Először is köszönöm a bíztatást,és a jótanácsokat,és egyúttal hatalmas gratula minden résztvevőnek,bármely távot is teljesítette!

Áááááááállati boldog vagyok!:-)Neeeeem hittem volna!Még csütörtökön elhúztam rehabra elbújni a világ elől,pénteken csináltam egy őrült óriás főváros-gyalogos túrát(túra papucsban,haha,amiért beszereztem még egy vízhólyagot a talpamra)szombaton az eső miatt nem mentünk ki a metropolra,de helyette délutáni elkeveredésemben és hülye kiváncsiságomban sikerült egy rögtönzött futóedzést összehoznom a magával sodró menekülő tömeggel(magassarkúban,nanáá)és szombat éjjel fél3ig válságot kezeltem telefonon.Ma reggel amikor alig bírtam kinyitni a szemem,azt gondoltam:hű anyukám,ha ebből meglesz a résztávom minden gebasz nélkül,akkor megcsókolom a hülye fejem(elég abszurd nemdebár).Mónit korán kicitáltam a ligetbe,mert őrülten izgatott voltam,és az előző napi sodró élményeim miatt a banánvásárlás elmaradt,és nekem banán kellett reggelire,nem más,banán!Vadászni kellett!Aztán persze 9kor ment a piszkálódás miközben a fűben ücsörögtünk,hogy miért is vagyunk már itt?:-)Persze,oké,de én szeretek tutira menni,főleg ha nem is tudom mi vár rám...Háromnegyed 10kor beálltam a pisi-sorba,de amikor valaki fennhangon megjegyezte,hogy már 53 és a sorunk nem haladt,egy bődületes felismerés cikázott át az agyamon,még nincs rajtam a chip!Sorból ki,bokorba be,mert ilyen hólyaggal hova...mit számít ki lát?!:-)Chip fel,Mónit átölel,és be a tömegbe.

A doboktól teljesen felpörögtem,még nem voltak meg a futóléptek,de már tudtam,meglesz a félmaraton!A racionális felem persze teli torokból röhögött:fogalmad sincs kislány,hogy hogy bírod,és már tudod??Tudtam.Teljesítménytúrázásból tudtam,hogy mennyire fontos az egyenletes tempó,és nem szabad másokhoz igazodnom.Koptak és maradtak el a kilóméterek.A frissítésekre különös gondot fordítottam,a testem mondta mi kell,mi fog kelleni,én csináltam.2-3kilóméterenként futottam fél percet elnyújtott léptekkel,hogy kicsit másfajta terhelést is kapjanak az izmaim,mintegy megpihentetésként,és a doboknál behúnyt szemmel töltődött a fejem.12-nél meghökkentem:micsinááááász,hát mindjárt váltani kell,és még csak nem is lihegsz?Hát nincs az az isten,hogy chipátadás után kilépek a tömegbe.Móni vár,átölel,chip átkerül a lábára,ő elnyargal,én vissza a tempómba,de 16 táján már érezhetően gyorsulok,mintha valamifajta új erőre kapnék,de tartom a gyeplőt nem engedem a lovakat,majd 19körül engedem nekik a gyorsabb ügetést,a boldogság folyamatosan szétterül bennem,és az elképedésem határtalan:nem vagyok fáradt,de nem csak a fejem nem(mert leginkább ugye az visz előre)hanem a testem sem!Nincs erőlködés,nincs lihegés...20után teljesen felpörgök,és amikor a távolban meglátom az órát és a célt,elbőgöm magam:megcsinálom,megcsináltam!Az óra alatt ugrok egyet,szédültségemben rossz helyre futok be,és fél másodpercig még érem is van a nyakamban,de aztán lekerül,a páros indulóknak nem jár,de kit érdekel,mit számít,azt sem érdekel ha senki nem látta,senki nem tudja,megcsináltam!!!Elsasszézok a megbeszélt találkozóhelyünkig,tánclépésben naná,és úgy érzem,hogy még sohasem voltam ilyen kitörő energiában!Mire Móniék előkerülnek,addigra ügyesen kinyújtva,lenyújtva,átmozgatva,ők is hitetlenkednek,de én sem hiszem,hogy 21km van a hátam mögött...

Hazajövök,a csendes utcán húzom a kis gurulós bőröndöm,és úgy lépdelek mint bajnok ki messziföldről hazatér hazajába,jpedig nem is tudja senki mit csináltam,jóízűen vihogok magamon és a lakásajtót bezárva magam után az előszobatükörbe belesandítva egy új embert látok...Aki alig várja a következő önmaga legyőzését!:-)))