igyalis túra

2017.04.08 Szombat, 06:19:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

10:06:00

Távolság

55 km

Tempó

11:01 p/km (5.45 km/h)

Edzésleírás

25.

Hát ez sem volt olyan mint a többi.

Tulajdonképpen két dolog akadályozott meg abban, hogy jobb időm legyen: a nem sportolás és a sprtolás. A belázasodás és a torokgyuszi miatt az utolsó két hét szinte kimaradt. Csütörtökön meg elmentem focizni és a bal combom hátul kicsit meghúzódott.

És talán az sem kedvezett, hogy hajnal kettőkor volt a rajt Pécsről, majd túra, majd 23-ra haza. Fairy beszélt rá az "egy seggel megjárjuk" variációra, ami végülis nem volt rosz (egyszer). Hajnal kettőkor még nagyon álmos tud lenni az ember, az út is vesz ki belőle, de az utitársak tudnak jó tanáccsal is szolgálni.

Most Csabi minek futni elvét tettem a magamévá (kénytelen voltam a húzódás és a nemfutás miatt). Szóval Kékesig nem mertem belefutni az emelkedőkbe is, csak a lejtőket toltam, illetve kocogtam. A 6:19-es indulás miatt nem is esett ez annyira nehezemre (sokszor  be voltak dugulva az ösvények).

De nem ugrok a történet közepébe, mert az 1:25-kor kezdődött az óracsörgéssel. Szóval csöngött az óra 1:25-kor, gyorsan lefőztem a teámat, elraktam az előkészített cuccokat, szendvicseket a zsákokba, aztán 55-től vártam Fairy-éket. Jó 10 percig áldogáltam, figyeltem a korai forgalmat, hallgattam a leendő jogászok "éneklését" a Vörös Macska előtt. Aztán start, "frissen" csöndben űltem hátul, és hallgattam Csabiékat, ahogy a Matrix útvonalát, a tavalyi tapasztalatokat beszélik meg egymással. Nem nagyon szóltam bele, sőt, a végén kicsit le is dőltem. Pesten aztán felvettük Istvánt, majd Gabit és nem sokkal 6 után megérkeztünk Kőkútpusztára. Számomra itt derült ki, hogy István megy a célba, szóval nincs értelme a csomagfeladásnak. Gyors készreöltözés a csomagtartóban, majd egyedül rajt. A többiek még szöszöltek ezzel azzal (Gabit nem is láttam), szóval nem akartam várni, hiszen már megvolt a rajtidőm.

Hűvös volt, ezért hosszú alsó és felül 3 réteg mellett maradtam (kellett is). Az emelkedőket igyekeztem tempósan tolni, a futással meg csak óvatosan, tényleg csak ha lejtett, de akkor sem mindíg. Így is éreztem a bal combomat. Előzgettem persze de nem erőltettem meg

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:00:00 55 00:00 0.00 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!