Aki nagy dolgokra számít, az nyugodtan lépen a következő blogra, az én évem most nem erről szólt sportolásilag. De nem is baj.

Év elején nagyon lelkesen vetettem bele magam az alapozásba, mert - bár komoly céljaim nem voltak, de - szerettem volna jólesően teljesíteni a Verona félmaratont. Ennek érdekében sokszor a legvacakabb időben is kinn voltam futni, amit mondjuk nem mindig szerettem (hjaaaj, csak azt a január eleji -8 fokban csúszkálós futást tudnám feledni). Január második felében kicsit szünelet is a projekt, amikor rámtört a panelprogram, de hosszú évek kitartó várakozása után végre legalább ezen is túl voltam.

Verona hihetetlenül jó buli, és nagyon nagy élmény volt. :) Ott, azon a péntek délutánon, amikor februárban náluk már tavasz volt, egyetlen méterét sem bántam az alapozásnak. A futás is jól ment: magam sem értem, hogyan sikerült 1:47 körül teljesítenem, ennyire nem erőlködve.

A lendület vitt tovább egy darabig, én meg, ha már úgyis jöttem a hullámhegyek, hát meglovagoltam őket: a még mindig hűvös idő ellenére nagyon élveztem az ötpróba gyaloglószámának hosszútávját, aztán pedig még Veronánál is gyorsabban teljesítettem a Rotary félmaratont. Az egy nagyon szép nap volt: ránk köszöntött a tavasz, csak úgy szaladtak a lábaim, főleg az utolsó körön, aztán meg egy nagyon jót ejtőztünk a debreceni gyógyfürdőben. Azóta is áldom az agyam, hogy nem az élményfürdőbe mentünk. :)

Aztán jött egy kisebb mélypont: igazából csupán arról volt szó, hogy más területen kellett inkább helyt állnom: ballagott az osztályom, és talán többet vállaltam magamra, mint kellett volna. Nem volt annyi energiám futni, cél sem lebegett előttem, csak a mozgás kedvéért mentem ki mozogni. Na, meg a tavasz kedvéért. :)

Amikor már végképp úgy tűnt, hogy nyáron semmi izgi nem fog történni, akkor jött, hogy beférek a Davosba induló autóba. Ez újabb lendületet adott az edzéseimnek, hiszen tudtam, hogy egy 30-as hegyi futást csak úgy lehet jóléesően teljesíteni, ha jó az állóképességem. Két db 150 km feletti hónap követte hát egymást, aminek eredményeképpen aztán mégsem futottam 6-on belüli átlagot, de hát úgy nehéz is, ha az ember leül cipőt fűzni a patakparton a padra. :) De egy csodaszép élmény volt az is, minden pillanatát élveztem, emiatt aztán pláne nem bántott, hogy tovább tartott az élmény :)

Augusztusban megpróbáltam ismét sodortatni magam az árral: hosszú évek kihagyása után végre újra visszamentem Tiszaújvárosba futni a Jabil 1/3 maratonra, és bár itt is jelentősen elmaradtam attól, amit futni szerettem volna, ezt kompenzálta az a hangulat, ami mit sem változott az elmúlt évek alatt, és amiért megérte visszamenni.

Aztán jött az ősz, amikor valahogy nem jöttek össze a versenyek, rendezvények. Hol Pesten voltam színházban, amikor itt futóverseny volt, másik alkalommal dolgoznom kellett, harmadjára pedig otthon voltam anyukámnál, és olyan helyzet volt, amikor nem akartam magára hagyni. Apukám betegsététől persze tudom, én még végigfuthattam volna az őszt becsületesen, de arra jöttem rá az elmúlt időszakokban, hogy én csak akkor tudok igazán jókat futni is, ha minden kerek körülöttem.

Most decemberben újra egy (jééé, kerek :) 100-as hónap van mögöttem, újra van kedvem rendszeresebben futni, noha komoly terveim nincsenek. Gondolkodtam is rajta, hogy kivehetném a címből az erre vonatkozó részt :D

Ahogy nézem a tavalyi elképzeléseimet, egy dologgal kellene csak elszámolnom: a keresztedzésekkel. Akkor év végén heti 1-et irányoztam elő, és végülis az összesen majdnem 40-nel nem is maradtam el jelentősen a tervtől, de azért van ebben még. Igazából a jövő évi elképzelés ezügyben az lenne, hogy a 3-4 futás mellé jöhetne egy erősítés + egy úszás hetente, de ez kábé esélytelen. Azért az idei úszásmennyiséget növelni kell, nem is értem, hogy lett ilyen kevés, én többnek éreztem :)

Szóval visszatérve picit a jövő évi tervekhez. Nagy dologra valóban nem vágyok, de van pár verseny, aminek vagy belekóstolnék a hangulatába, vagy szívesen visszatérnék oda: kaposvári farsangi futás, Pécs-Harkány, Vivicitta, talán egy KH váltó, de az a tüske még mindig fáj, csak a csapat miatt mennék szívesen. Az alapozással/km-gyűjtéssel pedig csupán annyi a célom, hogy tavaszra legyenek olyan alapjaim, amire lehet picit gyorsítani, hogy visszatérhessek abba a zónába, ahol megerőltetés nélkül tudok, kicsit pörgősebbeket is futni. Fejlődésre nem vágyok, a számok nem érdekelnek. Nem az a lényeg, hanem érzések.

Az alapozásban pedig nagy segítésgemre lesz új társam, a Nike Air Alaris 3+, ami valamennyire bevált cipő, hiszen Alarisom már volt, ennek pedig az egész talpa légpárnás, amivel engem jól meg lehet venni, hiszen nagyrészt aszfalton edzek, és ezek meg olyan pihepuhák. Ez kicsit bumfordibb, mint a jelenlegi Nike Air Skyraider, úgyhogy valóban inkább alapozáshoz, laza futásokhoz fogom használni, a könnyebb tavalyi meg majd szárnyalhat, ha úgy hozza kedve. :) Megmutatom, így néz ki:

Ezúton kivánok minden sporttársamnak betegségektől és sérülésektől mentes, örömökben és sportélményekben gazdag, boldog új évet !!