18 hozzászólásAz idén tanulva a tavalyi eseményekből, csak 12 órásra neveztem. Azért merész álmokat tervezgettem, úgy éreztem, h a 135-140kili benne van a lábamban. De ugye ember tervez..De ettől (is) szép a futás.
A fehérvári különítmény (mateve, Nojbika) már pénteken lerongyolt, előtte egy gyors bevásárlás egy madaras boltban (mivel itt volt eksönös a CG). Csak kapkodtam a fejem, mi mindent pakoltak ezek az őrűltek. Sárvárra érve elfoglaltuk a szállást (stipi-stopi), majd irány a rajtszám felvétel, tésztaparty, haverkodás, beszélgetés. Korán fekvés, adrenalin már eléggé az egekben volt.
Korán fekvés után korán kelés, reggeli, majd szépen kipakoltunk a frissítő asztalunkra. Volt ám teríts, meríts: Nutrixxion gél, X-Oxygen, X-Speed, Malto, sótabi, L-Carnitine, Amino, energiaszelet, koffeintabi, NR-Peak, magnéziumtabi (no ezt a részt ugorják át a tápkieg ellenesek:D) , aztán kóla, sör, csoki, chips, méz, tejberizs, meg mit tom én mi:). A lényeg, h jól össze lett készítve a cuccos, csak az asztalról kellett felkapkodni. Mivel nekem a szilárd kaja nagyon nehezem, vagy egyáltalán nem megy, így a gélre fentem a fogam. Ráadásul ez már bizonyított tavaly is egy őszi versenyen.
Végre elrajtolt a mezőny, az idén a pulzusra próbáltam jobban figyelni, 145 fölé nemigazán akartam engedni. Egy darabig működött is a dolog, aztán megbolondult a melegtől, így gyorsan úgy döntöttem, h 155 lesz a max. Ez már jó volt, ahogy a tempó is. Ahogy sejtettem páran elrongyoltak az elején - Ossó Zoli, Bene Ármin, no meg Belej Bálint (kiscsákóra mérges is voltam egy kicsit:D), meg még páran. Hagytam menjenek, az egyenletességre törekedtem.
Ez szépen sikerült is egész a 50. kiliig. Addig vidáman pacsiztam a többiekkel, néha dumáltunk, szóval jól éreztem magam. A maratont 3:35körül abszolváltam, igyekeztem sokat inni, de úgy látszik nem eleget, illetve nem hűtöttem magam eléggé. 51-től kikerültem a 6 percesekből, de még bőven a tervezett átlagon belül futottam. Az 57. körben aztán éreztem, h kiszállt belőlem minden. Leültem a padkára, aztán csak arra emlékszem, h emelik a lábam. De hogy hol vagyok gőzöm sem volt. Nagy nehezen összeszedtem magam, indultam tovább, immár óvatosabban. mateve győzködött, h vigyázzak magamra, nem ez a célversenyem. A fejemben megfordult, h kiszállok, egyre jobban hajlottam rá. Óvatosabbra vettem a figurát, már akkor tudtam, h a cél már nem lesz meg. Próbáltam egy kis zenével feldobni magam sikerült is valamennyire, az erő visszatért, úgy éreztem, hogy a 130+ még meglehet. Közben a légzésemmel is küzdöttem, vhogy úgy éreztem mint egy láncdohányos reggel ébredés után. Hogy mi a franc lehet ez nem tom, bár igazság szerint tél után vissza, visszatérő probléma. Lassan sikerült Árminhoz felzárkózni, márcsak egy kör hátrányban voltam. Éreztem, h megfoghatom, nagyon motivált a dolog. Aztán a 11. órában egy újabb hentergés az aszfalton, ami már húzósabb volt. Hirtelen meghúzta a görcs a jobb combomat. Aztán a vádlimat. Aztán a bal combomat. Aztán a bal vádlimat..:) Aztán mindkettő lábam egy merő görcs volt. Barátaim rögtön segítettek, gondoltam akkor már sajnáltatom magam egy kicsit, bele, bele ordibáltam a nagyvilágba. Nagy nehezen sikerült talpra állnom, igaz utána meg a hideg rázott, majd megfagytam.:) Óvatosan folytattam a kőrözést, néha megcsikorgattam a fogam.. A 114. körben Krisz jött velem szemben, lerogytam, kértem nézze meg a lábam, mert éreztem, h megint görcs közeli állapotba kerülök. Nem vmi jó diagnózist állított fel, közölte, h semmi ásványi anyag nincs bennem, jobb lenne ha kiszállnék. Az utolsó órában kizárt, h ezt megtegyem, így valahogy azért végig vánszorogtam. Az összegyűjtött kilométerek miatt rendkívül csalódott vagyok, az idén már a harmadik versenyem az, ahol a kitűzött célt nem sikerült teljesítenem. Na most vagy túlbecsülöm magam, vagy valójában ennyit tudok, vagy valami plusz mindig hiányzik. A szívem, az agyam visz, fizikálisan úgy érzem rendben vagyok, oszt még sem.:) No ez volt a siránkozós bekezdés, ennyit erről:) Összerakom magam, Bfüreden meglátjuk a frankót:)
Miután letudtam az adagomat, egy gyors zuhany után már újra pályán, igaz ezúttal a frissítő, szurkoló, támogató szerepkörében. Norbi, mateve nagyon jól futott, vagy sétáltak:) A lényeg, h küzdöttek, akármilyen fáradtak is voltak. Egy kis alvást is engedélyeztem nekik, ahogy magamnak is. Persze sokáig nem tudtam a kocsiban, meg nem is akartam. Edittel sétáltam néha pár kört, néha kocogtunk is egy jót. Norbi egész jól feltámadt, vele már nagyon nem is kellett foglalkoznom. Szurkoltam persze a kintieknek folyamatosan, Zsolti, Szilvi szépen mentek, Béla sem volt rossz, Ákos egy kis időre “meghalt” de utána... Nagy küzdelem ment a pályán szó se róla, ami inkább már a fáradtság elleni nagy harc volt.
Aztán hamar itt lett a reggel, mateve egyre jobban fáradt, egy kicsit, h is mondjam, hisztizett, de küzdött. Közöltem vele, h most az utolsó négy órát nem fogja végig gyalogolni. Csupor Kriszta szépen jött fel, Edit már nagyon aggódott, mindenki egy kis futásra buzdította. Nem volt könnyű meggyőzni, hitet adni neki, ha sírva is de mozgosította az utolsó erőtartalékokat, nekiálltunk futni. Küzdött mocskosul, nagyon becsültem érte. És vége, sikerült, megcsinálta! Nagy respect, elismerés, ahogy minden 24 és 12 órás futónak!
Aztán hamar itt lett a reggel, mateve egyre jobban fáradt, egy kicsit, h is mondjam, hisztizett, de küzdött. Közöltem vele, h most az utolsó négy órát nem fogja végig gyalogolni. Csupor Kriszta szépen jött fel, Edit már nagyon aggódott, mindenki egy kis futásra buzdította. Nem volt könnyű meggyőzni, hitet adni neki, ha sírva is de mozgosította az utolsó erőtartalékokat, nekiálltunk futni. Küzdött mocskosul, nagyon becsültem érte. És vége, sikerült, megcsinálta! Nagy respect, elismerés, ahogy minden 24 és 12 órás futónak!
Az eredményhírdetés után azt terveztük, h még elmegyünk pacsálni egyet a fürdőbe, de egy bőséges pizza után inkább úgy döntöttünk, h inkább irány haza. Egy kis idő után félreálltunk a kocsival, próbáltunk aludni egy kicsit. Jól nézhettünk ki, Norbi az árokparton szunyokált, a kocsiból meg csak négy láb látszott a műszerfalon. Később még egy jó kis jégkrémezés egy benzinkútnál aztán haza is értünk.
Röviden ennyi a történése a sárvári kalandnak. Az elkövetkezendő két hétben regenerálódás, sebnyalogatás és lázas, izgatott készülődés Balatonfüredre. Az egyik legfontosabb idei versenyem, amit ha kell négykézláb is végigcsinálok.:) No persze előtte egy jó kis bulizós HelloPisty-s futizás Szekszárdon a Borvidék Félmaratonon.:)
Örülök, hogy -a lehetőségekhez képest- azért minden jól alakult! HAJRÁÁÁÁÁÁ FÜRED!!!!!
És nagyon köszönök mindent!