Elértem a célom, kijutottam a 100km-es VB-re Winschottenbe, Hollandiába. Láttam, láthattam szép futásokat, nagy futókat, küzdelmeket, feladásokat. A magyar csapat női tagjai: Viki, Éva, és Anita hatalmasat küzdöttek, minden elismerésem az Övék. Peti megállíthatatlannak tűnt, de csak nekünk. Őt a véres zoknija miatt a versenybírók állították ki. Az ő elkeseredettsége ott a helyszínen teljesen érthető volt. Robi sem úgy tervezte, ahogy teljesített, de a legnagyobb tette az volt, hogy a féltávnál mejdnem feladás szintű leamortizálódásából újra tudott kezdeni, és be tudta fejezni. Én viszont nem. A rossz kezdés után kicsit belehúztam, így sikerült a 60. km után megborulnom, amiből a következő húszon sem tudtam felállni, sőt véglegesen kifektettem magam. Az én szereplésemről a blogomon olvashattok:
Köszönöm mindenkinek a biztatást, szurkolást. Igyekszem, hogy legközelebb még felkészültebb, de leginkább fegyelmezettebb legyek.