eszko futás

2013.05.26 Vasárnap, 12:14:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:48:02

Távolság

22.6 km

Tempó

04:47 p/km (12.55 km/h)

Edzésleírás

Békéscsaba-Arad második nap, 4. szakasz. A kiírás szerint 21,6 km, de én tudtam, hogy legalább 1 km-rel több ez a szakasz. Sajna a rövidebb szakasz iránti sóvárgásom hiábavaló volt, (de nem bántam meg) nagyon nem volt kedve futni senkinek. Már reggel esett az eső, amit én nagyon szeretek. Az első szakaszt Lackó futotta, valami örületes sebességgel (3:47-es ezrek) ami a csapatot a harmadik helyre hozta az első váltáskor. Olyan emberekkel találkoztunk, akikkel addig még nem, hisz a mezőny másik végletébe kerültünk. Mire én kerültem sorra 9. helyen váltottunk, ami messze felülmúlta az elképzeléseimet. Nagyon jól ment mindenki, szinte repültek a csapattársaim. Jó volt nézni, hogy nincs szenvedés, és az első 1-2 km után mindenki élvezi magát a futást. (sajnos az eső idájárás iránti rajongás csak nálam volt igaz) Végre elindultam, csak azt nem tudtam, hogy hogyan merjek menni. Na valami terv csak kell, így megcéloztam a  kezdeti 5:00-es ezreket. Kicsit elnézhettem valamit, mert a 3. km-től másodpercre beálltam 4:50-re. Ezt a tempót terveztem 12 km-ig és utána megpróbálok elindulni, gondoltam én. Jó kis terv, de tudtam ennyi most nincs bennem. 12 km-nél indultam is (4:40-45) és 20 km-ig minden a terv szerint. 20 km-nél hoppá valami nem jó, mert újra 4:50-nél vagyok és egyre nehezebb. (Persze tudtam mi a baj, elállt az eső) Messze s távol sehol senki, aki kicsit segítene. Nagylevegő és mindent bele. Végre megláttam egy előttem futót, ami mozgósított benne minden sgédmotort. Az utolsó 2 km-en már mentek a 4:30-as ezrek. Csapatunk a második napon a 9. helyen érkezett be a célba, amit köszönök minden csapattagomnak és Andinak a kísérést! 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:48:02 22.6 04:47 12.55 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

6 hozzászólás

zsombatlon képe

zsombatlon 4022 napja

Jol mentettek, jo volt ujra latni titeket!  Gratula

 

eszko képe

eszko 4023 napja

Köszönöm!

 

aviczian képe

aviczian 4024 napja

Nagyon jól mentél, és igen jó kis verseny volt ez!

surda képe

surda 4024 napja

Ügyi vagy!

lilla képe

lilla 4024 napja

Szépen futottál! gratulálok!

Vbela képe

Vbela 4024 napja

Máskor az utolsó 10km-en hajrázzál! Szép teljesítmény így is. Gratulálok az egész Mocorgós különítménynek!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!