Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 928 103 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
Bükki Hegyi Csapatedzés
Hauanita | 2007-01-13 20:31:58 | 5 hozzászólás

December óta terveztünk egy hegyi csapatedzést, hisz itt az alapozás, mindenki újra rendszeresen futogat, és ilyenkor uborkaszezon van a versenyszezonban. És az a tavalyi első Recsk-Gyöngyös szép emlékeket ébreszetett. A szervezéssel végül sokat kavartunk, mire minden a helyére került (azt sajnáltam csak nagyon, hogy a többszörösösen megváltozott feltételek mellett Farkas végül nem tudott velünk tartani, pedig nagy-nagy szeretettel láttuk volna. Én azonban remélem, hogy lesz még alkalom arra, hogy az eredeti terveink szerint a Bükki Hegyimaraton "hurok részét" is lefussuk egyszer közösen immár Farkassal kiegészülve)

Reggel brutálisan korán -fél 6 körül- kezdte el V42 összeszedni a társaságot Szegeden, 6-kor már az autópályán süvítettünk. A 7 személyes kocsi tele volt, ebből 5-en futottunk, sérült társunk Zoli, és felesége Anikó autós kísérettel, nagy odafigyeléssel és sok-sok jó szóval támogatta a csapatot. Útközben megálltunk Pesten, Gyaloggalopp múlt héten itthagyott cuccait kézbesítettük. A kocsiban a hangulat a szokásos volt. Hol a "szentesi adó" szórta az adást, de egyéb érdekes dolgokat is kikreatívkodtunk, pl. hogy venni kéne egy kiselejtezett villamost (ki másnak lenne ekkora ötlete, ha nem V42-nek?? :), és ezt Hgaboék új házának hatalmas kertjében helyeznénk el. Már-már láttuk magunk előtt a gyerekeit, amint mennek hozzá: "apa, kimehetünk játszani a villamosra?"

Azért volt futás is, végülis azért mentünk. A 612. és egyúttal végleges verzió szerint Felsőtárkány széléről indultunk, és Lillafüredig futottunk, illetve itt tőlem a többes szám csalóka, mert én Hollóstetőn a bükkszentkereszti elágazásnál szálltam ki, illetve be a kocsiba. Ez előre tervezett volt, mert nekem kb. 30 km-ig nem fáj a futás, és egyébként is azt gondoltam ki eredetileg, hogy januárban a Yours Truly 25-öse lesz a leghosszabb távom, és már múlt héten is "becsúszott" egy 32-es. Ez meg így mára 29 km lett - nekem, a srácoknak meg 36-38.

De valahogy úgy nehezen indultunk el. Fújt a szél, nem tudtuk eldönteni, hogy kell a dzseki vagy nem, még egy utolsó Ben-Gay, még egy korty meleg tea, jaj még egy csapatkép, de 10 órakor aztán nekivágtunk. Emelkedővel kezdődött, úgy jó 10 kilin át. Nem voltak ezek veszélyes emelkedők, meg igazából szemernyit sem akartam nyavalyogni, ha már sikerült lebelszélnem a srácokat a Gyöngyös-Mátraháza-Kékes-Galyatető utacskáról, ami úgy 1000 m szinttel szórakoztatott volna, ez meg úgy annak a fele, ha volt. Mindenesetre már 0:02 perckor sem volt együtt a csapat, de mindegy, menjenek a srácok gyorsan, ha nekik az jó, mi Bi-vel már jól összeszokott páros vagyunk: csapatedzéseken, versenyeken sokat futottunk már együtt, és ugye múlt héten Makóról is együtt szaladtunk haza. Szumma-szummárum, úgy éreztem, be vannak állva a lábaim. Úgy 6:30-ban döcögtünk, de azért szépen fogytak a km-ek, csak már úúúgy vártam volna a lejtőket :) Mi csöndben haladtunk, még a szentesi adónak se volt térereje, csak úgy egy-egy mondattal törtük meg a csendet, de tök úgy éreztem, hogy azzal az egy-egy mondattal mindig többet mondtunk. Zoliék lelkesen jöttek mellettünk, próbálva összesakkozni, hogy minket, és az előttünk egyre nagyobb távolságra lévő V42-Hgabo-Robi triót is frissítsék. Ez nyilván egyre nehezebben ment nekik...
De 10-nél még OK volt a helyzet, főleg, hogy addig 18-nál többször nem merült fel bennem, hogy bele kéne gyalogolni. De nem gyalogoltunk. A táj szuper volt!! Anikó fényképezett ugyan nekem, de arra mindenképp jó volt a lassú tempó, hogy láttam kifelé. Még azt a 4 hatalmas állatot is, amely az erdőben zúgott el egy olyan részen, ahol simán le is jöhettek volna. Brrr. Messze is voltak, meg nem is vagyok nagy biológus, de vagy vaddisznók voltak, vagy muflonok, vagy mammutok. Én leginkább ez utóbbira tippeltem. :) 10k után jöttek az egyre lankásabb, meg lejtős szakaszok, szépen mi is belendültünk, tovább- és egyre gyorsabban fogytak a kilik. Közben kisütött néha a nap, és imádtam a sokak által szidott januári tavaszt, mert mennyivel jobb volt így, mintha hóban és metsző szélben futottunk volna. Szél az így is volt, de gyakran hátulról. (nem véletlenül futottunk mi nyugatról keletre, de azért furcsa volt mikor nemegyszer így is szembe kapott el)
20km után még tovább gyorsultunk, igaz itt is főképp lejtett, de az emelkedősebb szakaszokon is egész könnyen vittek a lábaink. Sőt, még olyan pillanat is volt, amikor felmerült, hogy végigfutom én is Lillafüredig. Aztán persze elmúlt, az utolsó szakaszon éreztem az izmaim fáradását, és egyébként is, csak jó élményekkel akartam kiszállni. Így aztán 29 km megtétele után beültem a jóóó meleg kocsiba, és mentem Zoliékkal.
Kiderült, hogy sikerült olyan lassúnak lennem, hogy Hgabo-V42-Robi trió majdnem akkor ért le Lillafüredre, mire én fel Hollóstetőre, és V42 meg Robi úgy döntöttek, tovább szaladnak, mert olyan kis virgoncnak érzik magukat. Így lett nekik 38 a 36-ból.
Aztán összeszedtük őket, visszamntünk Bi-ért, aki a végén egyedül futva is teljesítette a 36km-t, nemhiába, ő nagy küzdő. Nagyon tisztelem. Aztán gyors öltözködés és indulás haza.

A hazaúton már kicsit jobban el voltunk pilledve, de azért a hangulat nem hagyott jelentősen alább, jókat beszélgettünk, sztorizgattunk, tervezgettünk. Hosszú még az év és sok kaland vár :)
Köszönöm a csapattagoknak a mai részvételt, Bi-nek a társaságot, Zoliéknak az autós kíséretet, V42-nek pedig az utazást!!!

5 hozzászólás

evita 6553 napja
evita képe
Akkor biztos a Mátrabércen is ott lesztek? Hiányzik a hegy, köszi az élménydús leírást!
Hauanita 6553 napja
Hauanita képe
Nem tudok róla, hogy terveznénk Mátrabércet. Áprilisban már sok más program van, és a turistautak járhatóságára (pl. szakadó eső...) nehéz építeni. De más hegyi tervek azért vannak :) (Kékes, Bükki Hegyimaraton/rövidebb táv, és talán egy svájci hegyi verseny, ha összejön)
szasza 6552 napja
szasza képe

olvastam "máshol is" :-) hegyi edzésetek, azért nem semmi...Szegedről csak ezért mentetek a Bükkbe? elismerésem.

MÁS, a mátrabérc...hát annyira nem futható, és ott tényleg ki tud nyiffanni az ember , már kétszer voltam és még 10 óra alá nem kerültem. :-(

2 hét múlva Téli Mátra :-)

Hauanita 6552 napja
Hauanita képe

Hajrá-hajrá!!
Nekem vannak kétségeim a teljesítménytúrák futhatóságával kapcsolatban. Ha futni megyek, tényleg nem gyalogolni szeretnék sem a meredek emelkedőkön, sem a durva lejtőkön. Ami nem jelenti természetesen, hogy ne becsülnék minden túrást!! Hajrá majd a téli tavaszi Mátrán :-))

Amúgymeg igen. Csak ezért mentünk. :)

V42 515 6552 napja
V42 515 képe
Azért ne gondoljátok, hogy a futás miatt hetente Szegedről elmegyünk több száz kilire edzeni... 2006. februárja óta ez volt mindösszesen a 3. alkalom. De azért lehetne sűríteni, alföldi embernek a hegyekben futni CSUPA ÖRÖM :-))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)