Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 928 233 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja

Pécs-Harkány, 2007.

Hauanita | 2007-03-13 20:30:21 | 1 hozzászólás

Meglepődve jöttem rá, hogy ez már a negyedik Pécs-Harkányom. Mégis ugyanúgy vártam, mint az elsőt. Mert ez a verseny valahol a legkedvencek között van. Talán mert az év első megmérettetése, vagy mert a tavasz első napsugarai között futhatunk már itt (ha nem épp hófúvásban :)

Készültem a versenyre. Az őszi pihi után visszarázódtam, próbáltam rendszert és értelmet vinni az edzéseimbe, és kezdett látszani, hogy tökjó formában vagyok. Ennek örömére talán kicsit továbbmerészkedtem a tempós edzésekkel, vagy a 6 napos munkahét miatt, de egy kicsit fáradtkásnak éreztem magam a verseny napjára. De amúgy minden nagyon rendben volt.

Szokásosan a Csapttal mentünk, együtt a Szegedi Szekció, csak egy hiányzónk volt. Hamar érkeztünk, nevezés, póló-rajtszám átvétel. Hideg volt még reggel. A nyitott stadionba befújt a szél, és fázósan húztam össze magamon a cuccost. V42 átvitte a kocsit Harkányba, majd visszabuszozott, miközben kezdtek szállingózni az emberek. A lelátó nagy része Dél-Alföldiekkel volt tele: A Szegedi Szekción kívül a Napraforgó Futóklub gyors emberei, és megérkezett Zilaci hódmezővásárhelyi csapata is! Odaadtam Zilacinak egy fél flakonnyi vizet, majd az időről beszélgettünk, arról próbált meggyőzni, hogy vékonyban fussak és rövidben. De hisz hideg van... Aztán, amikor úgy fél 11 előtt kimentem, már kezdett enyhülni, bár a futónacit nem vettem le, a felsők közül csak a két FB-s maradt rajtam. Közben váltottam pár szót Papamacival, FUTURE-rel, Chinoval Futanetes Yoyooval, Gandival, Gyaloggaloppal, aztán láttam iSTVánt meg Tyúkanyót, janimacit, meg még... Huh, biztos kihagytam valakit.

Melegítés közben elkavartam a srácoktól, és Szilvivel futottam össze, majd a rajtban is narancs-csapatba kerültem. A rajt után egyre kevéssé érzem szerencsésnek azt a szűk egysávos részt, még jó, hogy annyira nem vészesen hosszú. Bi hamar megtalált, és mellémszegődött, és az elején még láttam Zoli hátát :-) Aztán csatlakozott iSTVán (nem semmi volt az a tempó röpke 31-32km után, gratulálok!!), janimaci közölte, hogy azért fut mögöttem, hogy kiszívja az erőmet (legalább tudom mire fogni, hogy nem lett PB :-))), meg egy magas fiatalember is velünk tartott egy darabon.
Az első 4-5 kili emelkedőjét úgy gondoltam, idén nem szötymörögjük el. Aztán nyomtam, nyomtam a kiliket... 5:20-ban. Hasonlóképp, mint tavaly. Egy ponton atom is megjelent, épp, mint tavaly, szóval tiszta de ja vu érzésem volt. :-) Szépen teltek a km-ek, csak egy bajom volt: meleg volt. Nem kicsit, nagyon. Mögöttem hátszél, előttem napsütés, és még élvezni sem vagyok képes a helyzetet :-) Minden egyes felhőnek örültem, ami kicsit eltakarta a napot, mert izzadtam, mint a ló. A váltópont előtt Zilaci nyújtotta a flakonomat (köszönet érte!!), ittam kicsit, felzárkóztam, adtam Bi-nek is inni, aztán uzsgyi tovább. A lejtős kilik között 4:43 körüli is volt, ezen a ponton még azt hittem, lesz ebből 2 órán belül. De nem volt annyira komfortos a futás. Mentem a srácokkal, mert végülis bírtam, és mindig jó, ha csapatban van az ember, de a 12-es táblánál (miután megbeszéltük, hogy ez még nem a fele), kissé szétszakadtunk. iSTVánt már nem is rémlik, hol hagytuk el, de én leszakadtam Bi-ről meg a magas fickóról, janimaci meg mögöttem jött. Én kicsúsztam 4:50-ek alá, de haladtam szépen, jól telt az idő, és végre újra élveztem a futást. Szalántán ittam, meg "fürödtem" egyet, aztán elkezdtem felzárkózni, és szépen sorban beértem janimacit, aki a térdét fájlalta, és nem jött velem :(, aztán beértem a magas csávót, és lassacskán Bi-t is. Ez intő jel volt, mert tudtam, hogy ő fokozóra szokta futni, és igazából nem tudtam pontosan, hogy én vagyok ennyire jó, vagy vele nincs minden rendben. Így utólag kiderült, inkább az utóbbi jött be sajnos, de azért futottunk viszonylag tempósan, stabilan 5 percesen belül. Egészen Túronyig persze. Ott ismét frissítés, fürdés, itt ment el Péter Attila mellettem, mondván, ne most fürödjek :-) Az emelkedőt egész jól viseltem, a lejtőt is, majd számítottam az utána következő hosszabb sunyi emelkedőre is. Ezalatt ért be Gyaloggalopp, és hiába próbálkozott, nem tudott rólam szenvedős képet csinálni. Szóval mentem, meg vigyorogtam, meg küzdöttem. Itt már éreztem, hogy elmaradok kicsit a tavalyi időtől, de azt is, hogy azért 2:05-ön belül leszek, és a terv az volt. Igaz, a feketekódos meg 2 órán belüli, Bi meg arra számított, látván milyen könnyedén futok (ééén? :), hogy épp afelé tartunk. Én meg elfelejtettem tájékoztatni, hogy ez nem így van. (na, mondjuk ebben lehettem volna rutinosabb, tanulság leszűrve) Aztán jöttek a lejtős km-ek. Fejemben a tavalyi beszámolók 4:16, 4:26-ról, másik oldalról az óvatosság (Anita, gondolj a térdedre meg a sípcsontodra!!!), így egy 4:26, 4:38-as kompromisszum lett a dologból. Aztán a lejtő alján Bi elhúzott, én meg nem mentem utána. Gondoltam, 8 másodperc ennyit nem ér :-) Továbbra is élveztem, hogy futok, még mindig nem volt bennem a mikor-lesz-már-vége érzés, és ez jó volt! Aztán kanyar, meg kis utca, meg CÉL, és 2:03:20. Azért elfáradtam, de legalább kellemesen :-) A csapat többi része ekkor már egy szál törülközőben ijesztgeti a harkányi közönséget (na, így kell időzíteni a célbaérést :-) persze mindenki egyéni csúcsokkal, Zoli olyan boldog a tavalyi után (amikor olyan "lassan" futott, hogy még én is utólértem ;-), hogy még ma is a fellegekben járt. :-))

Aztán fél 2-kor kiderült, hogy 3-kor hazaindulás van, vagyis vagy kaja, vagy fürdő, és bár megpróbáltam kisakkozni, hogy mindkettő beleférjen, a baromi hosszú fürdős-sornak köszönhetően a hajából csak a rántott hús illat meg egy sajtos rúd maradt.
Aztán hamar hazaértünk, így már 9-kor az ágyat nyomtam. Nem voltak alvás-problémáim. :-))

1 hozzászólás

KoVerA 6493 napja
KoVerA képe
Gratulálok!!! (Egyúttal irigyellek is kicsit, hogy ilyen jól tudott esni a közel kétórás teljesítés. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)