Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 925 624 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
Meleg helyzet
Hauanita | 2008-05-31 22:15:36 | 2 hozzászólás

Szóval itt a nyár, és az elmúlt hét már zömében ennek jegyében telt.
Meleg volt, mikor futottam este, süt a nap ezerrel. Élvezem, meg minden, de tűző napon jobban esik az úszás, mint a futás. Azért hét közben az edzések megvoltak, főleg estefelé, főleg lazán, beszélgetősen. Illetve csütörtökön futottam egy 1perc/1 perc iramjátékot, gondolván arra, hogy ma majd jól versenytfutok.

Ja. Kaptam meghívót erre a Michelin futóversenyre, amin már évek óta részt veszek itt Nyíregyházán, és tökre szoktam szeretni. El is határoztam, hogy megyek, persze, ha már épp itthon vagyok, csak aztán délelőtt egyszercsak arra a következtetésre jutottam, hogy "Ég a napmelegtől az utca aszfaltja, Ani nem megy futni, elmegy inkább strandra" :)
És lőn. Egy héten belül harmadszor kerültem vízközelbe, ezzel egyfajta egyéni rekordot döntöttem. Múlt vasárnap Mórahalmon úsztam egyet, mikor Anyukámmal strandoltunk, kedden duplalyukas órában mentem vizeskedni egyet, ma meg ugye futás helyett.

És elkezdtem újra a küzdést a gyorsúszással. Újra és ismét. Múlt vasárnap még első 4 alkalommal frankón ment a 33-as medence, aztán elfáradtam, és "fuldoklás" lett a vége, meg levegő után kapkodás, úgyhogy feladtam a harcot a gyorsúszással aznapra.
Kedden Szentesen ugye csak 25-ös a medence, annyi meg ment. Minden 25 gyos után 50 mellen pihentem, és ebből ment 8 kör, úgyhogy örült a fejem.
Ma új stratégiát gondoltam ki. Hogy még az elején (mellúszós bemelegítés után) megpróbálok leúszni 2 hossz gyorsat. És ment. Meeeent! MEENT!!! Megcsináltam. Úgy örültem neki, mint amikor az egy perc futásokról eljutottam a 2 percekig. Úgy gondoltam akkor, hogy hát ez duplázás, és minden, ami ezután jön, csak könnyebb lehet. Na, ezt érzem most is. Ha megy 50 méter, akkor már valamiféle "alapképességnek" a birtokában vagyok, vagyis innen nyújtani a távot elméletileg nem okozhat gondot. Mondjuk van olyan elképzelésem, hogy a karjaim nem elég erősek ehhez, de most már csak erősödök.

Szóval nem, nem adom fel, mert látom, hogy nem reménytelen, csak gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Az meg lesz, hisz jön a hosszú forró nyár, idén nem lesz bezárva az egyetlen uszodás hely Nyíregyházán, és épp ma este kaptam oda egy 10-alkalmas bérletet névnapom alkalmából.

De persze futok is mellette, ha a héten már nem is (holnap családozás, lazulás, visszautazás), de hétfőtől újult erővel nyomom azt is, elvégre is vasárnap K&H váltó, és ott azért indulok, ha esik, ha a nap tűz.
Hajrá minden Edzésonline-osnak előre is. Ott leszek, és szurkolok is :)))

Cooper
Hauanita | 2008-05-23 17:04:55 | 4 hozzászólás

Evita után szabadon :)

Evita őszi beírása után az én csőrömet is piszkálni kezdte, hogy mit is tudok 12 perc akatt produkálni, így aztán a héten megkerestem tesiszakos kollégámat, hogy tervez-e Coopert valamelyik általam is tanított osztállyal, akik közé beállhatnék. Tervezett, és a mai duplalyukas órám optimálisnak tűnt a Nagy Terv lebonyolítására!!

Első körben az első lyukas órában elmentem kocogni egy félórát. Már ezzel kivívtam a tanári figyelmét (meg a velem összefutó kölkekét :), hogy csak úgy elkocogok az Üveghegyen Tescón is túl, meg vissza, és ez még csak a bemelegítés volt. Amúgyis vannak furcsa tapasztalataim tesiórás bemelegítés kapcsán, gondoltam, az a biztos, ha magam helyezem magam üzemi hőfokra.
Klassz idő volt. Picit enyhébb, mint az előző napok melege, gyenge szellős, borultkás bár aztán kisütött a nap, meg kicsit fülledt. Az utóbbi kettő bár nem volt optimális, annyira nem zavart.

Melegítés után bementem a suliba szünetre, majd leballagtam a tesiteremhez. A gyerekek néztek, mit akarok, de aztán beletörődtek, hogy megyek én is :o) Meg volt nyafi, hogy mennyit kell futni, meg ilyenek. Jóó, nem felefjettem még el én sem azokat a Coopereket, meg hídköröket (3km/18-20 perc), amik után elhatároztam, hogy SOHA, de soha többé, és amelyek után évekig módszeresen be is tartottam a fogadalmamat. Kondiztam, úsztam, de futni nem. Most meg furcsa volt, hogy mi a hiszti röpke 12 perctől. Pedig mondom, tudomén, milyen hosszú tud lenni 12 perc. Főleg az első 12.

Kinn bemelegítéssel keztdük: volt bokakörzés, combkörzés, meg az emeld fel a lábadat az oldalközéptartásban tartott kezedig. Csak két gondom volt: én nagyjából térdmagasságig bírom felemelni a lábam ebben a szituban, meghogy nem kívántam kifejezetten lesérülni futás előtt. Sebaj. Aztán jött helyben futás, meg magas sarok meg térd (nézd meg, Tanárnő milyen rendesen csinálja -hehe:), meg ilyen meg olyan szökdécselés. A pulzusom amúgy a maxot kezdte közelíteni, de én csöndben maradtam.
Aztán mentünk. Szerényen beálltam hátra, nem tudván, mire számítsak, de tényleg. Na, kikeveredni nem bírtam közöttük, úgyhogy inkább nagyívben kerültem, és az élre törtem. Páran próbáltak jönni velem, de aztán full egyedül maradtam, illetve azt hallottam, hogy valaki van mögöttem. A Nagy Titkos Terv arról szólt, hogy egyenletes 1:50-es köröket futok, az kb reális (4:25 tempó nemegész 3 kilin át nem gond), ennek örömére nyilván beleszaladtam. 1:45-ökkel kezdtem, két ilyen gyors kör is volt, aztán a szervezetem csak ráállt az 1:50-ekre! Egyszercsak azonban -már körözgettem lefelé embereket, szóval a 3. vagy 4 körben lehetett- Bence megelőzött. Jééé, Te mondom egy körben vagy velem?? Ja. Pedig az elején Ő szólt be, hogy "Lehet, hogy Tanárnő lefut, de fekve én nyomok többet! :)" - nem tiltakoztam. Most kicsit hergelt ugyan, hogy csak úgy elment, pedig azt a halom vizilabdás izmot cipelni sem lehet könnyű 4:20 körüli tempóban, de sebaj. Bence nemelég, hogy elment, lassan távolodott. Sebaj, mert a körök meg gyűltek szépen. 1:45-3:29-5:17-7:02-8:50 (2k)-10:40- és innen volt izgalmas, hisz tudtam, hogy 12 perc alatt 6 kört tudok, 7-et viszont már nem. Aztán az utolsó egyenesben voltam már, amikor letelt a 12 perc. Saccperkábé 70-80 m kellett volna még az uccsó körből. :) Úgyhogy olyan 2730 m-t könyveltem el, és örül neki a fejem. :))

Aztán levezetésként én még kocogtam pár kört, néztek is a gyerekek, hogy mi bajom van :)), meg az én 3. köröm után még a gyerekek is vissza lettek "zavarva" egy levezetőkörre, így én a végén 1600-zal zártam. Mindennel együtt meg olyan 9,3 kilivel. De jó volt :) Én élveztem. :))

Aztán még a matekórát is, amit nekik tartottam. De most legalább tudtam, miért olyan kis piros a fejük. De nem baj, az enyém is az volt :))

Cora futás
Hauanita | 2008-05-18 15:37:58 | Nincs hozzászólás!

Na, jelentem, hogy a mai napon elkezdődött a rövid-pörgős versenyek intenzív időszaka. Ma is edzőversenyeztem egyet kifejezetten a K&H-ra. Egész pontosan a meleg- és rakparttűrő képességemet teszteltem, fejlesztettem, franc-se-tudja, milyen eredménnyel.

Volt itt ez a CORA-futás, de már reggel éreztem, hogy ma inkább úszó-versenyre kellett volna menni (ha-ha, majd én :), illetve, hogy le fogom lazázni az egészet, mert naggyon meleg volt. Persze éljen a hosszú, meg a forró nyár, de rég vártam már, de nem lehetne valamiféle átmenet?? Mondjuk kellemes 22 fok, kicsi felhőcskék, meg ilyenek. No, sebaj.
Mellesleg verseny előtt 40 perccel érkezve hálóing póló már nem jutott, ettől persze nem mentem a Tiszának (pedig lehet, hogy jobban jártam volna a hűs habokban? :), rajtszám is ippeghogy. Zilacival futottam össze, átszaladt már Hódmezővásárhelyről, a szó szoros értelmében :o), meg Hgabo volt kinn családostul.

 

Aztán 10:20-ig sajna gyors' eltelt az idő, nem sok választás volt, lassan indulni kellett. Jó volt, hogy kicsit nagyobb volt a mezőny, mint a korábbi években, mert így nem volt lelkiproblémám azzal, hogy lassabban kezdjek. Szóval a taktika adott volt: óvatosan kezdek, majd a második felében lassítok. Jó, ez utóbbit nem előre gondoltam ki, meg tudom, hogy edzésmódszertanilag nem védhető, nem is akarom én védeni, elég volt magamat védeni a melegtől és a behalástól.
Első körben még tökjól álltam, valami 14:47 volt a részidő, én meg emlékeztem, hogy tavaly 30:15 alatt értem be, és akkor is meleg volt. Hogy ezt nehogy megdöntsem, gyorsan lassítani kezdtem, meg amúgyis kellőképp meleg volt, éljen az önvédelem. Innentől aztán pláne edzésnek fogtam fel, de még ezen a ponton is előztem :) A Tisza-part jó hosszú volt, de nem baj, majd a KH-n se lesz rövid a rakpart, sőt. Aztán feldöcögtem a végén, és frankón szúrt az oldalam, és úgy döntöttem, hogy nekem már úgyis mindegy :)), belesétáltam egy kicsit. De aztán nagyon gyorsan meggyőztem magam arról, hogy még nagyon lassan kocogva is gyorsabban haladok, azt meg már tudtam, hogyha futok, még kényelmes tempóban sem vészesen lassú. Úgyhogy futottam, elvégre is futóverseny volt. Vagymi. Innen jó lassan bár, de fogytak a méterek, a lelkes ifjúságot elengedtem magam mellett, aztán valahogy 30:27-es idővel estem be a célba. Elméletileg 7 kili, de már tavaly is 6,5-et mértem (most is akörül, de a 4:40-es átlagot tekintve, meg azt, hogy ez bőven közepes tempó volt, még mindig soknak érzem a távot...)

 

Kicsit üldögéltem az árnyékban a Gabó-családnál, aztán elkapott a ráz-a-hideg érzés (közel 30 fokban :), úgyhogy kiültem a napra, majd Hanival és még két Zilaci-csapatbeli hódmezővásárhelyi lánnyal leballagtam a Tisza-partra a családi futás mezőnyének szurkolni!! Az jó volt, élveztem, mindig nagy élmény!! Aztán a rövidtávot most kivételesen nem vártam meg, mert lenne itthon mit csinálnom, úgyhogy nem is húzom tovább.

 

Szóval ma megvolt a Cora,
május 31-én Michelin 10km,
június 8-án K&H váltó 7-ese az FB-csapattal,
június 14-én pedig Kékes csúcsfutás.

 

Ezek pedig mind hagyományosan rövid-pörgős versenyek, jóóó melegben, de nem baj épp ezért szeretem ezt az időszakot, mert már érződik az évvége, nyár van, és kellemesek és hosszúak az esték.
És persze végre újra viszonylag rendszeresen futogatok, ha nem is túl sokat, de nagy átlagban 4 futás és 40 kili megvan hetente. Az meg most nekem épp elég.

Újra a pályán
Hauanita | 2008-05-11 20:26:34 | Nincs hozzászólás!

Azért kéretik nem mélyfilozófiai következtetéseket levonni. Volt végre egy jó hetem, na :) Néha olyanom is lehet :))

Ugye a múlt hét után volt bennem némi hiányérzet, pedig biz'Isten mindent megteszek, hogy kineveljem magamból, de azért az érettségik és a kieső órák, na meg a hosszú hétvége miatt kissé több szabadidőm maradt, és ha már süt a nap, miért ne fussak néha?
Így történt, hogy hétfőn a Zoli-Robi-Bi triumvirátussal mentem szaladgálni, bár mindvégig fekete fellegek ijesztgettek, ezért (meg amúgyse) akartam hosszút futni, így olyan 8-egész-valamennyi jött össze. Hazafelé már menekülősre fogtam, aztán csak nem esett.
Kedden V42-höz csatlakoztam be a Régi-hídnál, együtt is mentünk Szőreg határáig. Itt én ezúttal is visszafordultam, és a Holt-Maros mentén visszajutottam a Főfasorra, majd Liget széle és haza. Húúú, ezzel együtt már majdnem 20 kilinél jártam a héten.
Csütörtökön Hanit rángattam ki a tankönyvei mellől, Vele is a hídnál találkoztunk, és a Holt-Maros másik irányába kocogtunk egy nagyon kellemes, beszélgetőset. Aztán meg nagyon jót palacsintáztam öcsémmel és barátnőjével, ezt csak a gasztronomiailag elfogultak kedvéért említem meg. Meg mert fincsa volt az a palacsinta, és futás után különösképp jól esett :o)

Aztán most itthon vagyok kicsit vidéken, a friss levegőn, meg időm is, mint a tenger, jó kicsit lelazulni. Azért tegnap is kocogtam egy kellemes félórát, ma meg...

Ma meg végre megcsináltam AZT a pályaedzést, ami húsvétkor az esőzések miatt maradt el. Húúúúúh.
Kikocogtam a pályára nagy naívan, előtte persze összeírtam, hogy milyen stratégiával futok. 100-200-400-800-400-200-100-akat. Összeadtam, hogy ok, ez úgy 12 kili, a gyors szakaszok viszont a tervezési szakaszban nem tűntek soknak. A pályán épp végetért valami meccs, klassz kis csendélet volt: Az edző mobilozta a történéseket, a csajok vártak a pasasaikra, a gondnokok meg elkezdték a rendrakást. Aszonták fussak csak nyugodtan. Jó. Futottam még egy bemelegítő négyszázast, és gondoltam, induljon a menet.
És futottam:
4×100/100-at. A 2 kör gyorsan lepörgött, nem mértem részidőket, átlagban olyan 5 perces volt a tempó.
4×200/200-at. A 200-ak olyan 49-49-50-52mp körül, de beszúrt az oldalam, és ez rontotta a futás élményértékét, anélkül viszont semmi értelme az egésznek, úgyhogy futottam egy laza 400-at terven túl.
2×400/400 jött utána. Huh, huh. ez már kezd hosszú lenni, olyan 1:44 körül a 400-ak, de a lazák jobban esnek.
1×800/800m. Ezen a ponton jöttem rá, hogy sokkal jobb 1 db 1000 m-es körön ezrest futni, mint 2 db 400-ason 800-at. Egyébiránt 3:29 lett a gyors.
2×400/400 újra. Kezd nyúlni ez az edzés, mint a rétestészta, viszont a gyors körök 1:42 és 1:40 körül, érzem az Erőt. :)
4×200/200m. Na, ez már jobban pörög, 49-47-46, majd elfogy a motiváció, uccsú kör tán 50-52 magassága, de mindegy is, már legalább látom az edzés végét.
4×100/100. Itt már nem nézek időt, kis pörgés, kis pihi, 4-szer, jó játék ez.
Aztán levezető kör. Aszittem soselesz vége, kellemesen elfáradtam.
Ezen a ponton szólnak, magyarázzák, melyik kiskaput hagyják nekem nyitva, de mondom, hogy máris megyek, kösz. Ááá, maradjak csak nyugodtan. Ja. Végülis még csak 1 órája nyomom, és tán 27 kört számoltam össze. Érdekes, amúgy ezzel a stratégiával nem volt monoton a körözgetés.
Van Isten. Ez biztos, onnan tudom, hogy jön víz a csapból. Életmentő. Iszok, megmosom az arcom, innen már csak 800 méter... Lenne, ha nem lenne zárva a hátsó kapu. Brrr, kerülnöm kell!!! Mindegy, innen már hazadöcögök, és úgyis szembetalálkozok a hazaiakkal, hisz meghagytam nekik, hogyha 7-ig nem érek haza, egy létrával induljanak kimenekítésemre (jó, mondjuk állítólag 8-ig nyitva van a pálya). Persze sehol nincsenek :D, bár mire hazaérek, a projekt már tervben. Az össztáv meg midnennel együtt 13,2 kili körül.

Klassz kis edzés volt, már-már használható hét. Azért tudom, a következő nem lesz ilyen, azért 4 futás bele kell, hogy férjen, ebből egy 15×200-as résztáv csütörtökön, vasárnap meg Cora-futás, 7 kili. Úgyis jön a KH, a Kivi Teamben benne vagyok, megnézzük, hogy áll a formám. Aztán van még 3 hetem, menteni a menthetőt :o)))

Helyzetjelentés
Hauanita | 2008-05-04 16:54:48 | Nincs hozzászólás!

Gondoltam már benézek. Úgyis olyan ritkásan járok erre...
Valahogy most nem tudom. Márhogy nem tudom megfogalmazni.

Kicsit kevesebbet futok. Talán még nem vészesen, de most úgy elég ennyi. Az április kemény volt. Jóó, nem volt vészes, de többet melóztam, helyettesítettem, és most hóvégére felhalmoztam jópár óra alváshiányt. Azért igyekeztem pótolgatni belőle, néhány futásom ezen szállt el, hogy néha aludtam egyet délután, ami után nem kívántam kimenni kocogni.

Azért, amikor futok, az jó. Ha nem mossa el az eső. Itt a tavasz, egyre gyakrabban lehet rövidujjúban kimenni, vannak közös edzések, srácokkal, Hanival, egyedül meg nemigen futok hosszúkat, és most így jó.
Ami ezt a hetemet illeti, ez is szétcsúszott. Hétfőn még futottam egy iszonyúan jól sikerült 10 kilis fokozót. Kedden osztályozó értekeztünk helyette, szerdán meg Pestre utaztam színházba. Olyan ritkán csinálok ilyet, hogy semmiképp nem bántam. Csütörtökön érdeklődés hiányában maradt el, és pénteken is felezéses stratégiával dolgoztam :o) Tegnap addig halogattam, míg elmosta az eső (500 m után fordultam vissza), de ma már semmi nem akadályozott egy klassz futást.

Amúgy a kevés futásnak annyi előnye van, hogy folyton lazák a lábaim, sokkalta gyorsabban mennek a laza tempók: a sok futásos 5:40-6 perchez képest 5:30 környéke és azon belül. Nem mintha fontos lenne, csak tök klassz, hogy már-már suhanós, és meg se erőltetem érte magam :o)

Azért a jövő hétre több esélyét látom a futásnak. Holnap még ki lehetne menni koradélután, valakivel a srácok közül. Kedden be se mehetek suliba, csak találok kis időt szaladni. Szerdán ugyan délutáni tanítás, de csütörtökön is emberbarát időben hazaérek. A hétvégén pedig otthon vagyok, és megpróbálom tesómat rávenni, hogy kísérjen el bringával az erdőbe.

Aztán majd beszámolok, mi is lett belőle...

2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)