November utolsó hétvégéjén, Lajkó Csaba- továbbiakban "Pecsenye"- szervezésének köszönhetően, jótékonysági futáson vehettem részt Székesfehérvártól egészen Kolontárig. Mivel a programban szombatra 51 km és vasárnapra 71 km futás volt kiírva, ezért nem kellett aggódnom, hogy kevés kilométert gyűjtök majd a hétvégén. Szombaton délelőtt munkahelyi elfoglaltságom miatt, sajnos nem tudtam a rajtra odaérni, de később nagyon igyekeztünk, hogy félúton becsatlakozhassunk. Ez nem igazán jött össze, mert az útvonal sajátosságai miatt sikerült elkerülnünk Pecsenyét és a többieket, így a szombati 51 km-ből, csak az utolsó 15 km-t tudtam a többiekkel együtt teljesíteni. Meglepően jó szervezésről tett tanúbizonyságot, hogy a nagyobb településeken rendőri felvezetést is kaptunk. Ezúton is hálás köszönet a rend éber őreinek!

A második napon reggel fél nyolckor rajtoltunk Balatonalmádiból és egy fokos hőmérsékletben, mikulásnak öltözve vágtam neki a futótársakkal az előttünk álló 71 km-es távnak. A településeken átfutva adományokat, és emléktárgyakat bíztak ránk, melyeket egy kísérő busz szállított egészen a célig. A társaság nagyon jó volt. Szinte észre sem vettük, hogy milyen jó tempóban haladunk, hiszen egy órával a tervezett időn belül érkeztünk, az összes településre.  A havas tájkép felemelő volt a Balaton felvidéken, és a jelentősebb emelkedőket is megszépítette számunkra. Körülbelül 50 km környékén kisebb-nagyobb hasgörcsökkel kellett megküzdenem, de szerencsére hamar átestem ezen a krízisen. Az utolsó kilométereken sajnos nemcsak a hó esett, hanem kellemetlen esőben is volt részünk. A végére mindenki elázva, ám mosolyogva érkezett a kolontári településtáblához. Ott is és út közben is számtalan üdvözlő dudaszóval jelezték szimpátiájukat az arra járók. Mosolygó emberek integettek ki az autókból, valamint a mikulást idén először megpillantó izgatott kisgyerekek csodálkoztak ránk az út szélén. Mondanom sem kell, hogy mindenkinek jutott pár szaloncukor.

A kolontári művelődési házban meleg teával és pogácsával fogadtak minket a helyiek. Bár nagyon fáradtan érkeztünk meg és picit ki is hűltünk, de nem lehet azt elmesélni, amit ott és akkor éreztünk. Maradjunk annyiban, hogy nem csak a gyerekeknek csillogott a szeme. Felemelő volt számomra mikulásruhában végigfutni ezt a távot, majd igazi télapóként édességet és ajándékot osztogatni a rászorulóknak. Csodálatos, életre szóló élmény volt. Pecsenye! Köszönöm, hogy ott lehettem veletek...Ha tehetném, elindulnék holnap is…