Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 927 795 km-t sportoltatok
Ezüsthegyi Kabóca

COMFORM'ABLE talpbetét

Ezüsthegyi | 2011-04-07 17:00:51 | Nincs hozzászólás!

Már egy éve felmerült, hogy valamilyen talpbetét nem ártana a futócipőimbe, az azokhoz gyárilag adottakon kívül. Egyrészt, eléggé karikalábú vagyok, ehhez eléggé erősen szupinálok is. Ez pedig együtt járhat azzal, hogy idővel kezdenek a szalagjaim túlterhelődni, emiatt fájni. Ez pedig nem kényelmes, így nem élvezetes futni sem. A másik ok, hogy egyre többet kezdtem el futni aszfalton. Az első százasom pont Kisbéren volt tavaly, ami után a talpam, bokám, és a térdem is eléggé kikészült. Ennek köze lehetett az ütemes, kemény kalapácsütésekhez, amelyeket a flaszter okozott. Mivel az idei szezon leginkább országúti, utcai versenyekről szól, emiatt az edzések nagy része is, egyre égetőbb sürgősségűvé vált a kérdés.
Tavasszal a jószerencsém és a baráti közreműködés összehozott a Suli Sí Bt-vel, a COMFORM'ABLE talpbetétek forgalmazójával, akik megtámogatták az edzéseimet és versenyeimet egy ilyen betéttel. Alig egy óra alatt készítették el a lábamról levett minta alapján, aztán beleszabták a futócipőmbe. Az első futásnál kicsit nehéznek éreztem, de a második szigeti belső kör után rájöttem, hogy meg tudom szokni az érzést. A betét maga viszonylag merev, van súlya is, ám erős a merevítése, és nagyon jó a csillapítása, ráadásul ott, ahol a legtöbb cipőnek nem jellemző: elöl. Én a sarkam alig használom futás közben, és a legtöbb cipőm hátul még szinte új, elöl viszont már elkopott, eltapostam. Ezzel a betéttel elő tudtam venni egy több, mint 1500km-et futott lábbelit, amit már csak laza kocogásra vittem ki a rekortánra. A betét annyit javított a használhatóságán, hogy szerintem még egy 500km-et tudom használni edzéseken. A sarkam is nagyon jól megtámasztja, és érezhető a boltív megtartása is. Egy érdekes érzés, hogy az első talppárna és a lábujjak között elég határozott, így talajfogásnál és elrugaszkodásnál sem erőltetem a lábujjaim, ezek nem fáradnak, hosszabb futások után sem kezdenek görcsölni.
Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani a Komjádi Uszodánál lévő üzletet, és terméküket.

Kisbéri 100 km - győzelem

Ezüsthegyi | 2011-04-05 09:39:43 | 7 hozzászólás

Az idei Kisbéri versenyre szigorú időtervvel, precízen kidolgozott programmal, taktikával mentem. Ebben történt egy kis hiba, viszont az első helyet sikerült megszerezni. Erről részletesebben lehet olvasni a blogomban:

futokaboca.blog.hu 

2014-05 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (3 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (6 bejegyzés)
2009-06 hó (7 bejegyzés)