Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 433 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

Jótifuti, azaz Futunk, hogy segíthessünk az Angyalszív Alapítvány közös szervezésében a Fogyatékos gyerekek esélyegyenlőségéért.

Székesfehérvár-Debrecen 2011. augusztus 25-28.

 

pecsenye | 2011-09-02 10:07:25 | 34 hozzászólás

plakát

0. nap – előzmények, szervezési dolgok

Még valamikor télen keresett meg Bobák Anikó, hogy tanácsot kérjen szervezésügyileg egy esetleges jótékonysági futásról. A tervük az volt az Angyalszív Alapítvánnyal, hogy Debrecenből elfutnának valahova (Pest, Balaton ha jól emlékszem) tavasszal. A segítségemet azonnal felajánlottam majd felvettem a kapcsolatot Momi Renátával (a továbbiakban Renivel) az Angyalszív Alapítvány elnökével. Mivel tavasszal versenyszezon van így rögtön a nyarat ajánlottam, lehetőleg a legmelegebb melegben :):)

Nekiálltunk a szervezésnek, felosztottuk nagyjából a feladatokat. Szerencsére nagyon sokan mellénk álltak, sikerült támogatókat találni:

Márkus öcsi, aki rögtön adta a pamut pólókat, és a kisbuszt, kaptunk vizet a Primaverától, sportitaláruháztól (Soós Peti) izót, UnixSport-tól MaltoVit-et, magnéziumot, Isostart, sört a debreceni Piramis Italnagykertől, médiamegjelenést internetes oldalakon (hunrun, futas.net, futanet, edzesonline, etc), helyi tv-k, újságok számoltak be. Technikai pólót nagyon kedvezményes áron kaptunk Nagy Petitől (UltraBalaton). Molinót a Deko-Ratio, pólókat a SportDekor nyomta. Szórólapokat a Kapitális nyomdának köszönhetjük, a webes megjelenéshez a tárhelyet a Planetmédia biztosította. Külön köszönet Reni öccsének Lőkös Józsefnek a plakát, szórólap megtervezéséért, a csodálatos medálokat Molnár Levente szobrászművész készítette. Nem felejtem ki drága Bozótot sem (Turcziné Soós Éva), aki a jótisütijét ajánlotta fel licitre. Két nagyágyú: az AlbaPlaza és a Debrecen Plaza is az ügy mellé állt. Nagy respect Végh Attinak, aki a Pest megyei fogadásokat szervezte le, Szilágyi Lacinak, aki szintén nagyon sokat segített. No és persze mindenkinek nagy köszönet, aki valamilyen úton, módon hozzájárult a megmozdulás sikeréhez.

Megkerestük Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármesterét és Kósa Lajost Debrecen polgármesterét akit vállalták a fővédnökséget.

Aztán a többi „apróság” a teljesség igénye nélkül: Rendőri biztosítás, úthasználati engedély beszerzése, szállás megszervezése, útvonal megtervezése, időbeosztása, a kellemes időjárás megrendelése. A hangulat az adva volt, szerencsére nem volt vele gondom.

Röviden ennyi az előzményekről, pár hónapos munkánkat hamar összefoglaltam. De nem is ez a lényeg:)

Akkor kezdődjön a „móka”:

1. nap: Székesfehérvár – Dunavecse, 68,3 km

 

Származási hely: Jótifuti_2011_08_25_from_Borsodi_Bandi

Az eredeti tervtől eltérően az Alba Plaza előtt volt a gyülekező. Szép lassan csordogált a jónép, futók, segítők, kísérők, civil szervezetek képviselői. Innen vonultunk át az Országalmához, ahol már várt minket a polgármester és a sajtó tömkele. Fotózás, nyilatkozat és végre nekiindultunk a távnak: mateve, Luca, Bense Kriszti, Ispi, Soós Peti, Bendeguz85, VéZsé, Böki, Tézé, Puji, Balogh Lajos, Márkus öcsi, Volek Jani, csetbalu, Eftomi, Plekó, Pláza vezérkar, zilaci, és az örökös frissítők, Bandi, Ági. No meg még sokan mások..

A fehérvári rendőri felvezetés szuper volt, gond nélkül hagytuk magunk mögött a várost. Seregélyesen, Perkátán átsuhantunk csupa jókedvvel, Dunaújvárosban pedig igazi kánaán fogadott minket balunak és tominak hála. Palacsinta, pogi, jégkrém, hűvös kiskocsma, igazi frissítő.

Származási hely: Jótifuti_2011_08_25_from_Borsodi_Bandi

Indulás után nem sokkal kerültem egy gödörbe, lehet hogy a pihenő megártott. De szerencsére hamar elmúlt, a Duna átkelése már simán ment, Bökivel még megejtettünk egy kísérletet a hídról, több, kevesebb sikerrel. Nekem több, neki kevesebb:D:D:D Majd bevonultunk Dunavecsére az első nap végállomására. Szállásunkat elfoglaltuk, majd irány az étterem. Csupa vidámság, jókedv, röpködtek a poénok, szerencsére ezek mind a négy nap nagy részére jellemzőek voltak. Este még Pali átgyúrt, összerakott a másnapra. Már este eldöntetett, hogy a szoros időrend miatt fél órával korábban indulunk, így hamar álomba borultunk, úgy 11 óra magasságában.

 

2. nap: Dunavecse – Cegléd, 92,2 km

Származási hely: eftomi

A reggeli ébredés nem volt egyszerű móka, de szerencsére sikerült. Zilaci összeírta, majd elment megvásárolni a kis reggelinket. Pár kili megtétele után jött az első megdöbbenés az emberi hozzáállásról (hál Istennek nem ez volt a jellemző): az út mellett egy tanya melletti murvás parkolóban félreálltunk reggelizni, mire előbújt a tulaj, hogy azonnal húzzunk el, mert őt idegesíti, hogy ugat a kutyája. Még jó, hogy nem fenyegetőzött rendőrrel.. Igaz, ott volt velünk:D A lényeg, reggeli megvolt, közben jött Németh Zolika, Mónikával. Tasson megtámadtuk a kocsmát egy kis hidegért. Nem ártott, mert sajna a második nap sehol nem sikerült beszerezni egy kis jeget, így az út folyamán maradt a meleg víz, meleg sör, meleg kóla frissítésnek. De hát nem vagyunk mi finnyásak , toltuk neki becsülettel. Csak a jókedv megmaradjon. Pest megyébe áttérve döbbentem rá az első szervezési bakimra (talán az utolsóra is): kihagytam, földrajzból megbuktam:) Így nem tudtak rólunk sem a rendőrök, sem a közútkezelők:) A telefonom kezdte bemondani az unalmast, meg a locsolkodást, már vagy egy órája nem volt térerőm. Gyanús volt a dolog, nem a hegyekben futottunk a „pusztában” meg csak nem párolódik el a térerő. Örkénynél megálltunk, rendbe raktam, majd gyors telefonálások, aminek eredménye az lett, hogy a félóra előnyünk hamar elillant. Közben Bozót is becsatlakozott valahol, ahogy Frank Tibi is. És csak jöttek a becsatlakozók. Albertirsánál egy nagy csapat fogyatékos sportoló várt minket, akik átfutottak velünk a falun. Nagyon aranyosak voltak, büszkén mesélték, hogy milyen sok versenyen vesznek részt. Érzékeny búcsú, majd rohantunk Ceglédbercelre, hiszen mínuszban voltunk és a sajtó és a ceglédi fogadás miatt pontosnak kellett lennünk. Sajtó... Egyik kereskedelmi csatornánk rajta volt az ügyön, hogy egy szép kis összefoglalót csináljon megmozdulásunkról. Fehérváron ott voltak, a terv szerint vártak Cegléden, majd Debrecenben. A terv szerint.. Ugyanis ahogy megtudták, hogy Kósa Lajos nem fogad minket tárgytalanná vált részükről az egész. No comment.. Ceglédbercelen és Cegléd határában szép nagy csapat gyűlt össze, futottunk be a főtérre. A torkom elszorult a meleg fogadtatástól, éreztem hogy könnybe lábad a szemem, még Végh Atti nyakában is pityeregtem egy kicsit:D Az ünneplés után átvonultunk a szállásra, finom vacsi fogadott minket. A vegáknak Molnár Peti főzött tésztát, mi fincsi gulyást burkoltunk be. Majd következett Pali újabb gyúrása, sztem az étkezdében a többiek jókat nevethettek rajtam ahogy jajgattam a fájdalomtól. Sokunkkal ellentétben nem vagyok oda a gyúrásért, szükséges rossznak tekintem. No meg igen rossz alany is vagyok, akaratlanul megfeszítem magam, ami csak a munkát hátráltatja. No a lényeg, megvolt irány az alvás, hiszen másnap elvileg még korábban indultunk (volna), hiszen a tervek szerint egy 110 kilis etap várt ránk.

3. nap: Cegléd – Püspökladány (helyett Karcag), 98 km

 

Származási hely: Jótifuti 2011.08.25-28.-from Bendegúz. thx

 

Próbáltunk időben indulni, immár még nagyobb társasággal (Mjoci, Cseha, LittleYou, Rob, Végh Atti, Molnár Peti, Karesz, és bocs, ha valakit kifelejtek), de sajna késésbe keveredtünk. Abonyba újra egy csoda várt minket, zene, majorett lányok, igazi kis műsor. Majd finom reggeli a csarnokban és újabb csúszás után nekiindultunk, hogy bevegyük a következő várost – Szolnokot, immár a Szolnoki Gördögök bringás csapatával és a törökszentmiklósi Versenycsigákkal.

Közben jött az újabb negatív info: a Szolnok megyei Rendőrfőkapitány törvényi paragrafusokra hivatkozva csak nem kevés ellenszolgáltatásért volt hajlandó rendőri biztosítást adni. Nos.. Legközelebb nekik szervezünk adománygyűjtő akciót.. No de kanyarodjunk vissza azért amiért futunk - a gyerekekért. Közben Végh Atti lelkesen tanította Rob-ot egy kis magyarságra, ahogy Kriszti Kolontáron, Rob is hamar megtanulta kimondani a buzi szót 3 „z”-vel:D A többit nem is részletezem..:):) Szolnokra fantasztikus nagy mezőnnyel értünk be. Néha megálltam és csak néztem, ahogy zúdulnak le hídról. Fantörpikus látvány volt. Újabb meleg fogadtatás, majd szolnoki barátaink kivezettek minket a városból. Törökszentmiklóson újabb bringás csapat és EO-s spori csatlakozott: picikata és Virago. Mindketten életük első ultrafutásukra készülődtek. A futás során a jókedv töretlen volt, poénok halmaza, hülyéskedések tömkelege.

Közben az én szemeim előtt bőlé édes hideg dinnye lebegett. Vágyam Fegyverneken meghallgatásra találtatott, az út mellett dinnyeárusok hada. Itt hamarjában pihenőt rendeltünk el. Bár a dinnye nem volt hideg, nem volt édes, de dinnye volt:) A gazda ráadásul megajándékozott még sárgadinnyével és sárga bélű görögdinnyével. Vannak még jóemberek. Toltuk tovább az utat a meleg, zajos, büdös négyes úton. Koós Krisztián nem bírta ki vasárnapig, elénk jött előbb hozva sok hideg földi jót. Nem tudtunk rá haragudni:) Közben egyre jobban sötétedett ránk, egyre veszélyesebbé vált az út. Kétórás csúszásban voltunk, sajna nem tudtuk tartani az időtervet (nem gond, hatalmas élményekkel gazdagodtunk). Gyors megállás, felvettünk mindent ami villog, de az is kevés volt. Ispinek igazat kellett adnom a mai napot be kellett fejezni. Karcagra még elmentünk ahol Virago szülei vártak minket frissítéssel, türelemmel, szeretettel. Köszönünk mindent, Viragonak nagy gratula első ultrafutásához. Itt mindenki beült a kocsikba és irány Püspökladány. Püspökladány.... Szívembe zártam, ahogy nagyon sok települést az elmúlt négy napban. Szóval megvártak minket, vacsorát, kedves műsort, szállást kaptunk. Reni is várt minket, illetve eljött Karcagra. És hozta a sok, sok, hideg gyümölcsöt:) Későn feküdtünk le, aggódtam, hogy a négy órás alvás elég lesz-e az utolsó napra. Nem volt egyszerű aludni, fájt mindenem, forgolódtam, remélem a szobatársakat nem ébresztettem fel.

4. nap: Karcag - Püspökladány – Debrecen, 77 km

 

Származási hely: Jótifuti 2011.08.25-28.-from Bendegúz. thx

A negyedik napra egy könnyű nap volt betervezve. 55 kili, 8 órai indulással.. Erre még a hét elején tudtam meg, hogy a debreceni közútkezelő nem engedélyezte a Hajdúszoboszló – Debrecen közötti cirka 20 kilis szakasz megtételét a négyes úton, így kerülnünk kellett Hajdúszovát fele. Amit persze később nem bántunk meg. Aztán ugyebár ott volt az előző nap elmaradt kilométerei. Így ébredés hajnalban, hogy matevevel, Bökivel, VéZsével, Pujival megtegyem az elmaradt szakaszt. „Hamar végigrongyoltuk” a távot, gyors reggeli és félóra késéssel indultunk tovább. Közben érzékeny búcsú Mónitól, Krisztitől, Ispitől, Zolitól akiknek köszönöm a segítséget és a részvételt. Itt megköszönöm zilacinak is az önzetlen segítségét, a játékokat, amiket osztogathattunk a gyerekeknek. Sajnos olyan hirtelen ment el, hogy elbúcsúzni sem tudtam tőle. Közben újabb becsatlakozók: Molnár Anikó, Berényi Ervin, Koós Krisztián és felesége. Ők is első ultrájukra készülődtek. Püspökladány után Nádudvar felé vettük az irányt. Kisbuszunk eltévedt, valahogy elkanyarodtak a négyesre, így azt ittunk amink volt. Puji még hajnalban megtöltötte az egyik kulacsát kólával, még jó hogy eszembe jutott, kézről, kézre járt a flakon. Nádudvaron újra meglepi várt minket: megterített asztalok, Polgármester úr, gyerekek hada. A reggelit lefojtottuk egy kis gyümölccsel, majd folytattuk utunkat Szoboszló felé. Közben jött a telefon a királyi tv debreceni stúdiójától, mikor érünk be, riportot szeretnének csinálni. Egyeztettünk, riport elkészült, azt is megtudtuk, hogy az esti híradóban leadják. Leadták.. 20 mp, futólábakkal. Pedig Végh Atti is nyilatkozott. Félreértés ne essék: nem a népszerűséghajhászásért írom le ezeket. A megmozdulásunknak, a futás céljának tett volna jót. De mivel Kósa úr nem tudott eljönni, így a hír már nem hír. Torz világ, tele szépségekkel, szeretettel.. De inkább fussunk: Szoboszló után Hajdúszovát, némi keveredéssel. Reni anno mondta, hogy igyekezzünk mert a lelkész úr vár minket és egy órakor istentisztelete lesz. Én a „pihent” kis agyammal azt raktam össze, hogy a templomnál vár minket. Így felülbírálva a helyiek magyarázását elfutottunk a templomhoz. És mivel senki nem volt ott, így visszafutottunk az eredeti helyszínhez. Szovát után jött egy nagyon hosszú meleg egyenes. Igazi alföldi terep. Égető nap, forróság, és ami a legfontosabb egyre jobban gyarapodott a futók, bringások tömege. Aztán ez az út is elfogyott, feltárult újra előttünk a négyes út. A kísérő rendőrautó már várt minket, utolsó kilik következtek. Debrecen táblánál egy csoportkép, átfutottunk a város egy részén, a Plázában pedig célszalag, Sára, Reni, Anikó, Erika, és sok régi, új barát. Újra egy kis zokogás, protokoll. Sára, az úszó olimpiai bajnok gyönyörű beszédet mondott. Néztem a barátaimat, ahogy álltak velem szemben. Szívem tele szeretettel, végigjöttek velem, kísértek, segítettek, átlendítettek a holtpontokon. Megcsináltuk együtt, megfutottuk a 335 kilit, futottunk, hogy segíthessünk. Köszönet, hála érte.

Származási hely: Jótifuti 2011.08.25-28.-from Bendegúz. thx

 

5. nap – röpke értékelés, vélemény, linkek

A négy nap megmutatta, hogy a nehézségek ellenére, a buktatók ellenére, az emberek többségében megvan a segíteni akarás, az önzetlenség, néha visszafojtva, amit ilyen megmozdulásokkal elő lehet csalogatni. Futásunk úgy érzem elérte célját, felkeltettük a figyelmet a hátrányos sorsú embertársaink iránt, sok embert mozgattunk meg a cél érdekében. Új remek sporikat ismertünk meg, barátságok köttettek. A fogadó városok, falvak nagy része fantasztikus fogadtatásban részesítette a sportolókat. Voltak nehézségek, voltak megbotránkoztató dolgok, ezekkel nem foglalkozom már, mindenki számoljon el a maga lelkiismeretével. Ha van neki.

Remélem sikerült segítünk az Angyalszív Alapítvány törekvésében, sikerült egy kicsit felhívni a figyelmet a fogyatékos emberek hátrányos helyzetére.

Hogy mit hoz a jövő? Ahogy a jótifuti felhívásakor írtam: olyan világot élünk, ahol mindig van valami cél, amiért fel lehet, fel kell húzni a futócipőt, bringára kell pattanni. Hányatott sorsú emberek, gyerekek, állatok élnek, várják a segítséget. Jövőre újra megmozdulunk, ígérem.

Mert tudjátok: Futunk, hogy segíthessünk!

 

És akkor pár link a futásainkról:

Képek:

Fülöp Tomi képei:
https://picasaweb.google.com/kingofrun/Eftomi?authuser=0&feat=directlink

Borsodi Bandi képei:
https://picasaweb.google.com/kingofrun/Jotifuti_2011_08_25_from_Borsodi_Bandi?authuser=0&feat=directlink

Rebb András (Bendeguz85) képei:
https://picasaweb.google.com/kingofrun/Jotifuti2011082528FromBendeguzThx?authuser=0&feat=directlink

Máté Csaba képei:
https://picasaweb.google.com/103673264925350781474/SzfvarDebrecenJotekonysagiFutas2011?feat=email

Törökszentmiklós:
https://picasaweb.google.com/112673826353514782094/Torokszentmikos?authkey=Gv1sRgCOvj283q_NnNcA

 

TV felvétel:

Szolnoki tv:

http://tudositok.hu/3821/video/Futunk_hogy_segithessunk

 

Fehérvár TV:

http://www.fehervartv.hu/index.php?pg=video&cid=16&vid=4318&autoplay=true

 

Cegléd TV:

http://www.ctv.hu/ctv-hirado.html (2011. 08.29-i híradó, 6:30p környékén)

 

2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)