Gondoltam még frissen leírom az élményeimet, mielőtt az ultrafutó agyam törli az általa nem kívánt részeket. Ami elég hamar megtörténik.

2012.03.22-e volt. Épphogy befejeztem a Balaton Szupermaratont, pihentettem elfáradt lábaimat és az agyamat is próbáltam frissíteni, amikor telefonhívás érkezett. Ujj Zoltán, az UMSZ elnöke keresett. Valahogy nem ért váratlanul a hívás és sejtettem is hogy milyen ügyben keres. Már sokszor elképzeltem egy ilyet, de nem gondoltam, hogy ennyire hamar megtörténik. Felkínált egy indulási lehetőséget a 100km-es VB-n Seregnoban. A női csapathoz még egy emberre volt szükség. Sokan nem vállalták az indulást (pedig gyorsabbak mint én) ezért keresett meg engem. Mindössze 15 percet adott a gondolkodásra, mert a nevezést még aznap este le kellett adni. Gyorsan megbeszéltük itthon és elvállaltam.

Ami mellette döntött: áprilisban úgyis akartam futni egy 100km-es aszfaltos időt

                               talán többször nem is hívnak

                               fiatalabb már nem leszek

                               együtt futhatok Vajda Anitával és Földingné Nagy Judittal.

Ami aggasztott: nincs edzőm és erre az 1 hónapra nem is lett volna sok értelme.

Tehát elkezdtem a felkészülést, ami erre a rövid időre adatott. Néha konzultáltam a futóbarátaimmal és mentem a megérzéseim szerint. Nagy gyorsulást nem remélhettem, de ami eddig belém került, próbáltam minél jobban előhozni.

Hamar elérkezett az indulás napja. Este indultunk és éjfélkor már az ágyamban fekhettem egy olaszországi zarándok villában, egy cellához hasonló puritán szobában. Másnap kiderült, hogy az épület kívülről és a táj ennek teljes ellentétte. Csodálatos hegyek vették körül a dombon álló házunkat. Délelőtt átmozgattunk, fotóztunk, majd megebédeltünk. Ujj Zoli és Molnár Tamás  elmentek a konferenciára, de a lelkünkre kötötték, hogy 16óra 10 perckor legyünk az épület előtt, mert busszal visznek minket meg az összes ottlakó versenyzőt a megnyitóra. Lementünk 16óra 3perckor, de senkit sem találtunk. Se embert, se buszt. Itthagytak minket! Ment a telefonálás nagy nehezen. Igéretet kaptunk, hogy visszajönnek. Hát annyira gyorsan visszajöttek, hogy este 7-re a tésztapartira értünk csak oda. Ujj Zoli meg egyedül vonulhatott a magyar zászlóval. A vacsiról is éjfél felé keveredtünk haza.

Másnap reggel 6-kor indult a busz a versenyre. Tehát pihenés nem sok jutott most sem, mivel még reggelizni is akartunk. A nap a tervezett szerint kezdődött, de újabb baki csúszott a rendezők részéről a programba. 8:00-ról 8:30-ra tették a rajtot. Szerencsére engem nem nagyon zavart, mivel erre a versenyre úgy indultam, hogy én mindenképpen jól akarom érezni magam és ez az érzés mindvégig megmaradt.

A frissítés rendben kijutott a pontokra. Úgy osztottam szét, hogy külön figyelmet rám ne kelljen senkinek sem fordítani. Ennek ellenére lelkesen segített Ottó, Zoli és Tamás is. Köszönet nekik!

Közeledett 8:30, de igazi versenydrukkom most nem volt. Elszánt voltam, meg akartam csinálni, becsülettel le akartam futni, ezzel is meghálálva, hogy itt lehetek. Köszönetnek szántam a bizalomért, amit a futótársaimtól kaptam.

Az időjárás kedvezően alakult. Felhős, csepergős idő, de kellemes hőmérséklet.

Rajt! Szoros embertömeg. Legtöbb az olasz futó, de van itt mindenféle náció. Mellettem még Anita, előttünk Juci, a fiúk meg mégelőbb. Talán 3-4km-t futhattunk Anitával, de nem akartam elfutni az elejét-ami sokszor előfordul velem- ezért inkább lemaradtam. A tempómat csak következtetni tudom, mert csak stopperom volt. 5km-ként az órámra néztem. Az első 20km-es köröm kb 5:30-as tempóval ment. Rengeteg körforgalom tarkította az utat. Volt egy fahíd, ami Almádi 12 órásra emlékeztetett. Rögtön gondoltam, hogy az ötödik körben ez már nem lesz olyan könnyű. 2 vagy 3 aluljáró is jutott nekünk körönként.

Fejben szétosztottam a távot. Elsőnek egy maratont kell futni, azután 50km-nél már a fele megvan. Ha a harmadik kör megvan, akkor az már a nagyobb része. A 4. kör nehéz lesz, de utána már csak 1 van hátra.

50km 4óra 50perc alatt teljesült.A nap délre kisütött, ami végig meg is maradt. A körök tényleg egyre nehezedtek, de elvonta a figyelmemet a frissítésre koncentrálás. Fontos volt, hogy mindenhol felvegyem a géleket meg az innivalót. Az asztalokon figyeltem hogy fogy Anita frissítője, ebből tudtam, hogy rendben megy előttem. A végére azért már elegem volt az italomból, áttértem a kóla, víz váltogatására. A 4. körben lekörözött először Steib Peti, azután Juci, majd Szalóki Robi. De nem ettől volt nehéz ez a kör. Hiába, 70-80km-t már megérzek! Eszembe jutottak az otthoniak, akik nekem drukkolnak, ez átsegített a holtponton. Az autópálya melletti aluljárós kerékpárútról látni lehetett a havas-sziklás hegyeket. Egy bokor tövében még kisnyuszit is láttam. Lehet, hogy gyorsabban kellet volna futni? Nem tudom, de ezek az élmények is továbbsegítettek.Elértem a célvonalat, mindenki nagyon drukkolt, de innen még nekem volt egy kör.

Csak azért érezhettem könnyebbnek, mert már az utolsó volt. Viszont a pálya kiüresedett. Volt aki beért, volt aki feladta. Volt aki már csak gyalogolt, volt aki futott, pl. én. Fogyott a táv és arra gondoltam, hogy most látom utoljára ezt a vidéket. A kishidat, az aluljárókat, bokrokat, parkot, távolban a havas hegyeket. Próbáltam magamba szívni az élményt, amit remélem soha sem felejtek. Ebből a hangulatból, csak a frissítő állomások üressége rántott vissza. Pedig bőven szintidőn belül voltam. Sőt saját elvárásaimnak megfelelően haladtam. Közeledett a cél, ehhez még partnereim is akadtak, egy olasz fiú és egy lány. Együtt értünk a célba.

Boldog voltam, hogy sikerült. Már vártak. Zoli a célban, a célterületen a többiek a csapatból. Az időm 10:05:47 lett. 10 óra körül reméltem. Ez sikerült is.

Mentem zuhanyozni, de valahogy a futás utáni rosszullét mostanában többször előfordul. Megcéloztam a mosdót. A frissítők maradékai távoztak a szervezetemből. Ezután már jobban voltam. Nem tudom másoknál mi ilyenkor a menet és nálam megváltozik-e ez valaha. Remélem igen. Nehezen kezdett működni a gyomrom. Inkább ittam. Az olasz pizza meg csalódás volt, csöpögött belőle a zsiradék.

Még végignéztük az eredményhírdetést, ahol Földingné Nagy Judit az európabajnoki dobogó 3. fokára állhatott. Sajnos a korosztályos értékelésre nem nevezték be. Első lett volna a világ- és európabajnoki dobogón is. 

A buszunk 22:30-kor indult a szállásunkra. Éjfél után kerültünk ágyba, de reggel 7-kor már indult a buszunk a szállásról. Tehát megint nagyon keveset pihenhettünk. Jó volt hazajönni, pedig mentünk busszal-vonattal-busszal-repülővel.

Boldog vagyok, hogy elvállaltam és végigcsináltam ezt a versenyt. Nem csak a verseny miatt, de a csapattársak miatt is. Megosztottuk egymással mindenünket, mint a testvérek. Együtt ittunk, ettünk. Osztoztunk egymás élményeiben, tapasztalataiban, nehézségeiben. Rengeteget tanultam tőlük.

Köszönet az élményért mindenkinek!

És aki esetleg úgy érzi, hogy ennél jobban is megcsinálta volna, az máskor jelentkezzen a versenyre!