Ahogy számítani lehetett rá, megtapasztaltam a visszaúton az odaút nyakleves verzióját. Kaptam a szelet a képembe, ha csak oldalról jött, már azon gondolkoztam, azt a szakaszt többször is megteszem oda vissza. Aztán megtaláltam azt a települést, ami a lelkiállapotomat és az arcomra fagyott mosolyt egyszerre képes volt leírni. Vicsoripuszta – aki ezt megszülte, remélem, hogy napokig fájdalmasan vajúdott előtte :)