal nem szívesen cserélnék. Ha viszonylag ártalmatlan, vagy csak önveszélyes, akkor morálisan nem kifogásolható. Ilyen a legtöbb sportfüggő szerintem.

Szóval, akinek van olyan tevékenysége, hobbija, küldetése, örömforrása, ami hasznosabb, morálisan magasabbrendű, kielégítőbb, stb, mint a sport, kérem ossza meg. Nem azt sugallmazom, hogy nincs ilyen, hogyne lenne, de lássunk egy listát, hogy miből választhatunk. Úgy szeretnék leszokni, segítsetek :-)

Hauanita: én is iszonyúan ügyelek arra h 50kg alá ne menjek. de én azt ott nagyon elrontottam, hogy a futásos kalóriákat szénhidrátból fedeztem, semmi fehérje, meg semmi (egész konkrétan az összes futós kalóriát ice teából...mert az rossz étvágy mellett is lemegy mert folyadék). így nem tudok maratont futni, meg 1:38-as félmaratont sem.

az nem tudom miért fontos h ki kit szólít meg, ez egy "fórum", itt nyugodtan lehet akkor is reagálni vkinek, ha az nem engem szólított meg. ráadásul egyetértően reagáltam, nem vitatkozni próbáltam vele, hanem jeleztem h totál értem mire gondol.

nem tudom mire gondolsz mit elemeztél volna a mondatokban, de asszem nem is akarom tudni. nem érdekel.

és még annyi, hogy ha Bozótot zavarta, h hozzászóltam, akkor majd ő szól, van szája és tudja is használni, amennyire őt ismerem :P

miki: részemről pl. ilyen tevékenység: reverse engineering embedded gépeken :) attól félek viszont, hogy ez a legtöbb embernek unalmas tevékenység lenne :) én imádom.
emellett még amit szeretek: olvasás, kognitív pszichológia, meg a számítógép előtt ücsörgés :))))))

ja és a nyelvtanulás is tök jó, de az is igaz h az angol után kicsit kifulladt ezen szenvedélyem :) vhogy még nem bírtam elkezdeni a franciát meg a németet rendesen :)

Mónika!

Nem azért mondtam, hogy Bozót nem Téged szólított meg, mert zavart, hogy válaszoltál, hanem, mert úgy éreztem a hozzászólásodból, hogy magadra vetted azt, amit írt. Ennyi.

Miki!
Én nem mondtam, hogy le kell(ene) szokni, hanem, hogy eltalálni a mértéket. Ha az, amit Te csinálsz, nem családromboló, nem teszi tönkre a szervezetedet (jó, hát valamennyire mindenképp kopnak az izületek), akkor az még - az én értékítéletem szerint - nem káros szenvedély. Hááát, mondjuk ez a hatnapos már nálam súrolja a határokat, de Te tudod :)

És igen. Én épp most álltam fel az olaszkönyv elöl :) Úgyhogy éljen a nyelvtanulás. :-)
És mondom, nem gondolom, hogy le kell szokni, hanem, hogy mást is be kell engedni az embernek az életében (a munkán kívül). Legyen szó színházról, moziról, családi programokról, baráti kapcsolatokról, olvasásról, ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi :)

@miki: Olyan emberrel én sem cserélnék, aki képtelen bármit szenvedéllyel csinálni. DE! Szerintem a szenvedély és a megszállottság/függőség nem ugyanaz. :)

Egyébként pedig hol húzod meg a 'csak önveszélyes' határát? Ha valaki mondjuk annyira megszállottja valaminek (és innentől kezdve teljesen lényegtelen, hogy ez sport, barkácsolás, gyűjtés, fotózás vagy akármi más), hogy emiatt elsorvadnak a társas kapcsolatai, családi élete, akkor az effektíve nem 'árt', mégsem ártalmatlan. Épp ezért az általad kért lista nem állítható össze, mert nem a tárgy a lényeg, hanem a mennyiség (vagyis inkább az egyensúly).

Kedves Anita! Egyetertek a blogbejegyzeseddel. Sokunknal a futast a megfelelo helyre kell tenni. Nekem pl mostanaban kezd ujraindulni a "zenei karrierem" egy-ket kissebb sikerrel es ket idei nyari fesztival-fellepessel. En, mivel zsufoltak a tennivalok pl szinte mar csak az egy koros futoedzeseket elvezem (a korozest nagyon nehezen viselem mar), szemben a termi bringa (itt az utakon eletveszelyes), uszodai "kerulgetos" uszo edzesekkel.

Viszont az 1 koros, hosszu tavok futassal lekuzdeset egyre jobban elvezem! (Talan egyszer mar tenyleg eljutok a maratonra es tovabb...)

Fontos, hogy az emeber minden aktivan eltoltott orajat elvezze!

Hauanita: nem érdemes találgatni, mert nem ismersz még annyira. ez nem baj, csak tény :P nem vettem magamra, ha magamra vettem volna, mást írtam volna Bozótnak :)

más téma: az érdekes a hozzászólásokat nézegetve, h mennyire másképp gondolja mindenki h mi az amit az embernek csinálnia "illik".

szerintem ilyen, hogy "illik" meg "kell" ebben a témában nincs és nem is lehet.

az ember élvezze az életét anélkül h másoknak ártana, és kész.

szigorúan opcionális az, hogy ezen belül lehetőleg minél többféle élvezet és tevékenység legyen, és ezeknek egy része lehetőleg kreatív, alkotó tevékenység legyen, bár nem elengedhetetlen ez, ki vagyok én, hogy ezt előírjam bárkinek.

és az adott egyénre jellemző tevékenységek nagyon eltérőek lehetnek, nem választanék 1 szűk listából.

például az én esetemben se a színház, se a rendszeres társas összejövetelek nem "elvárhatóak", bár az utóbbi dolog jó lenne, mert alapból társas lény vagyok, csak nálam nagyon speciális technikai feltételeknek kell teljesülnie, hogy élvezni tudjam az ilyesmit...
(konkrétan: ne legyen háttérzaj, és emellett ahhoz hogy tudjam követni a beszélgetést, a beszélgető csoport nem lehet 2-3 tagúnál nagyobb. egy nagyobb társaság persze tud kisebb csoportokra oszlani, de nem mindig elegendően kicsik a csoportok számomra.)

Itt a legtöbben "hobbysták" vagyunk. Aki profi az egészen más téma. De akiknek a hobbija határozza meg a mindenhez való viszonyulást, annak valami nagyon hiányzik az életéből. A hobby csak - az egyik:) - hab a tortán...

Miki hozzászólásához:

Szóval, akinek van olyan tevékenysége, hobbija, küldetése, örömforrása, ami hasznosabb, morálisan magasabbrendű, kielégítőbb, stb, mint a sport, kérem ossza meg. Nem azt sugallmazom, hogy nincs ilyen, hogyne lenne, de lássunk egy listát, hogy miből választhatunk. Úgy szeretnék leszokni, segítsetek :-)

Szerintem létezik ilyen :). Nem sport, de a többi paraméter OK.

Mónika: nem mondtam olyat, hogy mi illik, pusztán megfogalmaztam, hogy én értékrendszerembe mi illeszkedik bele és mi nem. Mellesleg ezt a saját blogomban tettem. Minden egyes hozzászólásomban törekedtem arra, hogy ki is fejezzem, hogy nem másra vonatkoztatok.

A mondatom végén szereplő satöbbi, satöbbi utalt arra, hogy senkinek sem ezen szűk listából kell választania, hanem én is tisztában vagyok vele, hogy a lehetőségek köre már-már korlátlan.

Urs, mire gondolsz :-)?

Minstrel, Faxau. Lenne itt mit vizsgálni. Szóval akkor van a "valódi élet" ennek példái a társas kapcsolatok, családi élet (mi még?), és van a többi, úgymint a sport, reverse engineering, bélyeggyűjtés, amik rendben vannak, amennyiben nem túl intenzívek, nem mennek a "valódi élet" rovására. Mert akkor már pótcselekvésnek minősülnek, lehet kicsit sajnálni az elkövetőiket, szegény, biztosan hiányzik neki valami. Ez klasszikus Freud így ebben a formában.

Én átértékelném a dolgokat. A "valódi élet" a biológiai szükségszerűség, a létfenntartás, utódokról gondoskodás. Ehhez persze a társas kapcsolatok is hozzátartoznak. Valamikor a szavannákon vagy a jégkorszakban ez teljesen kitöltötte az ember életét, és ez valóban fontos, nem lennénk itt, ha az őseink elhanyagolták volna. De valahol mindez megvan már egy majomhordában is. Nem lebecsülésképpen mondom, szeretem az állatokat.

Mára olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy civilizált országokban nem kell küzdeni az éhenhalás ellen, és utódokból is fenntarthatatlanul túl sok van. Ki lehetett találni valami mást arra, hogy használni tudjuk a képességeinket. És itt jön az elcsépelt önmegvalósítás, találjunk magunknak egy célt vagy tevékenységet, és tökéletesítsük magunkat benne. A tevékenység szinte mindegy, amennyiben morális szempontból rendben van. Azért is mindegy, mert mind hasonlóan abszurd és hiábavaló a "valós élet" tükrében. Attól, hogy valaki az irodalomtörténet professzora vagy maratonfutó lesz, nem javulnak az esélyei a "valós életben"

Ha meg már úgyis csinálunk valami pótcselekvést, miért ne csináljuk jól? Mondjuk, szeretek olvasni. Ha sokat és jól csinálom, lehet belőlem mondjuk irodalomprofesszor. Ha az általatok javasolt mértékletességet követem, akkor elolvasok néhány könyvet, aztán inkább elmegyek horgászni, nehogy túlságosan elmélyedjek benne. Aztán így sem olvasásban, sem horgászatban nem fogok nagyot alkotni.

Miki, félreértettél! Nem azt mondtam, hogy ez egy pótcselekvés, hanem egy extra! Illetve, hogy nem ez a legfontosabb: ha bármi - fontosabb- közbejön, akkor ezt félre lehet tenni, és ha minden rendben újra  nekilátni. De nem tartom helyesnek azt, hogy mindent a hobby -továbbra sem a profikról beszélek- alá rendelek és csak aztán jöhet bármi más. Freudról: Azért a szex jobb, mint a futás! :):) (Hideg télen meg plánesőt:D)

Miki! Én már csak azt nem érted a Te filozófiádban, hogy miért kellene nagyot alkotni? Vagy ez épp olyan, hogy Te meg azt nem érted nálam, miért jó nekem a "langyosvíz"? :-)

Anita, nem kell, de lehessen. Engem mindig a hősies dolgok lelkesítettek, de ilyenek ma már szinte csak mesterséges formában léteznek, mint pl. a sport. És, az az igazság, nem is könnyen tudnék sok más példát sorolni. Na jó, van néhány, mondjuk, aki megpróbálja az atomerőművet megmenteni az egészsége árán, de ilyesmire keveseknek van lehetősége. Tűzoltónak el akartam menni, de túliskolázott voltam és csak valami irodai munkára vettek volna fel. Ha lenne igazságos háború, elmennék. De nincs. Marad a pótcselekvés.

Az ultrafutást éppen erre találták ki, főleg az én gyenge képességeimmel. Mert a nagyot alkotás relatív, nem órával mérhető, hanem, hogy őszintén próbálkozott-e valaki.

Anita: a "ka" nyugodtan elhagyható megszólításkor, nem kedvelem. :) egyébként csak azért írogatok ide annyit, mert említetted h az én blogom ihlette a tiédet :P najó, meg egyébként is érdekes a téma!

miki: a reverseizé az nekem részben a munkám is. ;)

a biológiai szükségszerűségek: hát igen. én is szeretem ha az életemben vannak intellektuális elfoglaltságok. nem véletlen h csupa ilyet soroltam fel. de a legjobb megfogalmazás tényleg talán az alkotó tevékenység, tehát az önmegvalósítás. :)

egy kérdés: miért olyan fontos fogalom ez a "pótcselekvés" dolog?..... PS: majdnem nem sikerült leszigorlatoznom személységpszichológiából annak idején. annyira feláll a hátamon a szőr az ilyen freudos témáktól. :) (ja, freud természetesen elavult, de van neofreudizmus meg hasonló -véleményem szerint- baromságok.)

Miki!
Hááát, nem mondom, hogy megértelek, de dereng valami. Csak az jutott eszembe, hogy említetted itt az irodalomprofesszorkodást, hogy anyukám pl. világéletében nagyon sokat olvasott, ma is éjt nappallá téve szépirodalomtól ponyváig mindent, mégis soha még csak eszébe sem jutott, hogy irodalomprofesszor legyen vagy bármi más módon "profitáljon" belőle az életben. Olvas, mert szeret olvasni. Én meg futok, mert jól esik a mozgás, és ilyenkor tavasszal még a nap is süt rám közben :-)

Móni!
Megint félreértesz: nem konkrétan a blogod ihletett meg, hanem a Mamba-féle fehérjeturmix :-)

Miki: én életmódot kerestem mindig is, egy darabig azt hittem, a futás lesz az, de az ultrafutás már megadta a válaszokat nekem, így továbbléptem. Kellett valamit fejlesztenem magamban a segítségével, de már megvan, hogy mi volt az.

Mélységesen egyetértek azzal a kijelentéseddel, hogy az ember valamiben fejlődni szeretne. Azért vagyunk itt, nem :)?

Olyan dologról beszélek, ami nem csak fizikai, hanem kicsit távolabb visz attól, amiben mindig pörgünk itt a nyugati világban, attól, hogy mindig megszerezni akarunk valamit, attól, hogy mindig a múlton agyalunk, vagy a jövőben reménykedünk. Egyáltalán, attól, hogy agyalunk. Csend és harmónia megteremtése legbelül. Szóval az elmével is szerettem volna dolgozni a test mellett és ezt nem tudja megadni, csak kis részben, az ultrafutás. De úgy szeretnék dolgozni, hogy nem elhiszek dolgokat, mint egy vallásban, hanem fokozatosan megtapasztalom.

Én nem tudom, neked mi az utad, az enyém már sokfelé látszott indulni és eleve többféle ilyen módszer van, amiről feljebb beszéltem, kettőt láttam kicsit közelebbről. Végül a jógába mélyedtem bele. Nem csak fizikai szinten, hanem máshogyan is. Nem, nem vagyok nagy jógi, pici lépésekben haladok és csak a jéghegy kis szeletét látom, de amit eddig tapasztaltam, az alapján a fentieket már le tudom írni, át tudom adni most neked :). 

Anyám, gyerekek,mi van itt? Filozófiai kerekasztal? :)))))))

Pár szössz:

Inkább maradok középszerű és élvezem, mintsem legyek profi ám megszállott.  És mi legyen a középszerű megszállottakkal? Máglyára? :P

Mikikém (téged ugye nem zavar a kicsinyítőképző? :P) imádlak, mint mindig :) Részben nagyon egyetértek, másrészt a "nagyot alkotást" én úgy képzelném el, hogy megtaláljuk azt a dolgot amihez a leginkább van tehetségünk, lehetőségünk, stb és úgy tudunk alkotni benne, hogy nem telepszik 100%-ban az életünkre. Természetesen nem sokan élnek így, ezt aláírom. A szenvedély és a szenvedélybetegség meg azért nem ugyanaz :P    (ez a tűzoltósdi jó, páromat ugyanazért nem vették fel amiért téged, én meg vizuálisan nem vagyok alkalmas :P )

@Urs: Mélységesen egyetértek azzal a kijelentéseddel, hogy az ember valamiben fejlődni szeretne. Azért vagyunk itt, nem :)?  Tényleg? Azért vagyunk itt? :) 

A kommunikációs botladozásokat nem véleményezem :P

Anita: jól van, akkor tisztáztuk a félreértéseket :))

Logikus lenne, hogy megtaláljuk azt a dolgot, amihez leginkább van tehetségünk, de nálam nem így működik, több dologhoz és több sporthoz van több tehetségem, mint a futáshoz, de mégis mindig valahogy itt kötök ki. Nem könnyű rájönni miért.

Mert te mazohista vagy :P  Amúgy jó neked, nekem spec gőzöm sincs, van-e bármihez a világon egy csepp érzékem is :/

miki: ezt én se értem. én pl. azért _IS_ szeretem a futást mert nagyobb sikerélményem van benne mint mondjuk fociban lenne :D már a gimiben is amikor 1x kivételesen szabadon lehetett választani, akkor mindenki a focit választotta én meg egyedül köröztem a futópályán :) (igaz nem ment könnyen, a végére eléggé fáradás, de még mindig jobban ment, mint a foci.....)