„A” menü:

Komáromi hídfutás, mikor megláttam az időjárás előrejelzést már tudtam itt nekem nincs helyem. 29 fokban, aszfalton, 12:15 rajtolással….nem akarom én megölni magam.

Csabi ezt választotta, én meg szorítottam neki és remélem lesz még hűvösebb  időben is, mert családi okok miatt nekem KELL az a híd, fáj  a szívem érte nagyon.

„B” menü:

 ( egy remek bulizenekar neve akik folyton telt házzal játszottak felénk a 80 évek végén 90-s elején, óóóóóó azok a régi szép idők…)

Gerecse 50

Nem kispályás a csaj, ha rögtön ezzel indít..

Ehh sok ez nekem, nem is volt még TT-m az idén, de beírom a naptárba, hátha….

Hétfőn üzenek Huszárlánynak, hogy indul-e.

Némi egyeztetés, gyerkőcelhelyezés után szerdán kiderül, hogy tudunk indulni. Ettől fogva komoly pszichoszomatikus tüneteim voltak, annyira izgultam.

Kicsit bezavart az is, hogy ülő munkát kaptam a hétre, a székeink viszont minősítésen aluliak, nem lehet a magasságukon állítani, a lábtartót sem éri el a lábam, a széken pedig nincs is.

Többször felébredtem éjjel, hogy a térdembe szúr a görcs hátul, ahol  a vádli tapad.

Kicsit aggasztott, hogy fog viselkedni a túrán de nem volt belőle semmi bajom. (legalább ebből nem)

Pénteken este fél 11-kor érek haza, gyorsan megcsinálom a szendvicseimet, sietek lefeküdni, másnap fél 4-kor csörög  a vekker, a legkorábbi vonattal utazom, mert a 6-os rajttal indulni akarunk.

(csak mellékzöngeként: ha nem az elővárosi vonattal utazom ahol folyton mondja, hogy melyik állomás következik, fogalmam nem lett volna hol kell leszállnom, hiába lesek ki  az ablakon, eltűntek a  pályaudvarok oszlopairól a felíratok, de legalábbis nagyon hiányosak….)

Huszárlány kijött elém a vasúthoz, bár sokan szálltunk le, és nem beszéltük ezt meg, de mégis éreztem, hogy az aki az üvegkalickában még ilyen messziről felismerhetetlen, rám vár.

Gyorsan nevezünk, kisdolog és már indulunk is.

Vazz , én nem ettem reggelit.

Hamar előkotorok egy szendvicset, a városból kivezető úton megeszem.

Sokan indultunk, soha nem tapasztaltam ekkora tömeget sehol.

Azt gondolom így utólag 6:15-s rajt  nyugodtabb indulás lett volna egy túrázónak, a futóknak viszont mindenképp  előrefurakodva 6-kor.

A második Ep-n vetkőztem, eddig folyton emelkedett, a pecsételések iszonyat gyorsan mentek, sehol nem kellett várniuk perceket.

10 km után a Puszta templomnál.

Egy övtáska elfért volna rajtam, mert így nem tudtam képeket csinálni, a  zsákból folyton előszedni a gépet, A kezemben vinni is kényelmetlen volt, ezt sajnálom most már. A meleg miatt futórucikat választottam zsebem sem volt.

A hátizsákom is alkalmatlan egy hosszabb túrára, egy nagy rekesze van, meg elől  a kis zseb, belül minden összekeveredik, tiszta szenvedés benne megtalálni valamit.

Zsuzsa tempójáról annyit, hogy  megy mint az atom, sokszor váltottam kocogásra mögötte, mert már gyaloglásból nem tudtam kihozni a tempót (és azt mondja tud még gyorsabban is-rövidtávon PPP). Vajon bírni fogom ezt a tempót???, no ha nem, majd szólok, de legalább meg lesz a kemény edzés  a hétvégi hosszú helyett. Az időm nélküle biztos bő egy órával több lenne.

Tardos  felé kocogunk.

A hátizsákom zipzárját rossz helyen húztam össze, felül volt mindkettő. A rázkódástól lecsúsztak, már csak azt vettem észre, hogy  a vállamon  a nadrágom. Rémülten kiabálok Zsuzsának, hogy álljon meg, gyömöszölöm  a ruháimat vissza, eszembe jut, hogy felül volt  a fényképezőgép…..de mire kigondolom az utánam jövő srác már adja is a kezembe.

Itt is hálásan köszönöm neki, bár ezt  a hálát nem lehet írásban kifejezni.

Valahogy itt került át  a nadrágom Zsuzsa táskájába, pedig az csak akkora volt, amivel az óvodások járnak, na jahh akinél csak néhány zselé és izotóniás ital van…én hozzá képest egy egész menüsort ettem meg szendvicsből és banánból…

A következő hegyes-köves rész nagyon tetszett, bár annyira a lábam elé néztem a kis kőfalba vésett Mária kegyhelyet észre sem vettem volna ha nincs a társam és vakvezetőm.

Pusztamarótnál végre!!! MEDVEHAGYMA!!

Teleszedek egy zacsit, még most is jóízűen eszegetjük, de belátom keveset hoztam.

Itt futottuk bele a Nyerges 40 jelzésébe, egy pillanatra elgondolkodtam, hol is vagyok..

Héregen a temetőben már pótolom  a vizemet (másfél literrel indultam és szívesen cipelem, mert tudom, az a teljesítés záloga, hogy bárhol tudjak vizet inni.)

Hát ideértünk, a siratófalhoz.

A TTT oldalon mind az összes 31 leírást elolvastam róla. Tzh tavalyi edzésleírását is kielemeztem, Pátyéval együtt (krysta viszont nagyon szűkszavú volt). Volt aki meg sem említette és volt aki olyan jelzőket használt, hogy azt hittem menten megáll  a szívem.  Páty azt üzente csak egy kis emelkedő…

Az odavezető emelkedőn egyre lassabban tudtam haladni, egy kis kanyar után megláttuk a nehéz részt. Vicces volt:

- Ez már AZ? –kérdezem

- Nem tudom..- mondja Zsuzsa.

6-7 srác állt itt a fákat támasztva szemét mereven az emelkedőre vetve, vajon mit gondolnak?

1. névsorolvasást tartanak a szentek közt.
2. Magukban mormolják a Miatyánk, Hiszekegy, Üdvözlégy triót, az OM MANI PADME HUM.-ig az Edda-Fohászával bezárólag.
3. elmélkednek az örömlányok életéről és tele van azuk ami nekem nincs.
4. az erdő és  a hegyek szelleméhez imádkoznak,  kicsit bajban vagyok, mert az én őseim táltosai a hany szellemét szokták kérni, nem értem a hegyek nyelvét.

A hátizsák külső zsebébe tettem pár szem szőlőcukrot (tzh ajánlásával a csúcshódítás előtt, arra már nem emlékszem mikor javasoltad, de a tavalyi 40-es keszthelyin már bevált)

Csak erre  a pár pillanatra álltunk meg, nem nézem ki, hogyan indul el, nem gyűjtök erőt (arra 5 perc kevés lenne). Egy dolog rebegett a szemem előtt, a filmek női hősei, akik  a kritikus pontokon jó nagy hisztit levágnak (majdnem mint én a cseszneki túrán). No hát ilyen most nem lesz.

Az első pár m iszonyú nehéz, nincs közelben sem fa, sem gyökér. Az orrom  a földet veri, nagyon óvatosan lépkedek, így is 3x visszacsúsztam a porból és elszáradt levélből álló talajon.

Ez nem járás, mászás.

Az első fa után hátraszólok Huszárlánynak, hogy innét már könnyebb lesz fától-fáig.

Nem nézek hátra, nem nézem ki halad el mellettem, olyan pillanatokat élek át amiért sokan évekig meditálnak.

Csak arra koncentrálok, hogy lassan de biztosan haladjak felfelé, eltűnik a múlt és nincs aggódás  a jövőn. Csak  annak a pillanatnak élek amiben épp vagyok, teljesen tiszta aggyal.

A fáknál pár másodperces megállás míg összeszedem az egyensúlyom és megyek tovább. A második része ismét könnyebb, lassan szépen lehet haladni.

Túl hirtelen tűnik fel az EP, nem emlékszem mennyi ideig tarthatott a mászás, örülök, hogy Zsuzsa elmegy üdítőt venni, így nem kell magyarázkodnom a szemdörzsölésért amit az öröm könnyei okoznak(innét már bemászok a célig akármi lesz is!!!).

Nem vagyok egy terepkirálynő ezt mindenki tudja, ha én fel tudtam mászni Te is képes vagy rá!!!!

 ….és most jön az apró betűs szöveg:

ilyen kedvező időjárási viszonyok közt, mint amilyen szombaton volt. Mert ha pár csepp eső esik, számomra a túra Héregen (26 km után) véget ér.

A zsíroskenyerező előtt-után váltunk futólépésre újra.

41 kili után levetem a cipőmet úgy érzem kavics van benne, de kis levélmaradványon kívül nem találok semmit.

43-nál már kezdek szétesni és egyre jobban szúrnak a kövek….

A Turulhoz vezető aszfaltutat elátkozom, marha meleg van a városi hőmérő 31 fokot mutatott, maga az emlékmű lenyűgöz., a róla levezető 400 lépcsőről nem is beszélve. Már megállni sincs kedvem, csak érjünk már be.

A cél előtt a bokrokon mászunk át és újra nem hazudtolom meg magam,  majdnem pofával érkezem a járdára, mert beleakadok valami ágba. Azért ezt felírom a gerendára korommal, hogy volt ilyen túrám is amikor nem csókoltam anyaföldet.

9 óra 25 perc alatt vagyunk bent, nekem időtervem nem volt, csak a teljesítésért mentem.

A jelvény csodaszép és pólót is tudunk venni.

Szemrevételezem a vízhólyagot, még szerencse, hogy csak az egyiket veszem észre.

Zsuzsa kivisz az állomásig, a vonaton hazáig küzdök az elalvás ellen, emberem kijön elém, imádom.

Ezen az egy kilin alig tudok hazamenni.

Itthon élménybeszámolók, beáztatom a csülkeimet, tű-cérna a felfuvalkodott hólyagokba és beírom az edzésnaplómba, hogy kutya bajom….

…másnap reggelig. Alig bírok felkelni olyan fájdalmam van csípőtájékon, (nekem ? itt? izom??)

Hiszen itt csak háj van!! 20 centi a lépéshosszom és még mindig reménykedek, hogy nem csípőfájdalom, hanem tényleg csak izomláz, már többször lemasszíroztattam, már sokkal jobb.

Vízhólyagoknak annyit ért  a cérnázás, mint halottnak a csók, újra beáztatok és operálok, szikével….

A barátság parki aerobik napra mentem volna, de a pincénél tovább nem jutottam vasárnap, fáj a szívem, de muszáj pihennem. A vízhólyagok nem tudom mitől jöttek ki, a tavalyi  két 40-sen nem volt ilyen panaszom, jó okkal indultam neki ennek, hogy a bevált cipő-zokni páros nem fog gondot okozni, csalódott vagyok. Bár most is csak  40 után jött elő a probléma.

Míg én itthon nyalogattam a sebeimet Huszárlány már  a Vértest járta, van még hova nőnöm…

Nem tudom mennyire emlékeztek rá az 5. osztályos történelemkönyvünk azzal kezdődött hogy Vértesszőlősön ősember csontvázat találtak. Ha jól tudom Sámuelnek nevezték el, mert azon a napon ilyen névnap volt. (Ha nem jól emlékszem, mert már marha régen volt, Zsuzsa, majd kijavít J). Azóta vágytam erre a környékre, kíváncsi voltam hol is élt ez  a Sámuel. Bizony eltelt néhány évtized, a bevásárlóközpontok és megváltozott út nyomvonalak építésekor sorra kerülnek elő az újabb leletek, nem kapcsolom már össze  a helyszínt az egyetlen ősemberrel de most akkor is kihúzhatok egy pontot a bakancslistámon. Meg egy másik tervet is ami K100-ként szerepel benne. Igen-igen kicsi hangya vagyok én ahhoz…

Huszárlánynak köszönöm a társaságot, a fuvart, és tempós edzést DD!!