Bakker, véletlenül majdnem futottam egy 5 kilis PB-t!!!

Hetek óta nyomasztott ez a hétvége. Ma drámais fogadóóra meg délután gála volt odaát, miközben szerte az országban jobbnál jobb versenyek. A szegedi Vivicittát nem szoktam kihagyni, imádom, amikor futóverseny van a városban!! Tavaly a kecskeméti nemegész félmaraton nagyon bejött, oda is szívesen visszamentem volna, és hát a srácokkal is szívesen mentem volna Veszprémbe váltózni (Amit aztán a srácok ma meg is nyertek!!! :), ez viszont velem együtt nem ment volna, ez tény...)

Aztán közben ugye kitaláltam, hogy a héten végre pihihét, mert már nagyon készek voltak a lábaim, meg a lelkemnek is kellett a lazázás. És ha pihihét, akkor a végefelé erőfelmérés!! :) Ez az utóbbi időben jól elmaradt, valszeg mert jött a Pécs-Harkány, annak a lázában égtem. Éreztem, hogy sokat javult az alapgyorsaságom, de annak ellenére, hogy itt vagánykodtam a gyorsasággal, legoptimistább terveim szerint is legfeljebb 23 perc alá akartam bejönni egy kicsivel (a legutóbbi felmérés 23:21-re ment, egyéni csúcsom 22:31)

Olyan minden mindegy alapon indultam el, elvégre is futás miatt nem stresszelünk, arra van bőven más forrás az életben. De azért olyan kísértetiesen jók voltak a feltételek. Aludtam eleget, ettem 2-3 órával futás előtt, pihenkéltem délután (ja, mert fogadóórára átmentem, de a gálát nem néztem meg: van annál jobb ebben a szuper időben :), szóval az idő is szuper volt: se nem hideg, de még nem is túl meleg, viszont rövidnadrág-póló!!!
Kikocogtam a ligetbe bemelegítésképp, mint már annyiszor, a hífról lefelé jövetbe 3×2 villanyoszlop ébresztő tempó, majd liget, és uzsgyi :-)
Az volt az előzetes elgondolás, hogy 4:40-45 között kezdek, elvégre is, amikor 4:37-ben tettem ilyet utoljára, akkor halálfélelmem volt 3,5-nél. Gondoltam óvatos kezdés, majd gyorsulás! Tudom én az elméletet ám!! Szóval elindultam, amolyan "laza lendületesben" óvatosan, sőt óvatoskodásként megnéztem az 500-as részidőt, hogy időben észhez térjek, ha el akarnám futni, erre 2:15. Jessza Anita, lassíts, ha nem akarsz beledögleni a végébe. Óvatoskodok, próbálok belazítani, 4:31 az 1. kili vége. Jön még itt kutyára dér, sejtem. Próbálok óvatos lenni, így 4:34 a következő kör. Már látom magam az árokban, meg persze azt is, amint az uccsó körben a 4:50-ért küzdök. Jó, menjünk tovább lelkesen :), így a középső kör 4:34 megint. Jééé, nem is lassultam, és aztaaa milyen köridők, és ezt mind én futottam :))) Jön a kritikus kör, de nem vágyok árokra. Nem akarok megállni se, meg semmi, csak szúr az oldalam. A lábaim könnyűek, végre kipihenték magukat :))) Próbálok gyorsítani, dehát embereket kerülgetek, meg biciklist meg kutyát. Éljen a tavasz, télen nem voltak ilyen gondjaim, mondják a hangok, a kép meg az, hogy 4:26 van az órámon (ill. az inkább 27, de akkor a .8-at nem láttam) Naháát, itt futok egyéni csúcs közelben 4:30-akat, és nem akarok belehalni? Akkor nyomjuk meg a végét!!! Futok-futok, de azért nem végtelenek a határaim, így egy újabb 4:27-es körrel 22:34-es 5 kilit futok. :))) Kicsit azért lihegek a végén, keresem a ligetben az oxigénmolekulákat! De vigyorog a fejem :)

A vigyort egész hazaúton nem lehet levakarni rólam, és eszem ágában sincs, hogy bosszantson a 3 másodperc. Elvégre is edzésen futottam, segítség (értsd társaság) nélkül, és igazából úgy érzem, még csak a gyorsító-edzések elején vagyok. Hirtelen nagy távlatok kezdenek nyílni előttem, hisz most 4:30 környékén szaladtam, és be kell vallanom a végén: szenvedés nélkül! Így aztán ezek után ne mondja nekem senki, hogy a módszeres és ésszerű résztáv-edzések nem használnak. Amikor én eddig igazából nem csináltam mást, mint heti 4-5 edzést, benne néhány 6×500-as résztávval, meg pár hosszabb tempófutással (tavaly óta hiszem, hogy erre is nagy szükség van, mert a versenyen is folyamatos futás van, nem lehet közben pihenni).

Szóval folytatom, amit elkezdtem, próbálok maradni a rövid résztávoknál, csak kicsit nagyobb szériaszámban, a heti 4-5 futásnál, meg a laza-improvizatív edzéstervnél, és a futás öröménél :) Mert futni jó! :)))

Pihi hét van. Ilyenkor mindig lazábban veszem a dolgokat, mert néha már az a tudat is kell, hogy nem feltétlenül kell beosztanom, kicentiznem az időmet. Nekem ebben is kell lazítanom.

Most is pl. süt a nap, és mehetnék futni ezerrel (erőfelmérés volna műsoron), viszont tökálmos vagyok, és olyankor "tét"futás nem megy. Meg volt nekem ma stressz helyette, elég is volt bőven. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy a holnapi iskolai program fakultatív részére nem megyek, hanem a kötelező elem letudása után hazajövök, és olyan gyors 5 kilit szaladok, hogy csodájára jár ország-világ (de ha meg nem, ase baj :)
Ma viszont punnyadok. Ja, és a jó hír, hogy kezdenek kilazulni a lábaim :)), jöhetnek a gyors futások!!! :)

De azért jó már, hogy este tovább van világos, tegnap is 3/4 7-es indulással kocogtunk a töltésen. :)

Tavasz van emberek, tavasz, tavasz és tavasz!!!!! :-))))

Hétágra süt a nap, csalogatóan, lenge szellő fúj, csicseregnek a madarak, és rövidgatya-pólóban lehet futni!!! Mekkora kontraszt már ez a tegnapi 5 fokos, esős, szeles, morcos idővel szemben. És vannak színek!!! Sárgák, zöldek, pirosak, lilák, nem csak szürkék, mint tegnap. Szürkészöld, szürkéskék, szürkésszürke. Brrr. Márpedig én napenergiával működöm, úgyhogy ki is mentem egy laza 10-esre.

A héten valahogy minden futásomnak volt célja, miértje. Egyet fokozóra futottam, egyet közepes tempóban, majd egyet résztávoztam (jaaa, hogy ezek közé nem tettem regeneráló futást??, izé), meg tegnap ugye a srácokkal. Most akartam egyet úgy, hogy csak a napsütés kedvéért! A tavaszért! A futás öröméért!
Így aztán kinéztem egy frankó kis útvonalat: Kereszttöltésen ki a Felső-Tiszapartra, át a hídon, le a Szentgyörgyi utcán, ki a liget felé, át a ligeten, majd a Fő fasoron, le a Tanács majd a Bérkert utcára, itt a Holt-maros partja az egyik legszuperebb, legnyugisabb rész!!, aztán vissza a Bérkert utcára, le a Marostőire, ki a töltésre, majd Híd, Szilléri Csillag-tér. Mondjuk az a köcsög kutya örültem volna, ha nem állja el az utamat, és nem jön le utánam a töltés aljába, mikor ki akartam kerülni furmányosan. Így a töltés kimaradt, helyette egy párhuzamos utcán mentem a hídig.

És akkor egy kis edzésmódszertan. (ööö, itt kérek elnézést az edző lelkű olvasóimtól) Szóval az van, hogy hetek óta összevissza edzek. A Pécs-Harkány előtti kemény hét talán túl kemény lett, aztán meg hiába próbáltam pihenni. A PH-n nem voltam 100 %-ig kipihent, de az az 1-2 perc, ami ezen múlt nem zavart. Aztán a PH utáni héten is gyakorlatilag csak tengtem lengtem, mégis az 5:30 tempó, az 1p/1p fartlek és a homokos talaj után is fáradtnak éreztem magam, de aztán már nem akartam tovább húzni, gondoltam, ami nem öl meg az megerősít. Csináltam egy újabb kemény hetet (ez lett volna az), és ment is valamennyire, pl. azt tapasztalom, hogy az alapgyorsasaságom javul (pl. ma is 5:30-ban lazáztam!), de a nagyon gyorsak meg nem olyan nagyon gyorsak. De emellett meg persze élvezem a futást, és ez az, aminek privilégiuma van. Úgyhogy azt találtam ki, hogy jövő héten (ami melósabb lesz kicsit: értekezlet kedden, meg fogadóóra szombaton) csinálok egy klasszikus laza hetet: 2 db laza 7-essel, egy erőfelméréssel (úgyis egy gyors rövidre vágyok :), meg majd valami "hosszabb"-bal hétvégén. Aztán pedig még marad 3 hetem, hogy elkezdjek módszeresen meg kicsit változatosabban résztávozni és gyorsulgatni a Vivicitta előtt. Most az a következő CÉL. 57 percen belül :) Mert futni jó :))

Tudom, kicsit izé a cím, ha azt veszem, hogy V42 nem is volt velünk, de rajta kívül meg az egész Szekció jelen volt, és valahogy ez az egység jellemzte az edzést.

A srácok ugye kitalálták, hogy ne fussunk Bonyhád-Bátaszéket, hanem mert 3 hét múlva Párizs maraton, fussunk 35-öst. Illetve fussanak ők, nekem most (megint) rövidfutós időszakom van, úgyhogy én most is feleztem a távot. Az időjárás miatt mondjuk kérdéses volt a dolog (ez nem az önszivatós szekció), de reggel csak V42 mondta le, a többiek ígérték ott lesznek 9-kor a kavicsnál, és majd másfél órával később Algyőn a Radnai utcánál is. Én meg kibuszoztam lelkesen majd elkezdtem várni. Hozzá vagyok szokva, hogy mostanában felgyorsult az iram, így úgy negyed 11-re vártam őket, viszont inkább olyan 35 volt, mire megérkeztek. 6 perces tempó körül. Persze azzal kezdték, hogy az előző sarkon direkt lefordultak, mintha visszaindulnának, nem is akarnának velem futni :)

Az elsőre látszott, hogy Bi még mindig (már megint?) nem OK. A hátsó combizmait fájlalta, mint már annyiszor: neki ez be szokott keményedni az asszimetrikus mozgása miatt. :( Kikocogtunk még a vasúti hídig, itt ettek-ittak a srácok, majd vissza. Szép, lassan, komótosan. Nekem felszabadító érzés volt a tudat, hogy csak a fele van, meg amúgyis iszonyú lazán futottunk, de Bi-nek így is fájt minden lépés. Mégis, egyetlen pillanatra sem merült fel benne, hogy majd megáll és jöjjünk érte vissza, vagy hogy egyáltalán feladja.  Persze ezen nem lepődtünk meg. Közben elkezdett esni az eső, és szembefújt a szél, és fáztunk, és cudar idő volt, mégse soha senki nem futott előre, aki meg igen, az csak saját szórakoztatására, majd visszajött. Valahogy kimondatlanul is tudtuk, hogy nem hagyjuk Pityut egyedül. Őt meg bosszantotta, amikor tényleg úgy érezte, hogy nem haladunk előre, és nem tud mit kezdeni a fájdalommal. Próbáltuk bíztatni, meg tartani benne a lelket, de igazából éreztük, hogy okosat mondani nem tudunk, vele maradni igen. A töltésnél megálltunk, próbált Bi nyújtani, meg Robi megpróbálta kilazítani azt az izmot, és ez tán segített is, mert innen jött a jól ismert Bi féle fokozó, és olyan 5 percen belüli tempó az utolsó 2 km-re.

Azért még holnap jó lenne kimozdulni egy 10-esre...

Aha.
Csakhogy ez az utolsó mondat volt a srácoktól, nem az első. De ne ugorjunk ennyire előre.

A mai történet valahol ott kezdődött, amikor megírtam a hétfői blogot, amiben megjegyeztem, hogy Zoliék kihagytak a hétfői lazázós futásból, és Hgabo kiemelte a blogomból a defektes részt.
Akkor Zoli megígérte, hogy csütörtökön az "enyém lesz", és az én tempómban futjuk a résztávot. Amiről akkor még azt gondoltam, hogy 6×500 lesz, de aztán kiesett a Bonyhád-Bátaszék a repertoárból, gondoltam, akkor legyenek 1000-ek. Abból meg a mai állapotok szerint 4-et elégnek ítéltem.

Persze a mai futás is majdnem elmaradt, pedig még a magánórámat is előrehoztam miatta, majd óra közben szörnyülködve láttam, hogy szakad az eső. Émmeg akkor nem futok, ugye. Aztán elállt, és találkoztunk Zolival a kavicsnál, és kikocogtunk a ligetbe.
Könnyedén ment az első kör. Könnyűnek éreztem a lépteimet, még oxigénmolekulákkal is találkoztam olykor, mindezt 4:41-re. Jó, pihi. A következőt gondoltam egy hajszállal lehetne erősebbre, ez lett 4:39. Azért ennél vastagabb hajszálra gondoltam, de mindegy, pihi, majd nyomjuk tovább. 4:21. Há, megy ez nekem, gondoltam, meg ekkor megérkezett Robi is. Ekkor mondjuk nem voltam már kommunikatív, de annyit még kipréseltem magamból, hogy "huh, huh, megy ez, huh, fiúk, volt még, huh, huh, ebben egy kicsi" Valahogy így. Robi elő is irányozta a 4:15-öt, Zoli, ismét felvázolta a stratégiát, én meg oxigénért könyörögtem. "Jó, Anita, akkor most majd ne beszélj (eddig se beszéltem, Te!!), lazán kezdj tudod, óvatosan gyorsulj, mint egy autó: az is először egyesbe, majd kettesbe vált, nem rögtön négyessel kezd (könnyű azt mondani!!). Amikor már hármasban vagy, a lépteidet megnyújtod, felsőtested laza marad, és csak koncentrálsz a távra! Ennyi, menni fog. (ahaaa!)" Na, nekilódultunk, és próbáltam lazán kedzeni. Talán túl lazán is így utólag, de mindegy, ugye az autó is... :) Aztán jött a hosszú egyenes, végén azzal a láthatatlan emelkedővel, ami ilyenkor résztávosdikor hirtelen baromi meredek lesz :). Ezen a ponton Zoli közölte, hogy akkor most dőljek be, mire vázoltam, hogy én inkább ki-dőlnék. Aztán a kanyar után a lejtőn már tényleg nagyon-nagyon futottam, akartam, küzdöttem, meg minden, de aztán megint 4:21 lett. Mégiscsak ennyi volt benne, na. Aztán lihegtem egy kicsit, meg kitaláltuk, hogy a Régi-híd felé jövünk haza, kocogósan. Húúú, annyira jól esett kocogni, lazán, küzdésmentesen, csak eddigre meg nagyon szúrt az oldalam, ami sokat rontott az élmény-értéken. De azért dumáltunk egy kicsit, beszéltünk a hétvégi futásokról, meg ilyenek.

Aztán megérkeztünk a Csillag-térre, ahonnan a srácok még futottak tovább.
"Akkor most elkezdünk futni, jó?"
Jó. Menjetek. Én elfáradtam :) De azért jó volt :))

Blogolhatnékom van.

Pedig a mai sem volt különleges. Nagykörútkör 5:10-ben. Persze, ha azt nem vesszük különlegesnek, hogy Robival futottam. Mert valahogy vele mostanában kevésbé sikerült összefutni. A hétvégi közös futásokon igen, de hétközben, ha kerestem egy ideje, akkor "bocs, most fürge napom van", ma nincs időm, ma mást futok, meg ilyenek. Egy idő után nem erőlködtem, így egy ideje elkerültük egymást. De ma tudtam, hogy V42 nincs itthon, Zoli 6 előtt, ha kiment, Gabó meg inkább 9 után. És valljuk be ez a szutyok idő meg nem buzdított közepes-gyors futásra, hiába olvastam el Gyaloggalopp előző blogomra írt üzenetét többször is, valahogy nem dúlt bennem a motiváció. De kihagyni sem akartam. Főleg mert rendben is vagyok, meg nem volt annyiranagyon se rossz az idő.
Így aztán tökörültem, amikor Robi azt írta vissza, hogyakkor fél 7 kavics, és nem számít, esik-e az eső :) Dejóóó, nem futok egyedül :)

Azért abban nem voltam biztos továbbra sem, hogy futok. Talán először akkor, amikor a felszakadozó felhők mögött megláttam a lemenő napot visszatükröződni a panelházak oldalán (költői vagyok, mi?? :) De azért csak szemerkélt az eső. Kicsit még akkor is, amikor elindultam, de akkor már reméltem, hogy nem lesz vészes.
Jó futás volt. Beszélgettünk, de ment az 5:10, pedig igazából már nem erőlködtem érte, mindegy, már futok, és nem egyedül, és nem is olyan rossz ez a világ :) Megbeszéltük az élet dolgait, kerülgettük a pocsolyákat, és szagolgattuk az illatokat. A pékséget a kör elején, aztán a Cserepes sorit is éreztük (vagy csak hallucináltam, mert ööö, dél óta nemsokmindent ettem...), aztán tepertőillat volt  Picknél, arrébb meg malac-szag, brrr. És persze virágillat a Tisza-parton. Az eső elállt, azért a széldzseki elfért rajtam, meg a kendő is a fejemen. És haladtunk szépen, nem küzdve, beszélgetve, közepes tempóban, amit nem éreztem vészesnek. És nem éreztem fáradtnak a lábaimat, és egyre jobban ment, és a végére örültem, hogy kimentem. :)

Mondjuk most kezdem nem átlátni a hetemet, mert kiderült, hogy a Bonyhád-Bátaszékre végül mégse megyünk valszeg, de azért egyelőre keresem az alternatív megoldásokat vagy pedig szombaton kialszom magam. Rosszul nem járok, az biztos :) Csak most úgy mentem volna, mert évek óta tervezem, hogy visszamegyek, de a srácok indokai is érthetőek.

...mert először csak a megjegyzés rovatba akartam írni, csak aztán rájöttem, hogy oda hosszú lesz. Nem baj, mert ide meg rövid :)

Mert végülis nem történt semmi, csak futottam egy 11 kili fokozót. Azért kezdtem visszafelé Tápé körrel, mert rájöttem, hogy esténként arra szabadon kószálnak a kutyák. Most is volt 1, ami miatt útirányt módosítottam a Göndör sornál, aztán meg egy másik, ami miatt meg iramot váltottam. Aztán kiértem a Tisza-partra, és gondoltam, most már nyugi van. Aztán az nem volt, volt viszont tömeg. Andalgó szerelmesek, az út teljes szélességét elfoglaló 4 fős csoport, bringások a járdán, meg futók is szép számmal, eszembe is jutott Zilaci múltkori megjegyzése a zsúfolt futóutakról.
Visszafelé aztán próbáltam fokozgatni az iramot, több-kevesebb sikerrel, de aztán összefutottam a Szegedi Szekció beteg/sérült alszekciójával, akik titkos edzést szerveztek, amelyben csak a defekttel rendelkezők vehettek részt, olyanom meg nekem nincs. Meghát én se erőlködtem ma futótársért, de azért valljuk be, egy lassú futásra bármikor el lehet csábítani.

Pedig most kemény hetet terveztem, mert a múlt hetet végignyűglődtem, de tény, a PH-t ki kellett pihenni. Mondjuk ma sem éreztem azt, hogy igazán friss és fürge lennék, nem ment rosszul, csak valahogy nem érzem az energiát. Meg nem örülök az érkező rosszidőnek, de elkezdtem a hetet, hosszúujjú cuccaim vannak, csak az eső ne essen...

Na, szép hetet mindenkinek!

A srácok hetek óta be voltak zsongva, hogy ide menni KELL. Nyilván a leghosszabb távra, de én valahogy mpst nem vágytam hosszúra. Egy héttel PH után, és egy héttel Bonyhád-Bátaszék előtt, arra gondoltam, inkább valami napsütéses kocogásra vágynék. Reggel Zoli vitt ki, neki a lábát törte fel (egy amúgy már párszáz kilit használt) cipő, így ő most gyalogolt, Bi-nek más jellegű problémái voltak, de nem tudott NEM-et mondani.

A szervezés a szokásos szegedi, megbízható, olcsó, de nem túl csilivili, de valahogy olyan családias. Bár reggel a nevezésnél még kihívást jelent a nevem leírása (na, nem nekem :), és igazából az is fejtörést okoz a hölgynek, hogy vajon 1989 előtt vagy utána születtem-e. :)
Megjön Hgabo, meg V42, elindulok velük, de tudom, max az első 200m-en megyünk együtt, nekik 5 perces a laza tempó, nekem meg nem.

Reggel még kicsit hűvöskés az idő, hosszúban indulok, de lassacskán enyhül. Az első 3,5km aszfalt, lehet(ne) haladni, de most lazázás van. Fáradtak a lábaim, nem erőltetem. A felüljárón utólérem Zoli gyalogos csapatát, becsatlakozik egy srác, mondván, hogy ugyan mostanában nem szokott futni, de most belekocogna a 28-ba. Úgyhogy nosza, bízom benne, hogy az én iramom nem nyírja ki, én olyan 6 percesben kocogok. A 3,5-es ponttól (a minitáv fordítója) már benn haladunk egy homokos földúton a zöld jelzést követve. Csak el ne tévedjek a dorozsmai rengetegben! :)) Odafelé úton pár gyalogos mellett megyünk el, amúgy nem történik semmi izgi, beszélgetünk, meg próbálunk előrehaladni, ami nem megy könnyen, mert az útviszonyok hááát, izé. Itt-ott kb. 10-20 centi homok, néhol göröngyös földút (volt olyan, ahol szabályos emelkedőnek meg lejtőnek tűnt a göröngy, akkora volt! :), máshol meg építési törmelékkel feltöltött kátyú.
Féltáv előtt kicsivel érjük be Bi-t, panaszkodik, hogy nincs jól, de azért megpróbál továbbmennni. Logikus. Előtte még kocsmázunk egyet a Kulipintyó csárdánál, nekünk ott a féltáv (ill. ez egy kitérő, ahol vizet meg csokit osztogatnak: tejcsokis XXL Sportszelet rulez).
Egyedül indulok visszafelé. Élvezem a visszautat. A kocsmánál kicsit nekivetkőztem, végre rövidujjúban futok, süt a nap, és én ezért jöttem. Szemben pedig az utánam indult futótársak és gyalogosok. Ahogy látom Zolit a kis csapatával, majd a hódmezővásárhelyi szekciónak előszőr az előörsét, majd Zilacival is váltok pár szót, majd jönnek sorra az ismerős szegedi arcok, a sok-sok olyan ember, akinek a nevét sem tudom, mégis oda-vissza köszönünk és szurkolunk egymásnak ezeken a helyi versenyeken/rendezvényeken. Aztán a volt koleszigazgatóm a triatlonos csapatával. Jó így sok-sok ismerős mellett elhaladni, és közben azt a "nagy-futós-család vagyunk" érzést érezni. Eközben lassan kiérek a betonra, de a homokos, törmelékes futástól nem lettek könnyebbek a lábaim, így a végét sem erőltetem, csak szépen, jólesően bekocogok. Bruttó 1:39, nettó úgy 1:35 alatt (a különbség a kocsmázásból adódik).

Beérek, gyors öltözés, és ülnék neki napozni, gondolván, még egy félóra, mire V42-ék megérkeznek a hosszútávról. Közben látom Bi-t, aki nem sokkal utánam mégis visszafordult, nem kellett ma neki hosszút futnia. Aztán, hogy ne benn nyűglődjünk, kitaláljuk, hogy Hgabo kisfiával, feleségével és Bi-vel kimegyünk Hgabo és V42 elé, úgy az utolsó pontig. Gondoljuk naívan, ugyanis, nem telik el egy km, amikor meglátjuk őket hatalmas léptekkel, nagy energiával futni. Előttük Zilaci-Jr, egyik leányzó társával. Gyors visszafordulás, és leparkolni alig van időnk, mire megérkeznek a srácok, méginkább fokozva a tempót.

Szóval szép délelőtt volt, jólesős futás, családias hangulat. Sok ilyet szeretnék még :)

Meglepődve jöttem rá, hogy ez már a negyedik Pécs-Harkányom. Mégis ugyanúgy vártam, mint az elsőt. Mert ez a verseny valahol a legkedvencek között van. Talán mert az év első megmérettetése, vagy mert a tavasz első napsugarai között futhatunk már itt (ha nem épp hófúvásban :)

Készültem a versenyre. Az őszi pihi után visszarázódtam, próbáltam rendszert és értelmet vinni az edzéseimbe, és kezdett látszani, hogy tökjó formában vagyok. Ennek örömére talán kicsit továbbmerészkedtem a tempós edzésekkel, vagy a 6 napos munkahét miatt, de egy kicsit fáradtkásnak éreztem magam a verseny napjára. De amúgy minden nagyon rendben volt.

Szokásosan a Csapttal mentünk, együtt a Szegedi Szekció, csak egy hiányzónk volt. Hamar érkeztünk, nevezés, póló-rajtszám átvétel. Hideg volt még reggel. A nyitott stadionba befújt a szél, és fázósan húztam össze magamon a cuccost. V42 átvitte a kocsit Harkányba, majd visszabuszozott, miközben kezdtek szállingózni az emberek. A lelátó nagy része Dél-Alföldiekkel volt tele: A Szegedi Szekción kívül a Napraforgó Futóklub gyors emberei, és megérkezett Zilaci hódmezővásárhelyi csapata is! Odaadtam Zilacinak egy fél flakonnyi vizet, majd az időről beszélgettünk, arról próbált meggyőzni, hogy vékonyban fussak és rövidben. De hisz hideg van... Aztán, amikor úgy fél 11 előtt kimentem, már kezdett enyhülni, bár a futónacit nem vettem le, a felsők közül csak a két FB-s maradt rajtam. Közben váltottam pár szót Papamacival, FUTURE-rel, Chinoval Futanetes Yoyooval, Gandival, Gyaloggaloppal, aztán láttam iSTVánt meg Tyúkanyót, janimacit, meg még... Huh, biztos kihagytam valakit.

Melegítés közben elkavartam a srácoktól, és Szilvivel futottam össze, majd a rajtban is narancs-csapatba kerültem. A rajt után egyre kevéssé érzem szerencsésnek azt a szűk egysávos részt, még jó, hogy annyira nem vészesen hosszú. Bi hamar megtalált, és mellémszegődött, és az elején még láttam Zoli hátát :-) Aztán csatlakozott iSTVán (nem semmi volt az a tempó röpke 31-32km után, gratulálok!!), janimaci közölte, hogy azért fut mögöttem, hogy kiszívja az erőmet (legalább tudom mire fogni, hogy nem lett PB :-))), meg egy magas fiatalember is velünk tartott egy darabon.
Az első 4-5 kili emelkedőjét úgy gondoltam, idén nem szötymörögjük el. Aztán nyomtam, nyomtam a kiliket... 5:20-ban. Hasonlóképp, mint tavaly. Egy ponton atom is megjelent, épp, mint tavaly, szóval tiszta de ja vu érzésem volt. :-) Szépen teltek a km-ek, csak egy bajom volt: meleg volt. Nem kicsit, nagyon. Mögöttem hátszél, előttem napsütés, és még élvezni sem vagyok képes a helyzetet :-) Minden egyes felhőnek örültem, ami kicsit eltakarta a napot, mert izzadtam, mint a ló. A váltópont előtt Zilaci nyújtotta a flakonomat (köszönet érte!!), ittam kicsit, felzárkóztam, adtam Bi-nek is inni, aztán uzsgyi tovább. A lejtős kilik között 4:43 körüli is volt, ezen a ponton még azt hittem, lesz ebből 2 órán belül. De nem volt annyira komfortos a futás. Mentem a srácokkal, mert végülis bírtam, és mindig jó, ha csapatban van az ember, de a 12-es táblánál (miután megbeszéltük, hogy ez még nem a fele), kissé szétszakadtunk. iSTVánt már nem is rémlik, hol hagytuk el, de én leszakadtam Bi-ről meg a magas fickóról, janimaci meg mögöttem jött. Én kicsúsztam 4:50-ek alá, de haladtam szépen, jól telt az idő, és végre újra élveztem a futást. Szalántán ittam, meg "fürödtem" egyet, aztán elkezdtem felzárkózni, és szépen sorban beértem janimacit, aki a térdét fájlalta, és nem jött velem :(, aztán beértem a magas csávót, és lassacskán Bi-t is. Ez intő jel volt, mert tudtam, hogy ő fokozóra szokta futni, és igazából nem tudtam pontosan, hogy én vagyok ennyire jó, vagy vele nincs minden rendben. Így utólag kiderült, inkább az utóbbi jött be sajnos, de azért futottunk viszonylag tempósan, stabilan 5 percesen belül. Egészen Túronyig persze. Ott ismét frissítés, fürdés, itt ment el Péter Attila mellettem, mondván, ne most fürödjek :-) Az emelkedőt egész jól viseltem, a lejtőt is, majd számítottam az utána következő hosszabb sunyi emelkedőre is. Ezalatt ért be Gyaloggalopp, és hiába próbálkozott, nem tudott rólam szenvedős képet csinálni. Szóval mentem, meg vigyorogtam, meg küzdöttem. Itt már éreztem, hogy elmaradok kicsit a tavalyi időtől, de azt is, hogy azért 2:05-ön belül leszek, és a terv az volt. Igaz, a feketekódos meg 2 órán belüli, Bi meg arra számított, látván milyen könnyedén futok (ééén? :), hogy épp afelé tartunk. Én meg elfelejtettem tájékoztatni, hogy ez nem így van. (na, mondjuk ebben lehettem volna rutinosabb, tanulság leszűrve) Aztán jöttek a lejtős km-ek. Fejemben a tavalyi beszámolók 4:16, 4:26-ról, másik oldalról az óvatosság (Anita, gondolj a térdedre meg a sípcsontodra!!!), így egy 4:26, 4:38-as kompromisszum lett a dologból. Aztán a lejtő alján Bi elhúzott, én meg nem mentem utána. Gondoltam, 8 másodperc ennyit nem ér :-) Továbbra is élveztem, hogy futok, még mindig nem volt bennem a mikor-lesz-már-vége érzés, és ez jó volt! Aztán kanyar, meg kis utca, meg CÉL, és 2:03:20. Azért elfáradtam, de legalább kellemesen :-) A csapat többi része ekkor már egy szál törülközőben ijesztgeti a harkányi közönséget (na, így kell időzíteni a célbaérést :-) persze mindenki egyéni csúcsokkal, Zoli olyan boldog a tavalyi után (amikor olyan "lassan" futott, hogy még én is utólértem ;-), hogy még ma is a fellegekben járt. :-))

Aztán fél 2-kor kiderült, hogy 3-kor hazaindulás van, vagyis vagy kaja, vagy fürdő, és bár megpróbáltam kisakkozni, hogy mindkettő beleférjen, a baromi hosszú fürdős-sornak köszönhetően a hajából csak a rántott hús illat meg egy sajtos rúd maradt.
Aztán hamar hazaértünk, így már 9-kor az ágyat nyomtam. Nem voltak alvás-problémáim. :-))

Változatok...

"Kimentem sétálni egyet, és kicsit belekocogtam"

"Kimentem, hogy futok egy laza 7kilit, de már az első lépéseknél szúrt az oldalam. Meg a lábam is fáradt volt. Az első 1-1,5 kili amolyan 2 perc futás 1 perc séta stratégiával ment, aztán már folyamatos 5-600 m-t is bírtam futni, a visszaút meg majdnem folyamatos lett. Úgy 30 perc alatt végezhettem a 4,5 kilivel. Kicsi vagyok én még a verseny utáni átmozgatáshoz"

"Délután sütött a nap, tombolt a tavasz, éreztem, hogy ki kell szellőztetni a fejemet és kell eghy kis élet-energia. Kimentem hát szaladgálni a Tisza-partra. Néha belesétáltam, hallgattam a madarak csicsergését, éreztem virágillatot, és gyönyörködtem a Tiszában, meg a naplementében."

És mégegy:
"Kimentem átmozgatni. No comment!" :)

Hát, ez volt ma. Mindenki válassza ki a neki tetsző verziót :-)
PH-s blog meg nem lesz ma mert tesó a gépnél tanul :-(

Holnap Pécs-Harkány. És én izgulok. Na, nem amiatt, hogy xy időt fussak, mégha küzdeni fogok is. Hanem, mert nov. 4 óta, vagy 4 hónapja nem versenyeztem. Volt egy hónap pihi, 3 hónap alapozás, és most meglátjuk, mi épült fel. Végre újra találkozunk futótársakkal, végre újra sütni fog a nap. (állítólag :-)

A kuglóf már megsült, a cuccaim egy része még a fűtőtesten, remélem, megszáradnak. Én meg jó fáradtnak érzem magam, de tudom, a holnap reggeli ébredés könnyebben fog menni, mint a mai. Elalvás előtt pedig már-már hagyományosan elolvasom a tavalyi beszámolómat. Az a verseny valami nagyon jó volt :-))) És izgulok. Mert az jó :-)

Na, csak amolyan összefoglalás-félét szeretnék így az alapozás végén, ezért ez az iszonyúan frappáns cím :-)

De előbb egy kis élménybeszámoló máról. Meg a hétről.
Ahhoz képest, hogy tökegyedül edzettem egész héten, jól ment a futás. Most ez amolyan igazi "edzőtáboros", sok gyors futásos, sok sikerélményes hét lett.
Pedig ma nem akartam sikert, csak élményt. Lazázni mentem ki, és mivel V42 (betegség miatt :-( ) lemondta, tudtam, hogy egyedül nem is fogok erőlködni. A 20 kilit úgy osztottam fel, hogy előbb futottam egy 6kilis Tápé kört, majd egy 14-es Nagykörutast.
Az eleje lassan ment. Pedig úgy éreztem gyorsabb. De sebaj, mert most nem azért mentem, mint írtam, és amúgyis ezen a ponton legalább tudtam figyelni kifelé. Láttam például, hogy rügyeznek a bokrok az út mentén, nyílnak a virágok a házak tövében, és hallottam, hogy csiripelnek a madarak. És bár nem tombolt már annyira a szél, mint reggel, de azért nem úsztam meg szembeszél nélkül. De nem volt vészes. A Tápé kör 6 percesben ment. Meg is állapítottam jól, hogy csak elfáradtam a héten, majd győzzem magam Pécsig kipihenni...
Aztán jött a Nagykörút. Szembefújt a szél, szembesütött a nap, de azért valamelyest gyorsultam. Aztán egyszercsak a TESCOnál hallok egy hangos "Hajrá, Anita!"-t, V42 az. :-) Vigyorgok, és elkezdek futni. A Plusig tartó szakasz már 5:30-as tempóban megy, és jól esik. A szembeszél gyengül, és amikor a Tompai Kapu utcánál beforfulok balra, a hátam mögé kerül. 15 kilinél érek a Mátyás Király térre, addigra meghalok pár korty vízért, még jó, hogy ott van kút. Felötlik, hogy a PH-n nagyon kevés lesz 15-nél az első frissítő. Ki kell találni valamit... Aztán lassan elérek az SZTK-hoz, leszaladok a Tisza-partra, és innen pörögnek a lábaim. Nem erőltetve, és ahogy számolom, nem is gyorsabban, mint 5:20, és nem is számít. Csak az az érzés. Ahogy buzog az endorfin az ereimben. A tervezett 2 órához képest több, mint 8 perccel előbb érek vissza a kavicshoz. :-)

Szóval vége az alapozásnak. Voltaképpen már a múlt héten végetért, ez már olyan gyorsabb hét volt, de nem értek én ehhez annyira, hogy pontosan meg tudjam húzni a határt. Azt tudom, hogy a Pécs-Harkány számomra évek óta az év első megmérettetése, a hosszú téli alapozás eredményét ez mutatja meg. Hosszú hónapok óta ez az első nagyobb futós összejövetel, sok ismerőssel, jó hangulattal, kirándulással, fürdőzéssel, vacsorával. Élményekkel. Úgyhogy olyan mindegy, hogy hol áll meg az az óra a célban.
Persze most küzdeni fogok. Küzdeni, mert úgy érzem, hatalmasan jó formában vagyok. Hetek óta jönnek a jobbnál jobb eredmények, és ilyenkor soha nem tudom, hogy ez még  felfelé ívelő szakasz, vagy elszámítom magam, és túl fáradt leszek jövő hétvégére. De megintcsak nem ez a fontos. Az elmúlt hetekben annyi sok élmény ért: közös futások, jó eredmények, jó futóidő, mögöttem van egy szuperül végigfutott tél, és akárhogyan is alakuljon a Pécs-Harkány, ezeket tőlem már senki nem tudja elvenni.