Az UB sikertelen teljesítése miatt nem írtam eddig beszámolókat a versenyekről. Valahogy elment tőle a kedvem. De úgy látom sokan kíváncsiak vagytok arra mi is történt velünk.

Az egész utazásunk kaotikusan kezdődött, Ujj Zoli elvesztése miatt is. A szervezés félbemaradt, de azt hiszem ez nem befolyásolta senkinek az eredményét.

Végül is az utazás rendben ment, a szállás és ellátás is kielégítő volt. Mi csütörtök este érkeztünk. Pénteken délelőtt jutott idő a pálya bejárására. A pálya egy kisebb tó körül lett kijelölve, kb.1,55km hosszon. Elindultunk megnézni.Az eleje még rendben volt, de aztán jött a térkő úgy 600méteren, majd a kis híd, valami tégla szerűvel kirakva, ami ráadásul göröngyös is volt. Már előre gondoltam, hogy ez éjszaka nem lesz valami könnyű. A többi aszfalt. Amúgy nagyon kultúrált kis parknak tűnt.

Délután még várt ránk egy megnyitó, amin sikeresen részt vettünk. Ez azért fontos, mivel a 100km-es VB-n a szervezők elfelejtettek elvinni minket a megnyitóra.

Szombaton 10-kor már a pályán voltunk. Mindenki kipakolta a frissítőjét. Melegítés, kis izgalom, wc felderítés. Mindössze 5db mobil wc 260 versenyzőnek, rendezőnek, és a segítőknek.Képzelhetitek mi lett ott több mint 24óra alatt.

12-kor rajt. Úgy éreztem valami ismeretlenbe ugrottam fejest, mert ez az volt a részemről. Tervem nem igazán volt. Gondoltam elindulok egy nekem kellemes tempóban, és megpróbálom ezt a kellemes érzést tartani. Azért írok érzésről, mivel azt hittem gps-t nem lehet vinni, ezért otthon hagytam az órámat. Csak egy hagyományos órát viseltem, ami a pontos időt mutatta. A szervezők kitettek egy nagy stoppert, ami mutatta az eltelt időt. A kijelző nem mutatta az eltelt köröket, vagy kilométereket.(Csak elvétve, a 24 óra alatt kb. kétszer láttam valamit, de én nem tudtam leolvasni.) Szóval érzésre futottam. Már máskor is volt ilyen, ezért nem estem kétségbe, mentem. Kb. 6perc/km-es tempóval kezdtem. Az idő ideális volt. Kicsit felhős, hűvös, délben 20 fok körül,kis csöpörgős esővel. Úgy érzem jól mentem, rám is szóltak, hogy kicsit óvatosabban, van még idő! Hát az volt bőven! Lassan is telt az eleje. Kb. megsaccoltam hol van a maratonom, hol lehet a 100km-em. Eddig jól is ment, de itt el kezdett rendetlenkedni a pocakom. Alul jött, fölül meg forgott. Gyorsan leálltam a gélről, meg az izóról. Már undorom volt az ízétől. Szerencsére sok segítő jött velünk, igaz nekem nem volt sajátom, de megoldották a gyomor-problémáimat. Valahogy feltámasztottak, egy óra alatt rendeződtem és visszajött az erőm. Éreztem a lendületet, éreztem hogy újból elrugaszkodok a földtől. Nem is gondoltam, hogy ilyet érzek 12 óra futás után. Érzésre ez volt a legkellemesebb 8 óra futásom. Ez az időszak érdekes módon éjszaka és hajnalban volt. A pálya is egy kicsit kiürült, lehet hogy néhányan pihentek egyet? Én még álmosnak sem éreztem magam. Ez a kellemes futás azonban nem maradt meg a végéig. Sajnos a gyomrom újra háborgott, gyalogolni kellett, viszont ha futni kezdtem fájt az oldalam, de a lábam is nekikezdett. Minden egyes becsapódásnál fájt a lábfejem, lüktetett a lábszáram. Nem voltam egyedül ezekkel a gondokkal, Viki már rég csak gyalogolni tudott. Anitának eleve problémás a sípcsontja, ez még rátett egy jó nagy lapáttal. Hozzájuk képest az én fájdalmam nem is tűnt olyan nagynak. De azért már nagyon sajnáltam magam. Lehet hogy nem kellett volna, mert csapatban elég jó esélyünk volt előrébb kerülni. De valahogy a vége nem ment. Már csak az dobott fel, amikor a pálya felélénkült, a pihenősök előjöttek és mindenki próbálta odatenni magát a végére. Én is még összeszedtem a maradék erőt és mentem, nehogy ezen a pár lépésen múljék a vágyam , a 200km feletti teljesítés. És végre lefújták, megállhattunk. Óriási volt az érzés, hogy teljesítettem. Ilyet még soha nem csináltam és lehet hogy nem is fogok. Nagyon nehéz tervezni 24 órát. Nagy a táv, sok az idő, rengeteg hibát lehet elkövetni. És folyton figyelni kell és tanulni, hogy mit jelez a testünk. Én is sok hibát elkövetek, de még nem tudom hogy is javíthatók ki. Vagy egyáltalán ki lehet-e küszöbölni, vagy mindig számítani kell rá? Sok kérdés van bennem. Még le kell ülepedjen és aztán értékelem.

Minden esetre csodálatos élmény volt a futás és csodálatos volt a csapat. Ebbe beleértem a versenyzőket és a kísérőket is. Nélkülük ezt soha nem értem volna el. 

Külön köszönet illeti Bacskai Zsoltot,aki segített a felkészülésem során!

Kérdeztétek, hogy figyeltem-e másokra, vagy a helyezésre. Hát nem. Magamra figyeltem, kijelző nem volt, eredményeket nem tudtam. Pihenni nem álltam meg egyszer sem, mindössze átöltözni. Pulzust nem mértem, nem is volt mivel. Ezt pótolta az érzés.

Egymás buzdítása meg egy óriási dolog. Most is borsózik a hátam, amikor átfutottam a frissítő sátoron és a segítők sorban állva hangosan kiabálták hogy: Hajrá Zsófi!

Mindent köszönök:

Zsófi