Szombat reggel indultunk Budapestre. Eredetileg úgy volt, hogy fél12kor ér be a vonat, onnan rohanunk a Spuriba, hogy tudjanak nekem cipőt ajánlani. Eleve késve érkezett a vonat, majd Hszoboszló után (fél óra múlva) egyszer csak megálltunk a semmi közepén. 20 perc várakozás után azt is megtudtuk, hogy az előttünk haladó nemzetközi gyors lerobbant, ezért vissza kell tolatni Szoboszlóra, ott vágányt váltani és újra elindulni. Gyorsan írtam run-kának, hogy gáz van, nem fogunk időben odaérni a spuriba, mire megírtam az sms-t, elindult a vonat előre. Nem telt bele pár perc, újra jött a kalauz, beszólt minden kocsiba, hogy mire a vonat végére ért, megjavították a gyorst, mégsem kell visszatolatni.
Szupi.

Végül nem késtünk sokat és a metro is pont ütem szerint jött, 12kor már a Spuriban voltunk. Ott megnézték a talpamat, teljesen egészséges az állása, a futásomat hátulról, így beigazolódott a gyanúm, hogy neutrális a futóstílusom.
Ez a könnyebb eset volt, a rosszabbik, hogy olyan vékony a lábfejem, hogy a legvékonyabb adidas cipők is nagyon voltak szélességben. Végül egy nike félverseny cipőt sikerült találni keskeny kivitelben egy vastag futózoknival, ami már az egészen jó kategóriába tartozott, és mivel nincs jobb, megvettük. Vasárnap fel is avattam, de erről majd később.

Kornélnak is megnézték a lábát, pronáló cipőre van szüksége, de nem sikerült neki megfelelőt találni.

A spuri után lepakoltuk a cuccainkat Kornél tasójánál, Csabánál, és onnan haladtunk tovább az adidas outletbe. Ott sem talált magának cipőt. Utána westend, utcai cipőt néztünk, de addigra már olyan fáradtak és éhesek voltunk, hogy megebédeltünk. Nagy reményekkel menüt választottam a don pepénél, főétel, desszert, üdítő, de már a főétel elfogyasztása gondot okozott, eltetettük és nézelődtünk tovább.
Ismét rájöttem, hogy mennyire utálok vásárolni. Inkább nem akartam semmit, csak szabaduljunk már a westendből kifelé. Kornélnak megvettük az ebéd előtt kinézett utcai cipőt és indultunk Csabához. Este már semmi különös dolog nem történt, pihentünk, beszélgettünk, közben befutott Anyósom is. folyt.köv.

Vasárnap egész korán ébredtem először az idegen hely miatt, de aztán sikeresen visszaaludtam 8ig.
Kornéllal elmentünk egy közeli pékségbe, ettem egy vajas pogit.

10 előtt nem sokkal indultunk a József körútról a Városligetbe. A Király utcáig villamossal, onnan még kb 20 perc gyors séta következett és megláttuk a ligetet. Egyből kiszúrtam az eo-n először megbeszélt találkozási pontot, az időkereket, majd a zene után mentünk, így nagyon könnyen megtaláltuk a főhelyszínt.

Kicsit felmértük a terepet, mi merre, kerestem egy biztos helyet, majd felhívtam Lilurát a találkozási pont miatt, de sajnos nem vette fel a telefont. Aztán Run-kát, ő persze elkezdte mondtani, hogy épp melyik utca sarkánál járnak Évivel, persze fogalmam sem volt róla, merre járhatnak, így jobbnak láttam, ha én adom meg a helyszínt, talán így nagyobb sikerrel járunk. Mondta, hogy oké, 10 perc múlva itt vannak. Vártam, vártam, erre egyszer csak valaki hátulról elém vág és oldalról nyom egy puszit az arcomra, felnéztem és annyira meglepődtem, Lilu volt az:))

Kornélt szúrta ki, és jelzett neki, hogy ne szóljon nekem:) Nagyon aranyos, elkezdtünk beszélgetni, gyors pisi, szokás szerint, aztán hívott Run-ka, hogy hol vagyunk, mert ő már az öltöző sátornál van, de nem lát sehol. Mondtam, hogy a másik oldalán vagyunk, erre ő, ha jó már, lát, elkezdtem pásztázni a terepet és majd kiugrottam a bőrömből mikor megláttam, annyira megörültem neki. Vártuk Évit is oda, csak dolga volt, addig elkezdtünk 3asban fotózkodni.
Jajj, Lányok, annyira örülök, hogy találkoztunk. Olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást, ami igaz is, meg nem is. Fura dolog ez az internetes "ismerkedés". Run-kával elmentünk öltözködni. Utána egy találkozási pontot kerestünk, a lányok még találkozni akartak két másik hoxással. Ő volt Debyand és Kamukero, fotózkodtunk még párat és kezdődött a bemelegítés, amit nagyon élveztem. Hangulatos volt, mint minden más.

Közben úgy éreztem, pisi, de a toitoi-oknál akkor sor állt, hogy sosem végeztem volna és 5 perc múlva rajt. Kétségbeesést éreztem és gyorsan visszafutottam a rajthoz, lesz, ami lesz. Beálltam a saját zónámba, pont ott voltak a lányok. Mindenki mindenkinek sok sikert kívánt és indultunk.

1.5 perc volt, mire átértem a rajtvonalon, de ez még semmi nem volt, mert a rajt után olyan sűrű volt a mezőny, hogy rendesen szlalomozni kellett. 1.5km után a rajtvonalon haladtunk át újra. Egyszer csak hallom a nevem, felnéztem, és az anyósom volt az. Integettem neki, pár méterrel később a sógorom fotózott, még pár méter után Kornél. Ez végigkísérte az egész versenyem, mert a két fiú egyik pontról a másikra rohangált, aminek eredményeképpen ennyi kép még nem született rólam összesen, mint most futás közben.

Ami nagyon rossz volt, és igazán dühített, hogy volt olyan, akit 1 km után sétálva haladt előttem, azt nem értem, minek indult olyan előlről, ha ennyit nem bír. Azért ehhez kell egy önértékelés. Közben sokszor megfogadtam, hogy legközelebb biztosan előbbről indulok, mert ez így nagy nehézség volt, hogy nem tudtam a saját tempómban futni. NA mindegy, túltettem magam rajta.

3 km után haladtunk át a hősök terén. Nagyon sok szurkoló volt, tapsoltak, bíztattak, a környezet is csodás volt. Minden. Következett egy hosszú út, 4 km környékén vettem észre, hogy van aki vissza fut a másik sávban. Biztos közel a fordító, de csak nem akart jönni. Itt volt az első pont, ahol igazán végtelennek éreztem. Volt frissítő pont, vmi izos italt ittam, de csak bár kortyot, mert futás közben nem lehet inni:)

Egyszer csak megláttam Lilut a másik sávban, jóval előttem volt, lehetett köztünk talán 2 perc is, tapsoltam neki, ő visszaintegetett és futottam tovább. A fordító után láttam, hogy milyen sokan vannak még utánam is. Figyeltem a tömeget, hogy bíztassam a lányokat. Először Run-kának kiáltottam, majd Debynek és Kamunak.

6km után értünk vissza a Hősök terére, ott egy újabb ismeretlen utca következett a végén 7km után volt a fordító. Ott már nagyon közel voltam Liluhoz, nem is értettem a később tisztázódott lassulásának okát.

Kb 8 kmnél éreztem azt, hogy még bírom egy kicsit gyorsabban, előtte tartalékoltam, hogy ne kelljen megállni sehol. Ott kapcsoltam rá, akkor már talán 180 feletti pulzussal futottam, ez 90%-ot jelent, ami elvileg az 5km-es versenytempó.

Mentem mentem, és a 9km-es tábla olyan nehezen akart eljönni. A környék már igencsak ismerős volt, az első 1.5km-es szakasz visszafelé. Egy hosszú egyenes utáni fordító után megláttam a célzónás táblákat, ott még nyomtam egy sprintet, hogy beelőzzem azt a csajt, aki végig előttem futott, és középtájt el is hagyott, ezért kijelöltem "nyúlnak", vele tartottam az iramot.

A célba érés igazán jó volt, ott voltak a rokonok, Kornél, mindenki fotózott, tapsolt, megkaptam az érmet, gratulációkat. Még bavártam Lilut a célban, mert tudtam, hogy mindjárt jön, de sietnie kellett.

A verseny után sietni kellett, leadtam a chipet, felvettem a táskámat, öltözés és ki a nyugatiba, gyalog, levezető rohanásban:)

Jó kis nap volt. Örülök, hogy ott voltam, és olyan eredményt futottam, amire büszke vagyok. Elégedett vagyok.