Az évszakhoz képest kegyetlenül meleg idő és kihívásokkal teli pálya várta az indulókat az orfűi duatlon ob-n. A férfiak első, 10 km-es futásán a tiszaújvárosi Török-tesvérek, a címvédő Dániel és a tavalyi bronzérmes Alfréd ifj. Czencz Péter társaságában 20 mp előnyre tett szert az ironman-specialista Major Józseffel szemben. Major a 40 km-es kerékpározás végén, azaz a második depózás előtt néhány mp előnyt harcolt ki, így a váltásnál ő volt az élen, Török és Czencz előtt. A befejező 5 km-es futás elején a szintén görccsel küzdő duó, Czencz és Török helyet cserélt egymással, míg Major kivételes állóképessége érvényesült ezen a a körülmények miatti 'extrém" versenyen is, és végül ő ért elsőként a célba.

A hölgyeknél 2008 aranyérmese, a budapesti Halász Annamária az első futáson még hadakozott kissé a szegedi Laluska Zsuzsával, de a folytatásban egyre jobban nyomatékosította, hogy nem kívánja átadni helyét a bajnoki dobogó tetején. A középső versenyszám közben Halász legfürgébb követője a kaposváriak juniorja, Horváth Gréta volt, aki a második futáson maradt le a címvédőtől. A tiszaújvárosi színekben versenyző triatlon magyar bajnok Walkó Andrea szintén a bringázás során küzdötte fel magát a harmadik helyre. A befutásig már nem változott az érmesek sorrendje.

Extrém Duatlon OB, EB-válogató, Orfű
Eredmények

Férfiak: 1. Major József (Széchenyi FSE, edző: dr. Zakariás Géza ) 2:02:37, 2. ifj. Czencz Péter (Dynamic TC) 2: 03:16, 3. Török Alfréd (TVK-Mali TK) 2:03:24, 4. Kuttor Csaba (Uniqa-Újbuda TC) 2:05:33, 5. Kis Gyula (Politron SE) 2:06:39, 6. Bogdány Kenéz (Uniqa-Újbuda TC) 2:07:23.
Nők: 1. Halász Annamária (Budaőrsi TE, edző: Zemen János ) 2:23:18, 2. Horváth Gréta (Kaposvári AC) 2:25:10, 3. Walkó Andrea (TVK-Mali TK) 2:31:43, 4. Dósa Eszter (Vitalitas) 2:32:07, 5. Benkó Gabriella (Vasemberek Clubja) 2:34:12, 6. Laluska Zsuzsa (Titán TC) 2:35:38.

Forrás: triatlon.hu