A felnőtt versenyben a vízből Csányi Róbert szállt ki először Mester Bálint társaságában, ők ketten a kerékpározás alatti is folyamatosan növelték az előnyüket az üldözőkkel szemben. Bár a pálya nem számít túlzottan technikásnak a kerékpáros tudásbeli különbségek itt alaposan átrendezték a mezőnyt: a futás kezdetén a vezető kettős mögött 2 perccel két MTB versenyző Fenyvesi Péter és Reitinger Gábor haladt.

A futás során a pálya második fele alakított ismét a végső sorrenden, a szinte már csak négykézláb járható emelkedő, majd a hosszú lejtő komolyabb futótechnikát igényelt. Itt tudott Bálint ellépni vetélytársától és majd egy perc előnnyel szerezte meg az abszolút győzelmet Csányi Róbert előtt. A felnőttek között Cseke Csaba érkezett a harmadik helyre, míg az U23-as versenyt Pálfy Márton nyerte az abszolút 5. helyen beérkezve.



Kevés volt a női versenyző, közöttük azonban érdekes verseny zajlott, ahol minden szám után változott a sorrend. Az úszást Benkő Ildikó fejezte be elsőként, őt a Vitalitás SE két hegyikerékpárosa Golyán Szabina és Dósa Eszter követte több mint 5 perc hátrányban. A kerékpározás során érvényesült a papírforma: Dósa Eszter átvette a vezetést komoly előnyt biciklizve össze és Golyán Szabina is tartotta a második helyet. A futáson Eszter tovább növelte az előnyét, míg a második helyre a senior korosztály győztese Benkő Ildikó érkezett.

A leggyorsabb senior férfi Gyallai János volt, míg a legidősebb célba érkező Szebeni Endre volt aki 2 ellenfelével is megküzdött a bajnoki címért a veterán 2 kategóriában.

A gyermek, serdülő kategóriás versenyen Gyallai Soma és Király Kinga volt a leggyorsabb, az újonc futamban pedig Koleszár Csabának és Király Dórának tapsolhatott a közönség.


Eredménylista itt


Forrás és kép: http://www.triatlon.hu
; http://www.vitalitas-se.fw.hu/