Az amerikai doppingellenes ügynökség, az USADA nyolc éves eltiltással sújtotta Tyler Hamiltont, miután második alkalommal lett pozitív a dopping tesztje. Az eltiltás 2009 március 17-től számítódik, de ez már nem is fontos, hiszen a hírre reagálva Hamilton bejelentette visszavonulását.

Hamilton mintájában a DHEA szteroid nyomait mutatták ki. Hamilton elismerte, hogy beszedett egy vitaminkészítményt, melynek egyik összetevője a tiltott anyag volt. Hamilton elmondása szerint depresszióját szerette volna enyhíteni a készítménnyel. Hamilton 2004-ben már kapott egy kétéves eltiltást vérdopping miatt. „A kerékpársportban 8 év eltiltás egy 38 éves versenyző számára gyakorlatilag egyenértékű az élethosszig tartó eltiltással." - magyarázta a döntést az USADA vezetője.


Bernhard Kohl szerint a személy, akitől a CERA nevű tiltott anyagot kapta nem más mint a korábbi kerékpárversenyző, most triatlonista Hannes Hempel. Kohl mintája a tavalyi Tour-on lett pozitív és kétéves eltiltást kapott. Nemrég bejelentette visszavonulását. Az ügyészség képviselője megerősítette, hogy Kohl vallomása szerint egy alkalommal a 2008-as Tour előtt a CERA nevű EPO készítményt Hannes Hempeltől kapta.

Hempel ügyvédje visszautasította a vádakat: "Hannes Hempel soha nem szerzett be, használt vagy adott másnak doppingszereket." Az ügyvéd szerint ügyfele boszorkányüldözés áldozata, olyan sportolók vádolják őt igaztalanul, akik maguk megbuktak doppingügyekben.


A sportdöntőbíróság keddi döntésével helyben hagyta Alexander Vinokourov számára az UCI által megállapított kétéves eltiltást, így a kazah kerekes nem versenyezhet július 24-e előtt. A 35 éves Vinokurovot vérdopping miatt egyéves eltiltása ítélte a kazah szövetség. Mivel ő ezt követően bejelentette visszavonulását, az UCI nem vitatta a döntést. Amikor azonban Vinokourov úgy döntött, hogy visszatér, az UCI a sportdöntőbírósághoz fordult, hogy Vinokurov kapja meg az ilyen esetekre előírt kétéves eltiltást.

Vinokourovnak jelenleg nincs csapata. Bár tavaly októberben arról beszélt, hogy az Astanához szeretne visszatérni, ha a csapat pénzügyi gondjainak megoldására végül nemzetközi szponzorokat talál magának, kérdéses, hogy tagjai között akarja-e tudni a visszatérő Vinokurovot.