Mivel néhányan külön kértetek erre - és mert olykor amúgyis elég grafomán vagyok, írok pár sort arról, hogyan is gondolom a Davosra vezető utat: nos. Azon a bizonyos csütörtök hajnalon jön majd értem V42, beülök a kocsiba, odamegyek, lefutom, hazajövök... és közben reménykedek, hogy azért ennyire nem egyszerű ez az egész. 

Pedig igazából valóban nem szeretném túlbonyolítani: nem gyakran megyek így versenyre, de nincs időcél. Még szupertitkos sem, legalábbis nem tudok róla. És hiába írtam hasonlót Verona előtt, akkor azért úgy rémlik, hogy egy 1:50-es félmaratoni célt azért megjelöltem. Ha nem is mindenáron.

Most azonban tényleg azt szeretném, ha én ott futás közben is elsősorban kirándulnék: itt és most szent fogadalmat merek tenni, hogy nem fogok km-időket nézni. De úgy egyáltalán. Sőt, hogy ezt biztos be is tartsam, valszeg részidőket se mérek majd. Sokkal inkább azt szeretném, ha a tájba feledkezhetnék, akár 3 órát vagy annál többet is eltöltve a 30km-es pályán. 

Szóval tényleg nincs más cél, csak a távolság legyőzése. Maratont már jó ideje nem futottam, de most 30-as se nagyon rémlik (hja, de megtaláltam: 2009-ben, amikor a Terep50-re készültem, akkor futottam ilyen hosszút), mégis hagytam magam rábeszélni. Síkon sima ügy. Kábé 30-nál van az a lélektani határ, ameddig még elfutok viszonylag szívesen, a maraton meg úgyis csak eztán kezdődik. Szóval nem lenne más feladatom, csak úgy csinálni, mintha tél lenne, és gyűjtögetni a km-eket, fokozatosan növelve a hétvégi hosszúfutások távját.

A gyűjtögetéssel nem lesz gond: leszámítva a szóbeli érettségi hetét, most már bátran merek heti 3-4 (ha kellene, akár több) futást is tervezni (de ha heti 4-nél többször támadna kedvem mozogni, inkább úszni és erősíteni szeretnék helyette!). A gond a fokozatossággal lesz: tudniillik hétvégén már 24 kilis ötpróba futás van, és mivel a pont is kell, meg a km is, tudom, hogy úgyis nekimegyek. Aztán persze olyan veszett izomlázam lesz, aminek a jeleit a mai 14,5-ös futás után is érzem, de sebaj, ez ezzel jár. :)

Ezeken kívül már csak arra kell odafigyelnem majd, hogy míg a kilométerszám nő, az én kilóim száma se csökkenjen, vagyis: a) kajáljak elegendőt, b) nem vagyok hajlandó, csak 2 hetente 15 kili fölé jutni, de igazából úgy vagyok vele, hogy ha 2 hetente megy a 20-25k környéki futás, akkor szintén nem lehet nagy gond.

A gondom már csak az, hogy engem ezek a hosszúk nem kötnek le. Mióta tudom, hogy képes vagyok rá, nem jelent fizikai kihívást (sztem ezért nem tudtam elérzékenyülni soha egy maratoni céljában sem: hiszen ahhoz, hogy magabiztosan teljesítsem, nekem kell a tudat, hogy meg tudom csinálni, viszont ha meg tudom csinálni, akkor mit csodálkozzak, meg érzékenyülgessek rajta a célban??), másrészt viszont amúgyis annyi időt töltök egyedül, hogy ezek a futással töltött idők nem feltétlenül hiányoznak. Sőt, mivel általában megszokott útvonalakon futok hosszút, ezért az útvonal újdonsága sem hat rám elemi erővel, itt-ott szinte minden bokrot betéve ismerek. És bár nézelődtem, hogy egy-egy futást más körülmények közt csináljak meg (Bükki Hegyi pont kapóra jönne, ill. Ttúrákat is keresgéltem), de ezek sokba jönnének ki anyagilag, én meg értelemszerűen inkább Davosra tartalékolok.

Viszont idén azért tökszokszor eszembe jutott, amit Balázs mondott az elején töksokszor: hogy kell cél, mert az motiválja az embert. És bár igen, cél nélkül is kimegyek futni, mondjuk úgy heti 3-szor 6-7 kilit, de nem mindenképpen. Télen Verona miatt szívtam a hóban, most Davos miatt fogok megsülni a kéthetenkénti hétvégi hosszú alkalmával, de nem bánom: az utazások nagy élményt biztosítanak, az edzettség meg jól esik. Még ha nehezen is indulok el.

Mert - ha jól sejtem - ezen átkocogni jó buli/nagy élmény lesz. És ezt alig várom :)))