Edzésleírás
Oxigén kupa Félmaratoni verseny :) :)
A verseny számomra úgy alakult,ahogy szerettem volna, minden rendben volt, a futás öröm volt számomra.
Kicsit fáradtan indultam neki a távnak,de ez egyáltalán nem látszott meg a teljesítményemen. Sztem még maradt is bennem. :) :)
Az első 3 kört a baráti társaságommal teljesítettem, ez a 3 kör a buli futás volt, ennyit még életemben nem mosolyogtam és nevettem futás közben mint ez alatt a 15 kilométeren. :) :) Sokat segítettük egymást, jól húztuk egymást. :) :) A verseny közben jó páran csatlakoztak hozzánk, a hangulat miatt!! Az első 15 kilométert 1:25 alatt teljesítettük, a pulzus átlagban itt 165 környékén volt. :)
Az utolsó kört megtoltam, hogy jó időt fussak a végén. :) Jó nagy frissítés után nagy elámmal mentem neki az erdőnek. Taktikám a következő volt, amikor egyedül kellett futnom akkor toltam erősen, míg nem találtam egy nagyobb csoportot akikhez becsatlakozhattam. A csoportoknál pihentem egy picit majd mentem tovább. :) :) Jó pár maratoni futóval ismekedtem meg ez alatt. :) :) Az utolsó kör 26 perc alatt lett meg, a végén egy elég hosszú sprinttel!! :) :) :)
Összegzésként végül elmondhatom,hogy nagyon sok embert ismertem meg, akikkel öröm volt futni. :) :) A következő versenyre is együtt megyünk. :) :) A félmaratoni versenyeknek ebben az évben számomra végük van, 1-2 félmaratoni versenyt még le fogok tolni, de csak edzés szintjén. :)
Jani92 4122 napja
Köszönöm!! :) Nagyon jó verseny volt, a hangulat az egekben volt!! :) :)