Már olyan régen volt, hogy nem is emlékszem rá. Na ez persze csak egy vicc. Nagyon is emlékszem rá és még sokáig fogok rá emlékezni.

2009. szeptember 6. Itt kezdődött. Buliból lefutottam a 3,5 km-es Ligetkört asszonypajtival. Hát legalább kétszer álltunk meg közben sétálni, annyira kikészítettük magunkat a tempóval. De akkor megfogadtam, hogy jövőre ugyanitt félmaratont futok.

Akkor még nem kezdtem el futni, de mondhatom, hogy az előkészületeket megtettem. 92 kg voltam a 178 centimhez és azt javasolták, hogy fogyjak 4-5 kilót, mielőtt nekiállok futni. Bringázni kezdtem, de a fogyás lassacskán indult el és amikor már minden nap konditermeztem a téli hideg miatt, akkor a súly vissza is jött.

Januárban életmódváltás - kardióedzések és táplálkozás-reform. Ennek nem az volt az oka, hogy megijesztettek. Pusztán egyik legjobb barátom belekezdett, nekem meg megtetszett. Egyik nap hallottam, hogy ezt csinálta, másnap már mi is ezt csináltuk.

Áprilisban futottam először, az első után el is döntöttem, hogy nekem futócipő kell. Persze skótkodtam. A Saucony oldalán kinéztem egy kifutó-akciós modellt, hogy nekem az majd jó lesz 6.000 Ft-ért. Aztán 18.490,- lett a cipőm ára. Kicsit pironkodva is mondtam el asszonypajtinak, de támogatást kaptam tőle. Nem volt lelkiismeret-furdalásom eztán.

Aztán jöttek a kilóméterek. Először csak pulzusmérős óra nélkül, bolond módjára. Aztán pulzusmérővel, ám kicsit még mindig hebehurgya módon. Talán mostanra mondhatom, hogy normálisan használom a pulzusadatokat.

Meglepődtem a gyors fejlődésen. A biciklis múltamról már írtam az előző írásomban, ezt nem fejtem ki bővebben. Szóval az első cél az volt, hogy 2:00-án belül fussam a félmaratont. Aztán valamikor július tájékán úgy döntöttem, hogy legyen inkább 1:45-ön belül. Pontosabban az 1:45-ös iramfutókkal és próbálom tartani az sebességet. Azt gondolom, hogy ezzel feltettem magamnak a lécet rendesen.

Aztán félmaraton. Semmi izgatottság, semmi feszültség, inkább egy kis kapkodás a rajtig, mert elszaladt az idő. Az elején meglepődtem, 180-ig szaladt a pulzus és maradt is végig ezen a környéken az egész verseny alatt. Azt gondoltam, hogy aszfalton nem fog ennyire elszaladni emellett a tempó mellett. Tanulság: de, elszaladhat!

Nagyjából a kilencedik km-ig tartottam a lépést. Amikor a Lágymányosi hídnál lévő fordulóhoz értünk, ott mondtam azt magamnak, hogy lassítsunk, mert baj lesz. Onnantól próbáltam egy magamhoz képest gyors tempót tartani. A km jelzőknél néztem, hogy idővel hogyan állok. A Budafoki úton ettem meg az előző hétről maradt zselét. Utólag visszagondolva tényleg semmi hatása nem volt. A budai rakpartra nem nagyon emlékszem. Az úgy valahogy kiesett. Az megvan, hogy az ott lévő frissítőnél benyomtam két szőlőcukrot. És tisztán rémlik az Aston Martin a Kossuth térnél!

Az Alkotmány utcában két idősebb úr mellé értem. Az egyik azt mondta a másiknak, hogy inna egy kis vörösbort. Akkor visszajött a lélek belém, mert elkezdtem röhögni! A Nyugati felüljáró olyan volt, mint a pokol, szerencsére nem túl hosszú.

Aztán meg már a vége jött. Rengeteg ember a Hősök terén, szurkolók, járókelők, turisták. Az utolsó 300 méterre mindent beleadtam. Nedvesedett a szemem, annyit éreztem. És még azt, hogy meglesz!

200m, 100m, cél! Adri pont a célvonal után állt. Én meg törölgettem a könnyeimet. A videón látszik, hogy tiszta libabőr vagyok. Nekem ilyen élményem még nem volt. Az ezutáni 15 perc még kritikus volt. Nem rosszul voltam, csak egy kicsit sírdogálni akartam. Az ego nem engedte.

1:48:53. 5 hónappal és 750 km-rel azután, hogy elkezdtem futni. Félelmetes érzés belegondolni, hogy elhatároztam és megcsináltam!

És a jövő? A 30 km-t kihagyom szeptember 26-án. Két ok miatt. Egyrészt kímélni akarom magam. Másrészt nem okozna akkora katarzist, mint amit most kaptam. Adrival viszont valószínűleg lefutom a 7 km-t, ha elindul.

A következő cél időpontja 2011. április 17. Két nappal a 27. születésnapom előtt. Bécs Maraton. Ez lesz az ajándékom. Időcél: 3:20. A visszaszámláló szerint még 31 hét, 1 nap és 17 óra van addig. Szóval bő 7 hónap. Azt gondolom abszolút elérhető célt határoztam meg magamnak, ha következetesen és szorgalmasan edzem. De ezt már nem akarom saját kútfőre bízni. Szakembert akarok, aki összeállít nekem egy megfelelő edzéstervet! Nincs a maratonig futást tekintve olyan célom, amit meg akarok csinálni, így lehet alapozni és km-t gyűjteni.

Aztán pedig jöhet a következő cél. Az Ironman. 2011 augusztusában. Addig még sokat kell tanulnom és sok tanácsra lesz szükségem, de lesz kihez fordulnom! Az elszántságban pedig nem lesz hiba!