Huszonnégy óra. Egy nap. Így kimondva nem is tűnik olyan soknak...

Amikor Tóth Csaba azt mondta, megszervezik a debreceni 24 órás futóversenyt, megígértem, hogy ott leszek, ha belehalok is. :) És ott voltam...

Először kisebb sokkot kaptam, mikor kiderült, hogy a 400 méteres atlétika pályán lesz a verseny. Aztán elgondolkoztam, hogy vannak ennek előnyei is. És utólag visszagondolva, sokkal-sokkal jobb volt, hogy itt rendezték meg. Beláthatóbb volt a "csak még 1 kör", nem kellett sötétben, egyenetlen talajon futnunk, hanem jó minőségű rekortán pályán mehettünk végig. Gyakrabban találkoztunk egymással és a frissítőasztallal is. :) Végig hallottuk a zenét (igaz, ott volt az mp3 lejátszó a zsebemben, de végül be sem kapcsoltam).

De kezdjük az elején. 8 körül keltem, elkeztem szépen összepakolgatni, ami kell a versenyre, közben tébláboltam a lakásban, pihengettem. Dél körül ebéd, aztán elindultunk a pályára, menetközben felvettük Éva nénit is a szállásánál. A pályára érkezve mindenhol mosolygós ismerősök, a szemükben ott az a titkos csillogás... Beszélgetünk, tanakodunk, lélekben készülünk az előttünk álló 24 órára.

Az első másfél órában Szabó Sanyival körözgetünk. Az első 24 órása. Szerintem nem az utolsó volt neki. :D Janikóék is szurkolnak kicsit a pálya széléről. Viszonylag sokan vagyunk a pályán, de a 3 sávon kényelmesen elférünk. Mindenki friss és üde. Időben, kb. másfél óra után kezdek enni, és ezt tartom is folyamatosan. Hol egy müzliszelet, hol egy bébiétel. Ahogy elkészülnek a tészták és a leves, a frissítőasztalhoz is gyakrabban látogatok. Lesik minden kívánságunk, a meleg tea végig jó szolgálatot tesz. Időnként egy-egy gyaloglós körrel szakítom meg a futást, hogy nyúljanak kicsit az izmok, ilyenkorra időzítem az evést is. Zoli is kijön este 7 körül, fut velem pár kört a kordonon kívül (hátizsákkal :) ), aztán reggelig elbúcsúzunk.

A 2 óránkénti fordítás nagyon jó, kicsit javít a monotonitáson. Sajnos ellentétes irányban nem látni a monitoron a köridőket, így gyakran nem tudom, hol járok. De megyek, és várom, hogy megint "menetirányba" kerüljünk. Végülis legalább mindig van mit várni. :)

Ahogy az első 6 óra eltelik, jelentősen megcsappan a létszám a pályán. Sötétedik is, hűl a levegő, mindenki felöltözik. (Az időjárás a 2 nap alatt végig nagyon kegyes volt hozzánk, napközben kellemes meleg és napsütés volt, eső  sehol, szél is csak enyhe vasárnap.) Kádár Kittivel és Szabó Pistivel (aki 6 órásból menetközben 12 órás futóvá lép elő) körözünk, röhögcsélünk, főleg, mikor Kitti bemutatja, hogy nézne ki, ha átneveznének a 24 órásra (négykézláb :D ). :) Na, hát hülyeségért 10+ óra futás után sem kell a szomszédba menni. :) Jól érzem magam, a gyomrom is rendben van. Rendszeresen eszem-iszom. Sikerül mindig "összefutni" valakivel, egy-két szót váltunk, aztán mindenki megy tovább a saját tempójában.

Hajnal kettőkor elköszönnek tőlünk a 12 órások, ez nem esik jól. Hirtelen olyan kevesen leszünk. 9 egyéni futó és 6 csapat marad a pályán. 13 óra után ülök le először, egy tányér leves mellé. Itt kezdődött a holtpont. A futás nem akar menni, a gyaloglás még kevésbé, minden lépés fájdamas, kezd beállni a térdem-combom. Evés után megpróbálok nekiindulni, de olyan rossz rámnézni, hogy Veress Béla Zsófija utánamszól: "Vedd le a gatyád és ülj le, megnézem a combod." Ellentmondást nem tűrő tekintet, úgyhogy engedelmeskedem. Kimasszírozza a gumókat a combomból, de a Nicoflexből semmit nem érzek. Akkor még. :D Utána bemutatja nekem, hogyan próbáljak gyalogolni, hogy kicsit rendbejöjjön a térdhajlatom, mert nagyon terhelem. Rögöhök egy kört a "laza-kacsa" mogzásomon, de tényleg javul a dolog. Ha kacsa, hát kacsa, de legalább haladok. Hosszú és hideg az éjszaka. Kicsit ledőlök a matracra, hétha javul a lábam, de leginkább csak fázom. Elvonulok a box-utcába, és az összes nyirkos-vizes felsőmet lecserélem szárazra. A maradék 2 éjszakai órára gyaloglást tervezek, mert ha belefutok, kimelegszem, utána meg nagyon fázom, és fogytán a száraz, meleg ruháim. Csökken a motiváció, nő a hisztifaktor. Bene Lajos tesója beáll mellém gyalogolni. 2 krémest ígér, ha megcsinálom a százat. (Abban a krémesben szerintem egyikünk sem hisz, de azért próbálom pakolgatni a lábamat, és örülök, hogy legalább valaki eltereli a figyelmemet.) Kiszúrom a vízhólyagjaim, a kislábujjam egy nagy vízhólyag. :) Vali is kijön a frissítőasztal mögül, és gyalogol velem pár kört, addig is gyorsabban telik az idő. Beszéltet, haladok. Nagyon várom a reggelt és a napsütést. Ha valaki itt felajánlotta volna, hogy alhatok vagy 3 órát az ágyikómban, nem utasítom vissza. :) Zsófitól kapok egy kávét, mert kedzem nem látni, hol vagyok. Sokat segít, felpörget. És végre a nap is felkel... Zoli is kijön reggel, 2 körre beáll mellém. (Utólag bevallotta, hogy nem néztem ki valami jól. Akkor nem csak belülről tűnt úgy. :D )

Evés, ivás. Mozgásra hasonlító tevékenység. Süt a nap, lehet öltözni vékonyabb cuccba. Kínlódok. Épphogy pakolászom a lábaimat egymás után, valami robotmozgásban. Kezdek belenyugodni, hogy a 90 is szép szám - de még az is olyan messzinek és elérhetetlennek tűnik. Aztán mellém ér Kerényi Farkas, és közli, hogy meglesz a 100 km, ha beledöglök is. 17 km-re még van több, mint 4 órám. (Beledöglök bakker, de nem bírok gyorsabban menni.) "Lépj hosszabbakat." Oké, ez eddig megvan. "Kezd mozgatni a karod." Höhö, jól nézhetek ki. "És msot elkezdhetsz futómozgást imitálni, hidd el, a lábad tudni fogja, mit kell csinálnia." És csináljuk. Én sem hiszem el, de elkezdünk futni. Nyolcvansok km után. Amikor már minden vesztettnek tűnt. Hihetetlen módon kevésbé fáj, mint gyalogolni. Oké, de ez még nagyon sok kör így is. Hosszúujjú felső le, egy gyors box-kiállás, de már futva megyek vissza a pályára. Közben befut Zoli, Anikó és Sanyi, szurkolnak, mondják, jól mozgok. Jól is érzem magam. Megyünk, mintha már csak 1 kört kellene menni. Anikó is fut velem egy kört, aztán elbúcsúznak, még visszajönnek a végére. 220 kör után Mariannától a "220 felett" című számot kérem. A következő körben a telefonjáról játszva fut mellettem. :) (Most merje valaki azt mondani, hogy nem teljesítették minden kívánségunk! :) ) Vagy 15 kör hiányzik, amikor megint eszem egy kicsit, leülök. A Nicoflex kb. itt kezd hatni, ég az egész lábam. :) Még van idő, már elérhetőnek tűnik a 100 km. A gyaloglás rettenetesen fáj, de a futás sem akar menni. Pedig rendre rápróbálkozom. Réka és Szilvi is gyalogol velem. Futni kellene, ez így nem jó. Leülök, nem mintha attól jobb lenne :) , nehéz elindulni. Kerényi Farkas integet, hogy indulás van. Hoz nekem egy sós (bagyon sós!) vajas kenyeret, aztán menni kell. Fussunk? Fussunk. Még 9 kör a 100 km-ig, de ezen már gyorsan túl akarok lenni. Futunk. Megint. A frissítő lányok szerint én lettem a hamvaiból feltámadt griffmadár. :) 5-4-3-2-1. Már hangosan számolom vissza a köröket, és mutatom, hogy meglesz. És megvan! :) Sírok. Nevetek. :) Még van több, mint 1 óra. Innen már csak ami belefér.

Pihenek, bandázok, körözök. Szurkolok Farkasnak, mert láthatóan meglesz neki a 200 km. Példamutató teljesítményt mutat az egész verseny alatt. Megjön Böki, Anikó és Lilike. Nyakbaborulás. Sírás. Nevetés. Körözés tovább. 10 perccel a vége előtt Bene Lajossal együtt haladunk át a kapu alatt. Bíztatom, fussunk egy kört, menni fog. Hitetlenkedik, de nekiiramodunk. Aztán még egy kör belefér. És még mindig marad idő, ne álljunk meg. Aztán pisztolylövés és megállunk. Vége. Ennyi volt. 103.045 km. Gratulálunk egymásnak, aztán mikor lemérik a tört körünket, odaszaladok Farkashoz. Sírunk. Micsoda egy lökött társaság. ;)

Az eredményhirdetésnél majd' leesek a dobogóról, szegény Varga Zoliba kell belekapaszkodnom, nem tudok egyenesen állni. Akkor meg majdnem a röhögéstől dőltem fel, mikor "törékeny, apró nő"-nek nevezett. :D (Mi minden nem lettem 24 óra leforgása alatt. :) )

A 2 krémest megkaptam. El is fogyasztottuk, nagyon finom volt! Köszi! :)Remó is mindent megpróbált éjszaka, hogy jobb kedvem legyen: előbb olajbogyóval, aztán sörrel kínált. A végén még azt is felajánlotta, hogy felvesz a nyakába egy körre. :)

És ami pótolandó: Badics Attilának megígértem, hogy táncolunk egyet közben, ezt legközelebb mindenképp megejtjük. :)

Nagyon jó hétvége volt. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Rengeteg szeretetet, bíztatást, odafigyelést kaptunk egymástól és a pályán kívülről is. Azt hiszem Csabáék minden tőlük telhetőt megtettek, hogy maradandó élményben legyen részünk, és minél jobban élje meg mindenki ezt a versenyt. Bízom benne, hogy lesz ismétlés! :) Köszönök mindent!És természetesen gratulálok mindenkinek, aki egyéniben vagy csapatban futott a hétvégén. Mindenki nagyot harcolt! Az ITSH remek kis csapatának különösképpen. ;) Jó, hogy ott voltatok!

Este alig tudtam mozogni, minden fájt (a mozgásomat jól jellemezte, hogy Zoli megkérdezte, főzzön-e valami vacsorát, amíg felérek a negyedik emeletre :D ), de ma már egészen jól vagyok. Persze izomláz még van, de jól is van ez így. Boldogság a köbön. :)