Azt hiszem, az idei nem az én tavaszom volt.

Pedig olyan jól indult: végigfutottam a telet! Futottam -12 fokban, futottam nagytakarítás után, futottam hidegben, sötétben, hóban, jégen. Na, nem mondom, hogy mindezt korlátlanul, de azért a rendszeresség kb megvolt.
Március elején az első melegnek látszó délutáni futás után, amikor már úgy éreztem, hogy jobb formában vagyok, mint máskor nyár végén szoktam, elkezdett fájni a hátam. Nem volt más tünetem, se láz, se levertség, el is múlt, de nem mertem vele futni egy darabig. 
Aztán megint visszakapaszkodtam a lóra, de húsvét magasságában megint szétcsúsztam. Amilyen csodálatos vot a tavasz eleje, április közepétől olyan vacak idő lett. Hol családoztam, hol hűvös volt, hol az eső esett, volt, hogy hetek maradtak ki. Jóóó, a többes szám túlzás, mert másfélnél több egyszerre nem, de azóta sem nagyon sikerült heti 3-at futnom, és igen, tudom, ebben már lustaságfaktor is volt.

Március közepétől az se motivált, hogy szerettem volna futni egy jó 10 km-t valamikor tavasszal, valahol, de a tavalyi hagyományteremtőnek indult Szegedi Félmaratont végül idén nem rendezték meg. Az Árkád futás is kimaradt. Zoli se volt motivált, vele is csak lazáztunk.
A héten keztünk magunkhoz térni, én pedig egyre csak szemeztem a Vivicittával, hátha végre eljuthatnék. Nagy terveim nem voltak persze, és nem is mindenáron akartam én indulni, főleg, hogy mára esőket mondtak, így még tegnap este sem voltam biztos az indulásban. 

Amikor reggel felébrendtem, esni ugyan nem esett, de elég borult volt az idő, ráadásul a radarkép szerint egy esőzóna azért súrólni fogja a várost az elkövetkezőkben. A met.hu meg elsőfokú figyelmeztetést adott ki heves zivatarra. Hurrá. Mivel azonban annyiszor találtam kifogásokat az elmúlt hetekben, mégiscsak elindultam - legalább meglesz a futás, és keddig nem kell rajta görcsölni - gondoltam.

Lent realizáltam csak, hogy nevezési díj van, egy hosszúujjú felsőt is tettem, de se plusz pénz, se egy buszjegy nincs nálam heves zivatar esetére. Megveregettem a vállam, megbeszéltem magammal, hogy akkor nincs mit tenni, ebből hazafelé is kocogás lesz és mentem tovább.

Az alsó rakpart már le volt zárva!! Izgi! Itt valami történni fog! Nem sokkal később azonban ránéztem az órámra és rájöttem, hogy 9:20 van, én meg marhára nem vagyok még benevezve. Kicsit ismét elbizonytalanodtam, hogy kell-e neveznem, mert esett vagy 3 csepp eső (!!), és ahonnan 3 csepp jön, jöhet még több is, ámde olyan könnyedén, jólesően mozogtam, mint már hetek óta nem, szóval folytattam utamat. A versenyközpont közelében még összefutottam egy volt osztálytársammal (legalább 4-5 korábbi osztálytársamról látom FB-on, hogy futóversenyeken vesznek részt rendszeresen, tök jó!), majd elhúztam benevezni, amíg meg nem gondolom magam. Előtte sokat agyaltam azon, hogy felelősséggel aláírhatom-e, hogy "a versenyre edzésekkel készültem", mert specifikusan erre a versenyre tán csütörtökön futottam 6×100 + 1×600 métert kicsit gyorsabban. Aztán olyan gyorsan aláírtam a lapot, hogy el sem olvastam, mit írok alá, szóval remélem, nem adtam el a lelkem az ördögnek. 9:27-kor már kezemben volt a rajtszámom. Ja, meg a gyerekméretű pólóm, amit először nem akartak adni, mert kicsi lesz rám. Nem az. Pont jó :D Végre van egy hordható futóspólóm, ami nem hálóing !! Izgi!

Az eső továbbra is csepergett!! Nem vészesen, ha cukorból lettem volna, se olvadok el tőle, de bár északról tisztult, délről továbbra is szürke felhők gyülekeztek. Lement egy esélyegyenlőségi futás, majd a bemelegítés és beálltunk a rajtba. Szerettem volna szerényen meghúzódni az elit mezőny mögött, de azért a farmeros kamaszréteg előtt, de megint odaengedték a 10 éves korosztályt az első sorokba, továbbra sem értem, miért nem figyelnek erre kicsit. Mondjuk az sem volt szimpatikus, hogy vagy 3-5 profinak tűnő fickó rajt előtt 13 másodperccel dúródott előre, illetve egy babakocsis kismamának is feltétlenül előre kellett furakodnia. Futónagykövetes póló volt rajta, el is gondolkodtam, milyen üzenete van ennek. Sajnáltam a gyereket, aki sírt a tömeg, a zaj miatt, de segáz, anyuci futni akar, babakocsival akar futni, akkor nincs visszaduma. Vannak gondolataim még a dologról, de nem keltem a hangulatot. Bár nem gondolom, hogy létezik ember, aki még eljutott idáig az olvasásban. Bakker, írtam egy csomót és még nem lőtték el a rajtot. De már nemsokára !! A rajt előtt még meg kellett állapítanom, hogy Péter Attila továbbra sem normális, de a szó legjobb értelmében. A rajt előtti rituáléi még mindig nagyon hangulatosak, bár tíz éve nem változik semmi, így idén is meghallgathattam, hogyan szomszédos New York Szegeddel, vízi úton ;)

Na, fussunk! A tömeg kilőtt, a gyerekek úgy vágtak neki, mintha csak az utca végéig tartana a verseny, mondjuk ez nem lepett meg. Igazából az sem, hogy bejelzett a bal forgóm, amivel tél óta szintén akadnak gondjaim, bár magnézium szedése mellett tudok vele futni és beszúrt a tüdőm is. Mindezen közben váratlanul kisütött a nap, én meg ott futottam 2 réteg fekete felsőben. Mondjuk ez utóbbi annyira nem zavart, a meleget egy határig jobban tolerálom, mint a hideget, a tempón meg lazítottam, így aztán pár száz méteren belül enyhültek kínjaim és élvezhettem a futást. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy 4:47 lett az első km, nemigen terveztem 5-ön belüli tempót. Lejutottunk a rakpartra, kvázi hazai pálya, csak épp nem az úton szoktunk futni, hanem fenn a sétányon. A lejtőnek köszönhetően 4:42 lett a következő km, meg is dicsértem magam, amiért nem lassultam! Persze közeledett a vége, meg jött egy emelkedő is a 3. km előtt, én meg még tovább lazítottam, de az 5:12-t azért soknak éreztem 3. km-nek és valóban irreális is, ha azt nézem, hogy az utolsó 400m meg 1:34, az összidő meg 16:17, ami 4:47 tempó. Nem tagadom, futottam én már ettől sokkal jobbakat is "fénykoromban", de heti 2 db 6 perces tempóban abszolvált 7 km-ből ez teljesen vállalható.

A célban ismét összefutottam az osztálytársammal, hasonlót futottunk, meg Gabóval is, akinek a fia valami űridővel ért be és már úton volt - kocogva - hazafelé. Én is összeszedtem a cuccomat, átvettem a gyerekpólót, meg ne fázzak megint az átnedvesedett fekete cuccaimban és elindultam haza. Ezer ágra sütött a nap, eszembe jutott, hogy hisz otthon akartam maradni és mégis, milyen jó, hogy eljöttem. :)