A tegnap éjjeli Gödöllői buli, hajnali afterparty :))), és 3,5 órás (2 etapban előadott) szundi hatására épp hogy élek, de, leültem kicsit nézni, (kis esti programom előtt) hogy más mint fut, ha ma, én, úgyse. Ehhh ...

Ez igen ott van! :)

http://www.youtube.com/watch?v=dnizzgzyzu8

Ember ???

http://www.youtube.com/watch?v=DrlmLvPFdg8

Ezt rendszeresen megnézem, tudom beteges! :)

http://www.youtube.com/watch?v=TPIw3cv8Zls

Ezt Bozót spori (és a többi leányzó) kedvéért! ;) Bár a cipőnyiszálós részt nagyon komálom!
http://www.youtube.com/watch?v=9SUZ5xB_Skk&feature=related

A cure zeneügyileg viszont kritikán aluli volt, tízenketten tévedtünk be, rendre 34-39 közöttiek, sikerült is megemelnünk az átlagéletkort 14-ről 15 évre, 2 óra hossza erejéig! :DDD

... avagy az esések napja ... :)))

Az elmúlt hét edzésintenzitás szempontjából elég lehangoló képet mutatott. Noha kiscsaládom péntek délután felment Gödöllőre, egyedül hagyva apát, de a péntek esti 21.30-as irodaelhagyás kissé késeinek hatott, így a relatíve kedvező körülmények ellenére nem indultam neki futni, mást terveztem.
Dobtam egy hátast az ágyba. ;)
Másnap hóesésre ébredtem. A táskákáim alól még szinte ki sem láttam, mégis éreztem, igen ez lesz
AZ a nap! Nekivágok a domboknak! A sárga tengeralattjárót fütyörészve láttam neki valamiféle harci helyzetet teremteni magam körül.
11 óra már jócskán elmúlt mikor végre felöltözve bringával a kezemben nekivágtam az útnak.
A terv az volt, hogy arccal a Bükknek (pontosabban Kisgyőrnek) nekivágok a domboknak, a többi meg úgyis adja magát. Ezalatt odakinn már leesett 10-12 centi friss hó, minek következtében a háztól úgy 20 méterre elhajítottam a kerékpárt és kiterültem az úton. (A kerékpáron tök kopasz aszfalt köpeny figyelt,
a gyorsabb előrehaladást segítendő.) Itt merült fel bennem először, a kérdés, nooormális???
Egy röpke pillanatra átsuhant az agyamon, hogy vissza szaladok a kedves bringájáért (azon brutál terep köpenyek vannak), de el is hesegettem magamtól az ötletet, mondván így az életbe nem indulok el,
és különben is most csiszolódik a technikám.
Eme döntésem folyományaként előadtam még 3 zakót a következő 2 kilométeren.
Az első 90m-es szinthez érve rájöttem, hogy a nyeregben ülve esélytelen vagyok, ezért a gépet hol tolva, hol rajta egyensúlyozgatva közdöttem le a következő 3km-et ... Kellemesen bemelegedve értem
el a Bükkaranyos fölötti dombtetőt, ahol is elrejtettem a gépet a rekettyésben, s immár futva ereszkedtem le a völgybe. Azt nem részletezem, hogy mennyire élveztem a helyzetet, maradjunk annyiban, hogy nagyon. Eltekintve még két további hátastól a friss havon, gyorsan leértem a faluba. A völgybe aztán Harsány felé vettem az irányt. Itt az első adandó alkalommal ismét beromboltam az erdőbe. Lassan de biztosan hízott a hó a lábam alatt, és egyre jobban beborult az ég a fejem fölött. Már nem hiányzott túl sok ahhoz, hogy elérjem a kisgyőri mezőt, mikor rádöbbentem, hogy bizony már 2 órája úton vagyok, mindennemű frissítés nélkül, csupán a hasitasiba volt fél liter meleg tea, illetve 10dkg szőlőcukor, végszükség esetére. Nem akartam semmi fölös cuccot cipelni, úgy gondoltam ez a 15 kilométeres laza kocogás nem fog kifogni rajtam! Komoly erőfeszítések árán rávettem magam a visszafordulásra, de nem ám arra amerre jöttem, bahh, dehogy! Abba mi a ráció? Másmerre! Így sikerült, hogy Bükkaranyost 2 utcával hamarabb hagytam el, mint idejövet. Nos ezzel sikerült bekeverednem a fiatal tölgyesbe, ami noha mesésen szép volt a szakadó hóesés közepette, mégis kissé vészjóslóan hatott annak tükrében, hogy már délután három is elmúlt. Szidtam is magam, hogy a francért nem hoztam magammal fejlámpát!? Lényeg a lényeg, több ösvényt is bejártam, de a keresett útra nem találtam rá. Persze a látótávolság közben úgy 100 méter alá csökkent, ömlött a hó, és bármerre néztem mindenütt fák és fák és fák.
A probléma az volt, hogy én a bringámhoz próbáltam visszajutni, azzal tisztában voltam, hogy ha megyek tovább neki a dombnak, előbb-utóbb Nyéken leszek, de onnan én vissza nem mászok azért a kacatért
azt tutibiztos! Felhagytam az ösvény keresésével, és nekivágtam toronyiránt, amerre a vasat sejtettem. Ennek köszönhetően, bekeveredtem abba az elvadult szilesbe amin túl a gép várt rám (ezt akaratam kikerülni az ösvényen), sikerült majdnem kivernem a szemem, és összegyűjtöttem még 2-3 kék-zöld foltot a fenekemen. Enek ellenére úgy 35 perccel később meglett a gép. Túl sok örömem nem leltem benne, mivel a fékek és a váltók befagytak, a villákközé fagyott hó pedig nem hagyta forogni a kerekeket ...
Egy röpke pillanatra felrémlett előttem a bringa Decathlonos cetlije melyen a következő állt "Rövid, 1 óránál nem hosszab utakra, heti egy alkalommal". Helyben vagyunk. A megfelelő konzekvencia levonása után megpróbáltam legalább 25%-ig üzemkész álapotba hozni a paripám (forogjanak a kerekek).
Majd megkezdtem az ereszkedést a mintegy 150 méternyi mélységbe! :O Ez úgy festett, hogy leengedtem az ülést, így már leértek a lábaim a hóig. Bal láb a pedálon jobb a hóba, és csúúszik.
Inkább oldalra, mint előre. A fedélzetiszámítógép beeerendezés 0 és 4km/h közötti értéket mutatot. :)))
A hó már 30-35cm mély volt , amit baromira élveztem. El is múlt belőlem az a 45%-nyi apafigura, s maradt helyette a maradék 65% gyerek. :)))) Egész addig elvoltam így magamba, míg mögöttem felhangzott egy vigyázzzz jövök, csatakiáltás. Én gyorsan kifaroltam az út szélére (nem volt nehéz), a két menőjenő meg olyan 45km/h-órás tempóval sűvített lefelé mellettem. Porigalázva bámultam utánnuk, ahogy magabiztosan rombolnak lefelé a szakadó hóba, fittyethányva a 35cm mély szűz hóra, és a domb alján nem, nem esnek el, nem csúsznak be az egri busz alá, hanem gyönyörűen kivitelezett megállást hajtanak végre az M3-tól 25cm-re. Jahm profik. Hazáig tartó 3km-en már csak egyszer csúsztam el (javult a technikám! :DDD). Túraidő 4 óra (a dombokra vezető út oda-vissza, ami máskor szumma 18 perc, most KETTŐ azaz KETTŐ óra volt). Majd levezetésképp előadtam még 50 perc hólapátolást. Csoda-e, hogy úgy 21.00 óra magasságába eszméletlenül borultam az ágyba? Ez a kis terepfutás kóstolgatás olyan izmaimat mozgatta meg, melyekről nem is tudtam, hogy léteznek. Arról nem is beszélve, hogy a túrát követő 50 percnyi aktív hólapátolással, közel 5 órát voltam talpon, 26km-et tettem meg, de ennek ellenére se a térdeim, se a vádlim nem pofázott vissza! A fenekem viszont azóta is sajog, hogy aztán a rendszeresen előadott zakóknak köszönhetően-e, avagy szimplán izomláz? Nemtom. Ez a futó kirándulás rengeteg új élményt adott, nem utolsó sorban újabb hatalmas adag motivációt!
Bozótnak: Felétek van kullancs?