A gondolatot követte a tett. Mostmár, ha annyit nyüszögtem, ki kell próbálni a Coopert.

Tudtam, csütörtökön a dupla tesiórásokkal a pályán méri fel egyik kollégám, de csak az első órám volt lyukas. De épp az egyik kedves osztályommal, a hatosztályos gimi 2. évfolyama- ez nyolcadikosnak felel meg, ott talán nem bőgök le nagyon.

A suliban is lefuthatnám, de a kézipályán, ahol medicinlabdával vannak kijelölve a kb. 100 m-es körök! Mire belelendülök, jön egy éles kanyar. Ezt átgondolva, bicajra pattantam, és a vonattól egyből a pályához tekertem. Úgy két percre van, nem nagy kunszt! A bejáratnál kicsit hezitáltam, de aztán beballagtam.

A kollégám egyből vigyorogva rábólintott a kérdésemre. Gyorsan átöltöztem, és míg az osztály gimnasztikázott, kocogtam két kört. Mit mondjak, az én koromban nem egy ideális bemelegítés! De a végén a csajok már csak rám vártak.

Az edzői instrukciók alatt hálásan kilihegtem magam. Furcsa érzés volt hallgatni, régóta magam edzem magamat. Nem volt rossz. Rajt után Vikivel rögtön az élre álltunk. Ő az amatőr kézilabda-bajnokságon 3. helyezést elért csapat tagja, van állóképessége. Pluszban okos, szorgalmas, udvarias- és még szép is. Öröm ilyen diákot tanítani, de a nyomában csühögni...

Az első kör 1:45 lett, én 5-10 mp-cel rosszabbat terveztem. A kollégám mindig bemondta a köridőt, sajna, fejben nekem kellett utánaszámolni. A 2. kör már 1:50 lett, és Viki pár lépést elhúzott. A 3. körben kissé érezni kezdtem a bemelegítés hiányát.

Hamarosan leköröztük a végét- volt, akit kétszer is! 12 p alatt 4 kör- ciki! A fiúk lelkesítettek a lelátóról, és tudtam, a 2500m meglehet. De több?

A 6. körben Viki sétálni kezdett, és kitört belőlem a tanár."Gyerünk, most nem adhatod fel!" - horkantam rá, és újra meglódult előttem. 2400-nál megkaptuk a közös lelkesítést, és megpróbáltunk belegyorsítani. Ő egész könnyedén mozgott előttem, engem csak az a cél repített, hogy átlépjem a 2500-as bűvös határt.

A végét jelző sípszónál leroskadtunk a fűre. Összepacsiztunk, majd pulzust mértünk. Neki 190, nekem 180 lett. Boldog voltam- és izzadt. És 20 percen belül órát kellett tartanom.

Bicajjal vezettem le, gyors zuhany a suliban, átöltözés, és becsengőre hallatlan elégedetten beestem órára. Ezt minden reggel megcsinálnám!

A tesiszakos kollégák megjegyzései:

A) Tibi: Csak ennyi?

B) Szilvi: Nem is rossz!

C) Jozsó: Neked ez nem volt túl gyors? Te ennél hosszabbakat futsz, nem?

Ki ne hívjam őket 7-8 kilire.... 

Most vagyok úgy, hogy segítség, agyonnyom a tanévvége! még bő két hó, és vége lesz, mindenki lezár, leérettségizik, és aztán... de addig!

A 20 kili megvolt, most újabb motiváció után kell nézni. Itt lesz a szomszédban a Délibáb Futás, arra kiváncsi lennék. De a maraton váltó nem tudom, időben összejön-e, olyan zsufis lesz most minden. Persze, szerettem volna a tantestületből összeszedni pár sportosabb kollégát, de nincs.

Azon tűnődöm, le kéne futni a Cooper-tesztet (a diákok most orrán-száján ezt futják, kocogják, sétálják). Csak nem tudom, mi a jó eredmény egy 38 éves nőnek. Pedig kiváncsi lennék, mert most a súlyom is nagyon ott van, ahol kéne, és jó erőben érzem magam. Ezt kéne mp-ekben kifejezni. Legalább megtudom, kéne még gyorsulnom, vagy elég a céljaimhoz az az állóképesség, ami van. 

Eljött a nagy nap- persze, már a nevezés is IQ mérő volt. A versenykiírásban uis csak a versenyközpont címe nem szerepelt...De ilyen apróságok nem zavartak, a két gyerekkel addig keringtem szombaton Db-ben, míg megtaláltam.

Az idő csodás volt a rajtnál is, a wc-ellátás kevésbé. Néhányan gyorsan beüzemeltünk egy szemetes-konténert, több fiú-lány hullámban támadtuk a mögötte lévő, hervatag sövényt.

Az első km-eket semmiképp nem akartam elfutni, így a 11 perces 2 km-en kicsit meglepődtem. Edzésen ritkán megyek 6 p-en belülre. Fogom ezt bírni? A házunk előtt családom várt. A kétszólamú "Hajrá anya!!!" eldöntötte a kérdést: itt betlizni nem lehet! A frissítés után (29 perces 5 kili) szélesen vigyorogtam már. Csak azt sajnáltam, nincs onlányos pólóm. Így, ha futott is virtuális Edzésonline SC-s, ez a tudatomig nem jutott el.

Az erdő fái közt haladva azt gondoltam: igen, ez az, ez a gyönyörű, a Nagyerdő! Kocsik nem (alig) voltak, így csodás illat terjengett. A Vidámpark mellett eszembe jutott: előző nap rápihenés helyett ott csellengtem a 9.E-vel. Jól sikerült tanulmányi kirándulás volt, biztos ez is dobta a lábaimat. Valahogy minden összejött. Szinte repültek a lépteim, úgy éreztem, a világból kifutnék most.

Frissítésnél mindig lelassultam, nem tudok futva inni, de utána meglódultam míg bőszen locsoltam a fejemet (vízzel, persze). A tizes 56:20 lett. Kifelé Pallagra gyilkos pofaszél támadt- valahogy nem érett rá a helyzet, hogy barátommá tegyem, bocs, Vérnyúl!

Sebaj, vissza hátszél lesz az! Lett is, de a novemberben odavágott térdem jelezte, ez neki gyors, és sok. Csak nem lassítok, míg hátulról tolnak? A rossz lábammal felléptem a felezőre. Ez a3-4 cm emelés jót tett: lassan csillapult a rossz érzés. Hála a hupnis magyar utaknak.

Később összefutottam Marusák Tamással. Együtt mentünk a frissítőig. Ott beütött a krach: fájni kezdett a hasam. Szemérmes fiúk ne olvassák tovább:  épp nehéz napjaim közepe....

Leálltunk inni, és sétáltunk 20 m-t. Eztán futni kezdtem, mint a nyuszi- jó, fél nyuszi. A végén az egyetem-kerülő 400m nagyon váratlan volt, de ígyis belül lett a 2 órán: 1 óra 57 perc 42 mp.

És könnyed volt, és jó volt, és végig élveztem, és... na, szóval ez az!!!  

A Farkasszigetre bicóztam, 20 kili előtti átmozgatásra. Közben aranyos sztori: közelítek a MÁV legzsufisabb vonala, a Záhony-Bp sínpár felé. A sínek KÖZT két nénike beszélget békésen, az egyik mellett a bicaja. Közelítek: még mindig pletyóznak. A szabad jelzés ellenére lelassítok, ahogy tanultam- vonat sehol. Elmegyek a társalkodó nyugdíjasok mellett: tényleg a két sín között álldogálnak, éppen valakinek az eü. problémáit taglalván....

Megalapozta az edzés hangulatát, ahogy a nyárias meleg, a csicsergő madarak- jól megkapott, asszem, szűnőben a tavaszi depim.

Erről eszembe jutott: pár napja a Nagyerdőben futottam. Szembe velem két csaj, két maximálisan miniatűr ebbel. Yorkshire kölykök voltak, a lábuk alig látszott, de gurultak ezerrel. Az általam úgy körberajongott 6 hetes labradorok hasa alatt simán átsuhanhattak volna, ha lenyalják a sérójukat.

Érdeklődéssel kocogott utánam az egyik, mire a gazdi:-Dió, Dió, ne kergesd a nénit, gyere vissza!-mit mondjak, fuldokoltam a nevetéstől. Dió...

Jó is lenne kutyával futni, kicsit nagyobbal. Na, jó, emberrel is megtenné...

Miután beindult az erdei futószezon, a szaunát és súlyzókat jegeltem. Csodás dolog újra a poros erdei ösvényeken járni, bár mióta összeszedtem azt a Lyme-kóros kullancsot, kicsit félek, és a szélesebb utakat szeretem. Vigyázzatok magatokra Ti is, sajna, ez nem játék!

Újabb futópályát találtam Ladány mellett: a szépséges-szép Farkasszigetet. Igazi szikes, ruganyosabb a legjobb füves pályánál! (Trágyásabb is, de bogyós és száraz, tehát nincs gond. Se juhászkutya.)

Írtam egy csodajó blogot, és ügyesen ki is töröltem első élményeimről. Ez van. Egy keddre szánt 2,5 órásra tervezett edzés a kulcs lakásban hagyása miatt meghiusult- álltam az ajtó előtt, és legszívesebben betörtem volna.

De tegnap végre becsavarogtam a fél- na, jó, tized- Nagyerdőt. Ott nosztalgiáztam a régi utakon, ahol- jaj, ne!- 24 éve az első erdei kocogásunkat tettük Edittel. Úgy átalakult minden, alig ismertem rá. Furcsa élmény volt. Mi minden történt azóta. Mennyit változtunk! Változtunk? Vagy maradtam aki voltam, csak gyász, csalódás, szerelem és öröm rakódott rám... és ha futok újra az a régi leszek. Vagy ott él az a kamasz valahol csak elrejtőzik, és ilyenkor merészkedik elő?

Félre a lelkizéssel! A mai nap a keresztedzésé volt! Ablakot mostam! Ajánlom mindenkinek. Kellően edzi a felsőtestet, főleg a vizes függönyök felrakásakor. Létrára fel-le, és még az egyensúlyérzéket is fejleszti. Jöhet hozzánk bárki kipróbálni, sok ablakunk van, maradt még.

A romantikáról Rómeó és Júlia gondoskodtak, de nem éreztem királynak magam. Lehet, a szomszédok sem.

De holnap félre a pöpec házinénivel-úgyse jelemző rám! Megyek futni!