Kipróbáltam a Margit-szigeten a futókört.Elég felemásak az érzéseim.Egyfelől profi a körítés:öltöző,zuhanyzó,éves bérlet,chipes időmérő(persze.Az órádat otthonfelejtheted.De a chip mindig nálad van...).Uszi és strand a közelben.Szóval tökéletes.500m-enként jelzés.

De.A futóút talaja gyalázatos.Szinte nevetséges érzés.Olyan,mintha belesüppednél egy túltömött bőrülőgarnitúrába,és azon agyalnál:jó ég,hogy fogok innen felállni?

Ami még zavart:a rengeteg ember.Nem a futók.De a sok sétálgató,kocsit tologató-lehet,vénségemre embergyűlölő leszek?

 A furcsa az,hogy Münchenben nem zavartak.Igaz,ott 7km-es egyenes volt a futóút,és a sétálók szétszóródtak,sokan meg inkább a bicajosokat boldogították a párhuzamos kerékpárúton,vagy a folyóparton sétáltak,fürdőztek,grilleztek.

Ott viszont nem tudtam ilyen jókat beszélgetni mint Pennel.Nem is lett túl gyors edzés.Utána elmentünk szénhidrát feltöltést végezni.Nagyon jó munkát végeztünk...

Pen jól szórakozott rajtam.Hoztam futónadrágot,pólót,zoknit,de semmi mást.Jó,a cipő érthető,elvégre azt venni utaztam fel.De se törölköző,se tusfürdő...persze,hisz reggel rohantam Ladányba,értekezletre.Még jó,hogy útban van Pest felé.

Az IC-n egy darabig ölben szorongattam az új cipőt.Aztán nem bírtam tovább:átcseréltem.A szembenülő nagyi és kamasz unokája jól szórakoztak rajtam.Irtó idegesítő volt:végig sutyorogak és nevetgéltek.Biztos nem én voltam a céltáblájuk,de ezt több mint 2 óráig élvezni...én és a mellettem ülő hölgy méltósággal tűrtük,hogy belemásznak az auránkba.Ő olvasott,én a tájat néztem.

Szerettem volna ott lenni.A földutakon futni.Hosszan-hosszan a nyárvégi napfényben.Az augusztusi nap aranyba vonta a fákat,a földeket,a tanyákat.Bearanyozta az őzek szőrét.Nem hevített már, csak langyosan melegített.Jó lett volna arra menni a vonat helyett.Kerülgetni a tanyákat a kutyák miatt.Egyedül,vagy társsal beszélgetve.Palackot cipelve végig a hatalmas szántóföldek,erdők között.

Sötétedett már,és megjelent a Farkassziget.Kivillant fái közül a fehér lokátor.Állítólag 8 km-re van az erdészettől.Odáig még nem mentem ki...ki kéne oda is futni...

Innentől a hátralévő 43m-en szinte minden fát ismerek a vonatból.Hazafelé tartok.Milyen lenne hazafelé futni a hűvösödő nyárvégi alkonyatban...olyan borzongós,izzadós,szúnyogcsapkodós futás.Úgy vágytam rá-igen,ez már kóros,ez már tényleg betegség!Végülis bicajjal már mentem ki a munkahelyemre.Az igazi kihívás a kifutás lenne-vagy 46-50km!Na,majd egyszer,az ötlet,a vágy megvan.

Kint beállt a sötétség,a pusmogó páros se zavart már.Azon tűnődtem,mennyi út van az ember életében.Utak.Erre vagy arra?

A kislányom egy rajzfilmből mindig lejátsza a következőt:

"-Most merre?Erre vagy arra?"

"-Erre arra,erre arra..."

És megfeddi a babáját:

"-Chrissie,Chrissie,Chrissie!Mindent összezavarsz!"

Olyan aranyos,hogy túrázás közben minden keresztútnál erre-arrázott az egész család.És szegény Chrissie-t jó sokszor leszúrtuk.

De azért jó úton lenni.Keresni a jobb,vagy a kevésbé rossz utat.Akár futva.Amíg hazafelé mentem,örültem,hogy ez az út megadatott nekem.Hogy valamikor rátaláltam.