Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 927 887 km-t sportoltatok
Ezüsthegyi Kabóca
5 ÉV
Ezüsthegyi | 2014-05-08 22:21:15 | 1 hozzászólás
2009 május 8-án, vagyis pontosan öt éve, hogy először kimentem futni. Akkor a Margitszigeti rekortánon futottam le az első... két körömet. Mert az első nem volt elég, még kellett mennem egy kicsit. És hogy mi minden történt az elmúlt öt év alatt? Annyi minden, amit akkor nem is álmodtam, reméltem, tulajdonképpen elképzelhetetlen volt. Feleségem, Kriszti írt a Facebook-on egy szép bejegyzést erről. Én ezt úgysem tudom felülmúlni. Viszont úgy gondoltam, néhány emlékezetes versenyt kiemelnék. És nem azokat, amelyekről sok szó esett, esik, nem az eredményekről akarok most írni, csupán pár emlékről, röviden. A legelső verseny, a Vértesi Terep-félmaraton, három hét futás után. Sérülten mentem oda, bokám-térdem összekötözve. Nagy lelkesen rohantam el az elején, persze, a terepre érve erősen sántikálva, néha szinte mászva a fájdalomtól. Sokan jól megnéztek maguknak, de aztán a laposra leérve szépen felgyorsultam, és boldogan értem be a célba. Aztán már csak Krisztit vártam, akivel együtt indultunk. 2009 nyár végén próbaképpen Csanya vezetésével, vagy inkább párosban lefutottuk a Bakonyi 70km-es versenyt, ami az utolsó volt, azóta sem rendezték meg a hosszú távot. Kicsi mezőny, családias hangulat, jó társaság, jó beszélgetés Csanyával, és megéreztem, milyen 50km-nél többet futni egyben. Megismerkedhettem a célban a győztessel Repka Istvánnal, akit nagyra tartottam, tiszteltem. A CCC-re való felkészülés kapcsán vágtam neki a Börzsönyi éjszakának, hidegben, hóban. Speró barátom vállalta az embertelen feladatot, hogy végigvezessen. Kemény menet volt, büszke vagyok Rá, hogy elviselt, annyit nyűglődtem a szemem miatt. A végén azért megjutalmaztuk magunkat egy hatalmas tempófutással. Balatonalmádi, hatórás, ahol második lettem. Őszi hangulat, körverseny, sok szurkoló a mezőnyből, és megint csak barátokra tettem szert. A CCC után felkészülés nélkül egy igen kellemes emlék. Mert ezekről ritkán esik szó. És amit meg kell említeni az öt év után: nagyon-nagyon sokan segítettek. Kísértek versenyen, edzéseken, segítettek a pálya mellett, fuvaroztak, támogattak, támogatókat kerítettek. Adták a tanácsokat, tippeket, javasoltak versenyeket, edzőhelyeket, segítőket. Az elmúlt időszakban itt, az edzésonline-on alig szerepeltem, nem írtam. Igen, én is leginkább a FB-on írogatok. Most úgy éreztem, hogy mivel a kezdetek kezdetén itt kaptam a legtöbb segítséget, figyelmet, ezért most ideje, hogy itt emlékezzek meg, és itt mondjak köszönetet nekik. És természetesen feleségemnek, aki emberfelettit nyújtott az elmúlt öt évben, hogy elérjem azt, amit elérhettem eddig.
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (3 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (6 bejegyzés)
2009-06 hó (7 bejegyzés)